Minimumból a maximumot

Tisza-tó. Még csak másfél esztendő telt el azóta, hogy először próbálkoztam meg ezzel, a szülővárosomtól oly távoli vízzel, de időről időre újra magához csalogat a rejtélyes nádastenger. Igen nehéz terep ez és csak azon horgászok előtt nyitja meg halakban bővelkedő kincsesládáját, akik kellő tapasztalattal vágnak neki az erőpróbának. Ám, ilyenkor bármi előfordulhat, bármi megtörténhet, akárcsak más vadvizeken. Hatalmas csukák, és gyönyörű sügérek, balinok reményében idén is nekivágtunk a hosszú útnak Roland barátommal és fiával Marcellal, illetve Dani gyerekkel. A hajnali nap már a tározó egyik öblítő csatornáján találta kis csapatunkat. Körbenézve csodás látvány tárult elénk. A fák levelei már kezdtek sárgába fordulni és bizony a nádas is veszített imitt-amott sűrű zöld rengetegéből. Talán itt az ősz kezdete?





Mint írtam, a Tisza-tó rendkívül nehéz terep, különösen a parti horgászok számára. Első alkalommal viharos széllel, másodszorra pedig rendkívül alacsony vízzel szembesültünk tapasztalatlanságunk okán. Most kifejezetten a vízleeresztés előtti időszakra terveztük látogatásunkat, hogy ne kelljen kilométereket utazgatni horgászható helyek után kutatva, de jaj... mikor a partra értünk végeláthatatlan sulyommező terült el előttünk, akár a zöld gyep, lehetetlenné téve a pergető horgászatot. Az élet bizony megismételte önmagát és a nap fő programja újra a vízinövény mentes helyek utáni kutakodással telt. Mindössze négy-öt állásra akadtunk Kiskörétől majdnem Tiszafüredig, ahol lehetőségünk nyílt próbára tenni szerencsénket.



Nagy nehezen rátaláltunk egy, mind a négyünk által meghorgászható állásra, ahol Dani barátom rövid próbálkozás után kipattintott egy smaragd zöld, tenyeres sügért. Ezüstös, pöttyös támolygó villantóra vágott oda a kis mohó csapó. Nem volt ugyan kapitális példány, de annál fontosabb fogás, hiszen visszarántott minket a mély kétségbeesésből. Emlékeztetett rá, hogy ha kellően kitartóak leszünk, bizony lesz esély rá, hogy végül halszagú legyen a kezünk. Miután megvallattuk a szűk helyet, úgy döntöttünk, tovább állunk új állások után kutatva.



A következő választásunk egy kifolyó zsilipre esett. Itt kellő nagyságú területet találtunk, hogy kényelmesen elférjünk mindannyian. Bár itt is akadt sulyom és hínár bőséggel, a köztük lévő lyukakba be lehetett ejtegetni a könnyű kanalat, hogy billegve hulljon alá, kapásra ingerelve a tisztás urát. És bizony, nem volt hiábavaló a szívós próbálkozás. Egy váratlan pillanatban agresszív sorozást érzetem blinkeremen, majd bevágva örömmel konstatáltam, hogy bizony valaki életéért küzd a zsinór végén. Meglepődve tapasztaltam, hogy egy igen szép sügér akadt a horgomra. 24 centijével az idei legnagyobb, bár a csapó toplistámon nem juthatott fel a dobogóra. :o) Néhány gyors fényképet készítettem róla, majd visszaengedtem, hagy éljen még egy darabig, míg egy helyi haramia meg nem süti zsírban krumplival. :o)







A többiek az események okán rögtön átálltak sügérre, de én továbbra is kitartottam a támolygó mellett, mert csukát akartam fogni mindenáron. Javasoltam a srácoknak, hogy pihentessük a helyet és térjünk ide vissza napnyugta előtt. Így tovább kutakodtunk, mígnem egy olyan gátra nem találtunk, ahol lehetőségünk nyílt az élő Tiszán horgászni. Bár, itt bőségesen akadt sulyom mentes terület, ez a szakasz nem tartogatott rendes halat számunkra. Néhány apró sügér és kis balin volt csupán a kitartó horgászok jutalma. Mégis jól esett az ártéri fák között csatangolni, küzdeni az előrejutásért. Az ilyen cserkelő peca áll hozzám a legközelebb. Miután kifaggattuk a Tisza-tó átfolyását, kicsit pihentünk, falatoztunk és erőt gyűjtöttünk a végső támadáshoz.



Visszatértünk végül a zsiliphez. A srácok rögtön kikaptak pár kisebb sügért, olyan tenyeres formát a vízből. Nagy volt a kísértés, hogy átálljak én is csapóra, de úgy döntöttem, mégis kitartok a kanál mellett. Bizony megérte hűségesnek maradnom az eredeti stratégiához, mert csakhamar hatalmas erővel ütötte meg valaki a billegő vasat, majd emberes csobbanással próbált kereket oldani a felszínen. A hosszú, kemény nap dacára észnél voltam. Bevágtam és rögtön éreztem a kirohanó csuka erejét. Véremet rögtön elöntötte az adrenalin, bizony a nap hala harcolt zsinórom végén. Minden érzékemmel a fárasztásra összpontosítva, gyorsan felőröltem erejét, majd szákba tereltem, hogy Roland barátom egy hirtelen mozdulattal partra emelje az 58 centis, nagyjából két kilós csukát.







Rendkívül örültem a fogásnak, főleg, hogy jó döntéseim sorozata vezetett el idáig. Óvatosan visszaengedtem a meglepett krokit, hogy menedéket leljen a sulyom rengetegben. Az eset után segítettem Marcellnak a támolygó villantós technika elsajátításában, amit rögtön meghálált két szép csapóval. A kisebbik húsz, a nagyobbik huszonkét centi hosszúnak bizonyult. Ezzel a fogással végül felkerült a blogomra, amiért ezúton is gratulálok neki. Sötétedés előtt még Dani és Roland is fogott egy-egy hasonló sügért, majd elérkezett a nap vége.



A kocsiban hazafelé zötykölődve jókedvűen diskuráltunk a frissiben átélt élményekről. A nap legnagyobb sügérje és a méretes csuka ezúttal nekem jutott, de úgy gondolom jól van ez így, hiszen ki-ki az érdemei szerint fogott. :oD Mindenesetre mindannyiunknak sikerült kisebb-nagyobb halakkal és rengeteg tapasztalattal gazdagodnia. Immáron harmadszor horgásztam ezen a csodás tavon és ezidáig a mai napon voltam itt a legsikeresebb. Már türelmetlenül várom a következő találkozást, ami még idén ősszel be fog következni. Akkor bizony már csónakból próbálom majd kifürkészni újra a Tisza-tó titkait...