II/22. A horgászmódszerek igen sokfélék. A horgászat technikájának és eszközeinek fejlődésével új és új módszerek és ezeket szolgáló horgászeszközök alakulnak ki. A törvényi előírások a tiltott módszereket szabályozzák, a horgászat országos szabályai a horgászat általános kérdéseit szabályozza. Az egyes speciális horgászmódszerek konkrét szabályozására a vízterület helyi horgászrendjében a vízhasznosítónak van lehetősége.
http://www.mohosz.hu/horgaszrend2.html
Kedves címzett!
Régi tartozásom ez a levél. Van egy jó barátom aki szintén horgászik és egy beszélgetésünk alkalmával derült fény egy problémára amiben azóta sem értünk egyet. Sőt mi több fogadássá nőtte ki magát a dolog és mivel széleskörű horgászismerőseink között is megoszlanak a vélemények, hogy döntő bizonyítékot kapjunk fordulok most Önökhöz!
A problémánk a következő: Általános hozzáállás, hogy nagyobb békés halra sok horgász fixen rögzített, általában nagyméretű ólommal horgászik.
A MOHOSZ országos horgászrendjében megtalálható II/21.
„Tilos olyan módszert alkalmazni, amellyel a hal önmagát akasztja a horogra.”
A vitát tulajdonképpen a Pontyvilág III. Évfolyam 5. számában található cikk indította el. Fókuszban a feeder címmel. A 63. oldalon van egy vastagon kiemelt rész, fölötte a „Fontos!” figyelmeztetés. A szöveg a következő:
„Bármilyen gubancgátlóval szereljük is a szerelékünket, a lényeg, hogy csúszó legyen, vagyis az előkét nem rögzíthetjük a nehezékhez! Az országos szabályzat ugyanis kimondja, hogy önakasztó felszereléssel horgászni tilos!”
Barátom és az ő támogató táborának véleménye, hogy ha a fixen rögzített ólom nem minősülhet önakasztásnak a hihetetlenül széles, módszert alkalmazó horgászok száma miatt. Ha mégis így van, teszik fel a kérdést; akkor miért nem büntetik? Hiszen ilyenről még senki nem hallott.
A másik oldalon állok én talán már egyedül, látván a vízparti hozzáállást, horgász, ellenőr, horgászboltos részéről. Szerintem itt nem a szabály diktál, talán inkább a nemtörődömség, a nyereségvágy és talán hosszan lehetne sorolni.
Mikortól számít tehát önakasztónak egy szerelés? Kire kacsint tehát Justitia bekötött szeme?
Köszönettel:
Pikó Imre
Így szól az a levél, amely ennek az írásnak a megszületését megelőzte. Elolvasván a fenti sorokat feltételezésem szerint mindenkiben kialakul valamilyen vélemény. Vagy az egyik, vagy a másik oldal a szimpatikusabb. Ámbár, hogy melyik is a sötét oldal? – ezt nehéz eldönteni, már csak azért is, mert mindkét tábor saját partját érzi napfényesnek.
Véleményem szerint ez a problémakör nem csak nekünk okozott gondot. Így a fenti levelet eljuttattam illetékes szervekhez (MOHOSZ, Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége), valamint öt sajtóorgánumhoz (MAHOR, Körös-Horgász, Sikeres Sporthorgász, Pontyvilág, Fishinfo) annak reményében, hogy választ kapunk erre a gyakorlatban önmagából fakadóan teljes természetességgel alkalmazott, elméletben viszont a saját értelmezésünk szerint tiltott módszerről.
Mivel itt egy eldöntendő kérdésről van szó két válasz lehetséges. Igen önakasztás. Nem, nem önakasztás. E helyett a legtöbb válaszadón érezni, hogy körbejárja a kérdést. Kerülgeti, mint a ponty a műkukoricát. No de miért is?
Vizsgáljuk meg tehát.
A Magyar Országos Horgász Szövetség válasza: „…valóban „az előkét nem rögzíthetjük a nehezékhez” Miért? Azért, mert a kapást nem érzékelhetjük, az ólom vág be a halnak és ez kimeríti az önakasztást”. Ellenben ez is szerepel a levélben: „Az Országos Horgászrend sem kívánja részletesen szabályozni a szerelékek milyenségét, mindössze a horgásztársadalom közösségei által kimondott, a sporthorgászatnak megfelelő általános szabályokat igyekszik rögzíteni” Záró akkordként pedig: „Általános szabályként a sportszerűség elvét, a horgász aktív és nem a bot (a felszerelés) inaktív fogását szükséges szem előtt tartani.” Vagyis a végszóból mégis kicsendül valami, ami ha nem is mond ellent az első állításnak mégis határozottan árnyalja azt.
Körösvidéki Horgász Egyesületek válasza: „…egyre gyakrabban alkalmazzák a bojlis módszereket, melynél néhány esetben tapasztalható, hogy a 80-100-120 grammos csúszóra szerelt ólom mögé 7-20 centiméterre kisebb ólomütközőt használnak a biztos akadás érdekében. Az utóbbi véleményünk szerint önakasztásnak minősül. (kivéve, ha a bojlis horgász a horgászbot mellett ülve és a kapást észlelve azonnal akaszt)”
Az első két válasz után még büszke mosollyal veregettem jóbarátom hátát, hogy bizony jobb lesz ha felkészül a csata elvesztésére, amikor megkaptam a Pontyvilág válaszát: „Véleményünk szerint egy önakasztós módszerrel is lehet sportszerűen és kíméletesen horgászni. Tudom, hogy a MOHOSZ országos horgászrendjében az önakasztást egy tiltott módszerként emlegetik, de gondoljon csak bele, hogy a pontyok többségét, nem önakasztással fogják?” Belegondoltam. Egyet is értek. No de minek is akkor ide az a szabály? A válasszal, amit kaptam első körben elégedetlen voltam, így még egy levél erejéig tovább „piszkáltam” Bujáki Gézát aki megfogalmazta azt, amit végkövetkeztetésként említek meg.
Körös-Horgász ígéretéhez hűen az újság hasábjain adott választ a kérdésre. Amely a fogadást szem előtt tartva, várakozásaim ellenére nekem kissé csalódást okozott (nem úgy Tomi barátomnak). Azért kijelenthetem a cikkben foglaltakkal szinte kivétel nélkül egyet értek. Amennyiben valakit érdekel, az V. évfolyam 3. szám 56-57. oldalán találja a részletes kifejtést. A problémakör, amint azt tisztelt ifj. Tószögi György írja a halaknak valószínűleg édes mindegy.
A horgászat túlnőtt önmagán. A szabályok a gyakorlati példákból kiindulva úgy tűnik ma már csupán iránymutatóak, hiszen nem csak az önakasztás kérdése az egyetlen ilyen jellegű témakör ahol gyerekcipő szorítja a kamasz lábát.
A horgászatot korlátok közé szorító törvények, jogszabályok, rendeletek, helyi szabályok számos esetben tartalmaznak olyan kikötéseket amelyek a gyakorlatban épp ellentétesen beágyazódottak a horgásztársadalom kollektív tudatába. Örvendetesnek tartom, hogy a horgászigazolvány már a horgászat etikai szabályait is tartalmazza, ugyanakkor az a véleményem, hogy az etikai normát nem ebből a kis füzetből fogja egy horgász sem elsajátítani. Úgy gondolom nem csak a halrablók lelkiismeretlensége, vagy egyes horgászok emberi gyarlóságukból adódó szocializációs zavarai adják a horgásztársadalom globális problémáinak magját. A szabályaink azok amiket felül kellene vizsgálnunk és mindeddig ez a kis közvélemény kutatás is ezt igazolja.
Ez úton szeretném köszönetemet kifejezni mindazoknak akik válaszaikkal hozzájárultak egy pontosabb és tisztább kép felmutathatóságához!
Kifejezetten felhívom mindenki figyelmét, hogy a célom nem az önakasztós horgászmódszerek fölötti ítélkezés, csupán egy figyelemfelkeltés tömören fogalmazva az elmélet és a gyakorlat között húzódó egyre mélyülő szakadékra, amelyet Bujáki Géza második levelében fogalmazott szavaival szeretnék Önök felé tolmácsolni:
„A MOHOSZ szabályrendszere sok pontban elavult és idejét vesztette már. A modern horgászati technikákat – sajnos - nem követi. Egész Európában és Angliában sem tiltott, hogy a horgász nehezéke megakassza a halat. Véleményem szerint az "önakasztás" nem egy üldözendő horgászmódszer. Amennyiben a szerelékünk olyan, hogy a megakasztott halat sportszerűen fogjuk ki, abban az esetben – szerintem - semmi tiltott nem lehet benne.”
Így csupán egy kérdésem maradt? Ki is nyerte meg ezt a fogadást?
Ezen írás megszületéséig még nem érkezett meg a Magyar Horgász és a Sikeres Sporthorgász válasza. A Fishinfo ígérete szerint 2010. júliusi számában szintén cikkezni fog a témáról.