Horgász-Zóna menü
Kedvencek
Kosár
Bejelentkezés

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:



Regisztráció | Elfelejtett jelszó
  • Őszindíó akció
  • Yum Tip Toad
  • Daiwa TD Feeder
  • Shimano Speedcast 442

Pont egy ponty

|

Évek óta visszajáró vendég vagyok a Balatonon, az viszont már kezdett nyomasztóvá válni, hogy eltökélt szándékom ellenére valami mindig meghiúsította a tervezett horgászatot. Nem történt ez másként a legutóbbi nyáron sem, hiszen kiscsaládommal ismét a Magyar-tengernél tölthettem egy röpke hetet. Előre felkészítettem mindenkit, hogy mese nincs, az idén horgászunk! Nem mondhatnám, hogy kitörő lelkesedéssel fogadták hiszen ők már csak az asztalon elkészítve szeretik a halat. Ennek ellenére nem hagytam magam és lelkesedésem mit sem csökkent. Kinéztem egy megfelelő napot, amikor is minden klappolni látszott és a szokásos vendéglő, majd balatonparti séta helyett végre átérezhettem Cseh Tamás nótáját:. „Ó a Balaton, régi nyarakon.”
Így amint tehettem felkerestem a helyi két horgász-kiskereskedést és vásároltam néhány apróságot a magammal cipelt horgásztábor kiegészítőjeként. Természetesen próbáltam informálódni is. Az egyik boltos azzal vigasztalt, hogy tud két németről akik bő másfél hónapja fogtak két angolnát is melynek a húsát ő maga őrizte egészen a nyaralásuk végéig. A másikban a hölgy pedig annak ellenére, hogy 4-500 méterre volt a boltja a parttól nem túl jó marketingszöveggel egyszerű vallomásként a tudtomra hozta, ő tavasz óta nem járt a víznél és nem is hallott róla, hogy valaki fogott volna itt halat. Na mondom szép kis esélyek. Annyit azért sikerült megtudnom, hogy inkább stégről érdemes próbálkozni, de persze csónakbérlésre nincs lehetőség, a stégek meg több száz méterre vannak a parttól. Szereléssel együtt egy hűvös hajnalon nem könnyű bejutni. A marcona úriember a horgászboltban viszont felhívta rá a figyelmem, hogy a környéken három horgásztó is üzemel. Az egyikbe állítólag rengeteg a törpeharcsa, a másikról semmit nem tudott, de a szórólap amit a kezembe nyomott ígéretesnek tűnt már csak azzal a hivalkodó kijelentésével is: „A halak nagyobbak mint másutt!”. Hm. Nem mondhatnám, hogy tavi horgász vagyok, de ezt érdemes lesz kipróbálni már csak az árfekvés miatt is, hiszen a Balatonra a napijegy szinte ugyanannyiba került, viszont jóval körülményesebbnek tűnt a horgászat. Így úgy döntöttem a Balaton marad 2010 nyarára, idén pedig jöjjön, aminek jönnie kell - az pedig kivételesen ne a törpeharcsa legyen.
El is érkezett a várva-várt nap hajnala, amikor is kisfeleségemet és édesapámat húzva-nyúzva megindultunk a kiszemelt tó felé.
Bimbódzó remények
Bimbódzó remények

Kicsit nehezen értették meg milyen fontos is volna nyitásra odaérni, hiszen hét óránál hamarabb nem lehetett kiülni a partra és addigra már hazai és hangsúlyozom ideális körülmények között, van egy-két hal a szákban. Arról pedig nem is beszélve, hogy lemaradunk az eredményesebb helyekről. Persze elkéstünk. Talán félnyolcat is elhagyta már az óra mutatója, mire megérkeztünk. Rendezett takaros kis környezet fogadott bennünket és egy apró termetű középkorú hölgy.

A tavat egy drótkerítés és egy szakadék jellegű árkon kívül apró fakerítés választotta el az újonnan érkezőktől, amely mellett igen takaros faházikó állt csillogóan világosbarnára festve. A bejárat mellett nagyméretű táblán voltak olvashatóak a szabályok és egyéb információk. Horgászjegy: 1,500 - Ft, 14 év alatt 1,000 - Ft, Bojlisoknak botonként 1,000 – Ft. et cetera – et cetera… tovább olvasva lepődtem meg igazán, Másoknak: 300 – Ft. Hujujj! – Mások? – tettem is fel rögtön a kérdést magamban. Mire is gondoljon az ember első olvasásra? No lám a XXI. század mindennapjai sem mentesek a diszkriminációtól. Ettől ugyan mi még bemehetünk, de tényleg eltelt néhány perc mire közös erővel kiötlöttük a „mások” bizony nem a szokásos értelemben vett „mások”, hanem jelen esetben családom tagjai akik bizony nem horgásznak, csupán kísérők. Bizonyíték a horgász büszke szívére, hogy elkülöníti néha észre sem vehető, mégis amint azt a példa is bizonyítja belülről szemlélve igenis nagynak tűnő társadalmát. Így családomnak ma kénytelen-kelletlen szembe kell néznie a kisebbségben lévők nehéz sorsával. A néni kitárta előttünk a kaput tájékoztatva, hogy az anyagiakat majd utólag rendezzük. Így kezünkbe vettük a felszerelést és - most ugrik a hal a vízbe. A parton végig horgászok. Főleg erős pontyozó botokkal szerelkezve és akkora orsókkal, hogy a rátekercselt damillal háromszor körbekeríthették volna a tavat. Rod-pod, swinger, pontymatrac, mi horgászszem ingere. Kicsit szorosabban markoltam meg a két kis feeder botomat és már kezdtem azon gondolkozni itt lehet nekem is csak a 300 – Ft-os belépőt kell megvennem hiszen nem csak a családom, de a felszerelést tekintve én is „más”-nak számítok a törzsközönséggel szemben. Azért ezek a botok is tudnak valamit és a jó házi etetőanyag is itt lapul édesapám kezében akitől félúton el is kellett venni, mert már úgy tűzött a nap, hogy féltem még megárt neki a cipekedés. Lihegett mint a liba a napon. Az kell még, hogy itt kidőljön. – gondoltam. Na majd behúzzuk az árnyékba, csak lesz a feje alá egy szabad pontymatrac. No de szerelést cseréltünk és meneteltünk kitartóan a hely felé. Félúton egy vékony kis földcsíkon lehetett bejutni egy rozoga kis hídig, itt meg a feleségem torpant meg. Ejj, nem könnyű ezekkel a „másokkal”! Segítek semmi baj! Átlendültünk, de átjutva a szigetre szabad hely továbbra sem volt.
Idill
Idill

Baloldalról végig a mély vízen szép sorban a sporttársak csillogó botjaik mellett. Jobbról egy kis árnyék a fűzfák alatt és végre egy szabad hely. Mélyvíz persze sehol. No mindegy nézzük mennyire lesz kéjes a sekélyes. Az utolsó horgász szintén családostól. Hála az istennek, akkor csak nem vagyok egyedül még a családszeretettel. Üdvözöltem is lelkesen. Nem sokkal érkeztek előttünk és nagyon ígéretes mosoly bujkált a bajusza alatt. Elmondása szerint egyszer már horgászott ezen a tavon és állította, hogy a kapunál kiírt nagy hal ígérete nem csak üres frázis. Akkor pakolás, szerelés és negyed óra alatt bent is volt mind a két bot. A sziget, amelynek a legtávolabbi végén foglaltunk helyet a földcsíkot körülölelve visszakanyarodott a tó bejárata felé. Körbe a foglalhatott helyünknél a víz talán méter mély ha lehet. Előttem szinte sík falnak tűnő nádas. Szép, szinte művészi munkát végeztek az amúrok, illetve a tó gazdája. Balra akadó, jobbra akadó, mindegyik egy-egy kiszáradt fa vastag vízből kilógó ága. Vajon mi lehet a víz alatt? Átkoztam magam, hogy nem tudtunk hamarabb érkezni, de nincs mese ha veszélyes is most már ki kell használni az előnyeit. Ólommal dobtam néhányat próbaképpen, kitapogatva mire számíthatok az akadók környékén, de többszöri próbálkozás ellenére se érzékeltem semmit. Így az egyik szereléket az akadó mellé, míg a másikat a nádfal elé dobtam. A csali az egyiken pálinkás kukorica (madarat tolláról, horgászt kukoricájáról) és mivel azt az infót kaptam, hogy egyáltalán nincs törpe, sőt kárász-keszeg se sok, így megkockáztattam figyelemfelkeltőnek a horog végére két fickándozó csontit. A másikon pedig egy tavaszi horgászatról nálam maradt lassan oldódó pellet bojlistopperrel. Etetésre való, de nem vagyok a konzervativizmus híve és véleményem szerint amivel lehet, azzal sok esetben érdemes is próbálkozni. Etetni külön nem etettem, mert sok kurázsi nem kellett hozzá, hogy az ember rájöjjön a tó dugig van hallal. (Megjegyzésként említem meg ezt Kisújszállás környékén úgy mondanák: „…a tó dugásig van hallal”. Mi viszont akkor nem ezért érkeztünk.) Visszakanyarodva tehát a kiugró pontyok akkorákat csattantak visszaérkezve a vízbe, hogy egy ideig csak szájtátva hallgattuk a tó muzsikáját. Így csupán a két apró kosárba került savanyú alapú etetőanyag. Az előke kb. 30 cm hosszú és az ígéretekre való tekintettel a horog a főzsinór végére került. Mindent elrendeztem és végre körbe tudtam nézni. A horgászvíz egy apró völgy alján helyezkedik el. Egyik részét fenyves, a sekélyest pedig tölgyek határolják. Ahogy Lovasi énekli: „Nagy levegő, napfény, víz, lombok, ennyi, csönd van, csönd ...” Közvetlen szomszédom előtt a tó távolabbi részén sok helyen már csak épp 20-30 cm-es víz lehetett, mivel egy idő után észrevettünk, hogy játékosabb kedvű potykák kilógó háttal fröcskölik a vizet szanaszét. Nagyszerű szórakozásnak ígérkezett nemcsak nekik, nekünk is.
Jön-jön-jön...
Jön-jön-jön...

Letelepedtem tehát a botok mellé, hiszen innen a reményteljes várakozás következett. Ami nem is tartott túl sokáig, mert talán fél óra sem telt el és a bal oldali akadó melletti boton jelentkezett az első kapás. Erőteljes tipikus pontyhúzással. A kapásnak megfelelő akasztást követően már éreztem is a zsinór túlsó végén megindult a hal. Szerencsémnek legyen hála nem az akadó felé vette az irányt, hanem az ellenkező irányba. Nehéz is lenne elmondani neki, vagy nekem nagyobb meglepetésére, de néhány perc múlva kint nyújtogatta a száját a parton. A családom ujjongott, nemkülönben tőlem. A szomszéd rögtön érkezett halnézőbe és gratulált. – Ez csak az apraja – mutatott a halra. - Oké nekem bejön aprónak is. 3 kiló?
Sterilitás mindenek felett
Sterilitás mindenek felett

Kötelező fertőtlenítés és mehet vissza! Mivel a hal szájában akadó horog kisebb-nagyobb sérülést ejthet a betegségek elkerülésének céljából fertőtleníteni kell a seb felületét, amire telepvezető szakember külön felhívta a figyelmünket. Jött is segíteni. A nyálkát le kell törölgetni ajánlása szerint egy ronggyal, ami akárcsak a spray, szintén nem volt nálunk. Így papírzsebkendővel törölgettem meg és a kölcsönkért fertőtlenítővel lefröcsköltem, majdnem mint a kiváló Ivan Dmitrics Cservjakov hagyatéki végrehajtó Brizzsalov államtanácsost annak idején. Szép kis nyurga. Csak annyi a baj vele, hogy tükrösnek is elmenne annyi rajta a háj fiatal kora ellenére. Hiába ma a stressz már a halakat is érinti.
Az első jelentkező
Az első jelentkező

Kicsit értetlenül is állok a dolog előtt, hiszen az általam megszokott vadvízen más jellegű a harc a fárasztás alatt és általában kecsesebb is a végeredmény. Az itteni halak világlustaságának okát már mondja is jóravaló szomszédom. A ponty csak zabál és alig mozdul. Kicsi a tó, sok a kaja. Veszély se igazán fenyegeti őket, hiszen az a pár harcsa kiette azt a pár keszeget. Azt a pár harcsát kifogta pár horgász, pár süllő elpusztult a néhány csukának meg beleesik a szájába az a pár lusta kárász ami úgy küzd, mintha legalábbis őszi falevél akadna a horogra. Kihúzom mint a margót, csak kicsit megy jobbra-balra. Nem is kell sokat ülnöm egy helyben fogok is egy kárászt se perc alatt. Akkor még nem tudom, de az egyetlent aznap. Nem jön a szomszéd. Ez tényleg nem volt nagy szám. Mindegy. Egye meg a csuka! Ne én. Pici fertőtlenítés. Mehetsz vissza.
Isten hozott ő is visz el
Isten hozott ő is visz el

Örül is meg nem is, mindenesetre elúszik. A horogra ugyanúgy kukorica-csonti kombó az előzőre mégiscsak ponty kapott. Ülünk és nézelődünk. Egy szép nagy vörös gém úgy csinált, mintha ott se lenne. Akkor mi is úgy teszünk. Ez a madár megeszi, ahogy otthon mondják még a „göringyesbíkát” is. Könnyű vele a jó-barátság, ha egy helyre kerülünk. Senki se mozdul. Persze a halak se, de őket várjuk így addig legalább farkaszemet néz ember és madár. No én azt se bánom ha ez engem is madárnak néz, csak a halak ne legyenek így vele. Mindegy csak történik majd valami. Persze történik is kapás van a pelletre. Huhú! Jobban is húz. Megy a másik akadónak. Nem mutatja magát és nemcsak oldalra tör, de érezhetően a víz fenekén lavíroz. Mennem kell utána, de apa útban van. Ó istenem ha ez elmegy én is elmegyek. Jön a szomszéd. – Nagy? Azt se tudom válaszoljak e. Arra megy amerre szeretne szép egyenletes erővel. Kis félkörrel balra, nagy félkörrel jobbra. A szívverésem egy teljes körrel előttem. Keményebbre kell venni a figurát. Ez nem halszarral gurigázik. Erősebbre veszem a féket és megpróbálom megfordítani. Erőpróba. Ha igazán erős ettől csak megvadul, de az előző potykából ítélve ez sem lesz nagy vitéz bár érezhetően nagyobb. Jön azért, ha komótosan is. Apa ugrál a feleségem visít. A szomszéd még közelebb jön. A hal is. Minden jól alakul. Tesz egy tiszteletkört előttünk. A parton apa segíteni akar és úgy megugrasztja a merítőhálóval, hogy az egészet kezdhetjük elölről. Még izgalmasabb. Egy hibát megúsztunk. Megbeszéljük apával, hogy kell meríteni. Ponty újra a víz alján, de már a nagy jobbkanyarnál szinte ugyanazon az úton. Pontyot fordítani. Apa készül. Vízben a merítő most már csak fölé kell vezetni a halat.
Tükröm, tükröm mondd meg nékem
Tükröm, tükröm mondd meg nékem

Apa nagyon ügyes. Már nem kapkod. Egy csapat vagyunk. Zsákmányt ejtünk. Na még egy kör és már húzza is a part felé, de emeli is a vékony nyelű merítővel. Úgy hajlik, hogy rossz nézni, de szólni se tudok a szakértő nézelődők már üvöltenek: - „Ne úgy fogja! Drága jószág!” Kicsit mindannyian megijedünk. Nem baj sikerül kiemelni. Jaj de csinos! Kint tátog a parton szegényke, ő is meg van rémülve. Az előzőhöz mérten, úgy a duplája súlyban. A szomszéd szívja a fogát. Nála eddig még semmi. Nekem nincs bajuszom nehezebben is rejtem el a mosolyom. Nem miatta, csak magam miatt. Jól esik, hogy halszagú vagyok.
Vissza lustálkodni
Vissza lustálkodni

Csinálunk pár képet és óvatosan visszaengedjük a tükröst. A közönség is odébbáll. Lassan elül az izgalom a feleségem ásítozik, édesapám újságokba merül, mennének a Balatonpartra pedig még csak féltizenegy. A pontyok is abbahagyják az ugrándozást elcsendesedik a víz. Fodrozzák ugyan a felszínt, de jóval kevesebb jelét adják jelenlétüknek. A családom plédeken hortyog mellettem én meg bámulom a mozdulatlan kapásjelzőt. Telik az idő, tökéletes meditáció. Néha már úgy érzem levitálni is tudnék ha akarnék, de úgy két óra múlva elteltével én sem bírom tovább a megpróbáltatásokat és leheveredek a botok mellé. A legjobb taktika ha a horgász belebújik a hal bőrébe és az ő fejével gondolkozik. Nekünk ez maradéktalanul sikerül, mert úgy fekszünk a parton mint a három világlustája. Azt se tudom, hol vagyok mert arra ébredek fel, hogy visít az elektromos kapásjelző valami pedig úgy rángatja a botot, hogy hangtechnika híján igencsak úszni kellett volna utána. Ilyenkor csak az ösztönökre lehet hagyatkozni. Nyúlok a botért, akasztok és húzom a halat. Alig látok, de a fárasztás adta öröm hamar vért pumpál a szervezetembe. Nem hatalmas hal, körülbelül mint az első. Azért mit ne mondjak, szívesen ébrednék így akár minden nap. Néhány perces küzdelem után édesapám profiként meríti a kurtabajszost. Se ugrálás, se visítás, a közönség is csak távolról fordítgatja a nyakát irányunkba. Mindannyian elfáradtunk, mi legalább rendkívül kellemesen. Visszaengedjük a vízbe lustálkodni. A feleségem sokatmondó felhúzott szemöldökkel kérdezi: - Na mehetünk? Mit is bánom én. Három a magyar igazság, negyedik a ráadás. Ennyi kellet még csupán. Pont egy ponty.




KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:



Minden jog fenntartva © 2018 - Horgász Zóna
Horgász-Zóna Ügyfélszolgálat elérhetőségek:
Telefonszám: 06 1 240 5454
Mobil: 06 70 362 7167 (hétköznap 8:00-18:00-ig, szombaton 9:00-12:00-ig)
Email: ugyfelszolgalat@horgasz-zona.hu
G+: Google+
Horgász-Zóna Buda bemutatóterem és horgászbolt: 1033 Budapest, Szentendrei út 89-95., telefon: 06 1 2405454
Horgász-Zóna Pest horgászbolt: 1138 Budapest Gyöngyösi sétány 8., telefon: 06 1 612 1775
Horgász webáruház | Feeder bot | Nevis szett | Shimano orsó | távdobó orsó