De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.”
Jutnak eszembe Juhász Gyula költő, szívhez szóló szavai, amikor a főváros szinte üres, a strandok, nyaralók ezzel ellentétben, már megtelve, dúl a nyár. Nem is csoda, hisz júliust írunk, az emberek százezrei keresnek ilyenkor nyugalmat, pihenést valahol a Balaton körül, vagy épp távol a nyüzsgő és színes forgatagtól. A fiatalok fesztiváloznak, vagy egyszerűen csak a strandokon, szórakozóhelyeken élvezik a vizsgák utáni szünetet. Sokan barátnőikkel nyaralnak, egy egzotikus tengerparton vagy éppen tesznek örök esküt egymásnak, egy hűvös polgármesteri teremben vagy a jó-isten színe előtt…
A magamfajta pontyhorgász, hétköznap terveket sző… hétvégi „civil” programokat mond le, vagy szervez át egy-egy horgászat miatt. Kevés szó esik róla, de le kell írni, hogy ha komolyan veszed a pontyozást, akkor bizony előbb-utóbb embereket fogsz magad körül „elveszíteni”. Barátokat, akik nem értik meg, nőket, akik egész egyszerűen nem értékelik ezt a fajta életstílust… Aki benne van, jól tudja, miről beszélek, aki nem, az most talán megértheti, ez nem csupán arról szól, amit a színes beszámolókban és magazinokban, kezükben nagy halakkal mosolygó horgászokról, elsőre gondolna az ember… korántsem csak erről…
Alaposan lefárasztott a hét, így zűrzavaros gondolataim közepette veszem az utam Jászberény felé.
El kell ismernem: az a bizonyos tiszta fej, ami az eredményes horgászathoz, és egyáltalán a jó döntésekhez olyannyira szükséges, nem volt éppen „nálam.” Valami „tisztulásra”, valami felfrissülésre vágytam leginkább. Ennek tükrében, a hétvégéből megmaradt rendelkezésemre álló rövidke időt mindenképp a horgászatnak szántam. Némi diskurálás után, Csákó Róbert pontyhorgász barátommal, szombat délután, a Heves megyében található, RAB tó felé vettük az irányt!
Szeretjük ezt a vizet, a sóderes partoldallal határolt, ma is aktív bánya résszel rendelkező terület, sok szép halat adott már mindkettőnknek. Az idő, amelyet kedvenceinkre szánhattunk, roppant kevés volt, azonban ismerve a RAB-ot, tudtuk: biztosan számíthatunk a pontyok figyelmére. A tavon, délelőtt még verseny zajlott, így a megérkezésünkkor, éppen tartott az eredményhirdetés. Ennek köszönhetően, szerencsénkre, üdvözölhettünk pár régi horgászismerőst és Vágó Robival is tudtunk váltani pár szót.
Ezt követően, barátommal elfoglaltuk a horgászhelyünk. Kevés cuccal, rod podok, asztalok, ernyők és más egyéb „flancok” nélkül kezdtük meg a horgászatot a „sóderen”. Fura volt ez a leminimalizált „beszerelkezés”…tudtuk, éreztük: ez egy új „út”
minimalizált felszereléssel kezdtük meg a horgászatot...
Hamarosan, egy klasszikus H-bóját tettünk ki a vízen, persze jóval balra az állásunktól - a horgoktól messzebb - csupán az etetésünk sávját megjelölve így. Az „etetősávon” kizárólag bojlit terítettünk szét, abból is jó minőségű gyári golyókat, vegyes méretben.
kizárólag bojlival etettünk...
„Minimál” beállással – szoktuk mondogatni magunk között: angolosan egyszerűen – egy-egy leszúróval „operáltunk”, semmi, oda nem „illő” dologgal. Herber Hoover, az Amerika Egyesült Államok 31. elnöke egyszer azt mondta:
„A horgászat nem egyszerűen halfogás…egy kitűnő lehetőség, hogy visszatérjünk ősapáink egyszerűségéhez.”
Ezen gondolatok sok-sok év után is aktuálisak, hiszem: egyfajta ars poeticája is a horgászatnak, minden bizonnyal, az idő múlásával egyre jobban az lesz.
egy új út...csak egyszerűen..vissza a kezdetekhez!
Szerencsére nem sokat kellett várni az első halak érkezéséig… Az „azonosíthatatlan” fűszeres jellegű STARBAITS, HOT DEMON csali családban erősen „hiszünk”, így ezekkel, golyókkal kezdtünk. Az egész palettát szerepeltettük a „démonból”, így az egy szem 14 mm-es pop up-tól kezdve, egészen a 24-es süllyedőig, minden variációt kipróbáltuk. Ami a csali felkínálást illet: fekvő, balansz és persze a teljesen elemelt voltak a terítékünkön.
Fekete MAD sapkám, megfordítottam a fejemen, majd alaposan bemártottam a soron következő bojlimat a DEMON dipp-be.
Jöttek is a halak sorban, de a nagyobb példányok ezúttal nem jelentkeztek. Azonban korántsem lehettünk elégedetlenek, hisz a délután folyamán, több kisebb hal között, 3 darab, gyönyörű színekben pompázó, 5-7 kiló közötti bajuszos is kilátogatott a matracunkra, egy gyors fotó erejéig. A nem éppen ideális horgászidő ellenére, a RAB tó ismét bizonyította, hogy nem hiába tartozik, ma már, országos szinten is, a magasan jegyzett vizek közé…
beindultak a pontyok, először a kisebbek....
...majd a nagyobbakból is fogtunk párat.
A szél eközben egyfolytában viharosan tombolt, majd az eső is – most már mondhatom – szokásos módon eleredt és heves zápor formájáéban köszöntötte a parton tanyázó pontyhorgászokat.
A sötétség beállta előtt még egyszer, egy még nagyobb területet szórtunk meg, kizárólag a „fűszeres” bojlinkkal. „Vagy gól, vagy kapufa,” mondtam Robinak és nyitottam egy üveg bort, már a parton. Az este folyamán meglátogatott minket a tó másik felében portyázó, a tavat remekül ismerő, visontai illetőségű, kitűnő horgásztársunk, Tóth Krisztián és a testvére Vivien. A társaság vidáman kvaterkázott, régi történetek elevenedtek fel, folyt a beszélgetés, amit csak néha szakított félbe egy-egy kisebb ponty mohó kapása…
Az éjszaka hátralevő része csendesen telt, a szél azonban tovább dühöngött és nekem úgy tűnt, mintha a halak is nyugovóra tértek volna, ezen a különös július eleji éjszakán…
Amikor nyári sötétség utolsó, marcona lovagja is átadták helyüket a hajnal seregeinek, Robival már javában a botok mögött voltunk. Ez a BLACK CAP, ez a peca… mondogattuk és minden kifogott pontynak nagyon örültünk. Azonban a nagyobb a halak úgy tűnt, ezen a rövidke kiránduláson nem zavarják meg a nyugalmunk. Mintegy 100 méterre tőlünk horgászó, idősebb Csákó úr, küzdelmes fárasztás után, egy 13 kilós pontyot fogott! A szép fogás láttán ismét nagy erőkkel frissíttettük fel a csalijainkat, azonban nagyobb hallal már nem találkoztunk… időnk lejárt…, így hamarosan pakolásztunk, majd búcsút intettünk a víznek… egy rövid időre…
a csónak már a parton pihen...időnk most lejárt...
Nagy Róbert
