Süllő rágta gumihalak

Számos könyvet és újságcikket olvastam már a téli csónakos, nagy gumihalas süllőzés világáról és bár, régóta járom a tavak, folyók partját, ez idáig még nem adatott meg a lehetőség, hogy megtapasztaljam ezt a horgászmódszert a gyakorlatban. Így, egy álom vált valóra, mikor Soma barátom meginvitált egy közös horgászatra az öreg Duna hátára a legzordabb téli napokban. Már türelmetlenül vártam, hogy elérkezzen a kitűzött időpont. Alig fértem a bőrömbe, a majd kétórás úton, míg végül a rozzant volánbusz begördült a célállomás pályaudvarára. Barátom már ott várt reám. Egy gyors kanyarral elugrottunk a csónakért és egy röpke óra után már ringatóztunk is a fagyos habokon. Csak úgy pattogott úszó alkalmatosságunk, ahogy teljes gázzal közeledtünk az ígéretes árkok, gödrök felé. Az ébredező hajnali táj csodás bíbor színekben pompázott. Egyszerűen nem tudtam betelni a természet varázslatos látvánnyal.





A sors úgy hozta, hogy délelőtt Zozo papával, délután pedig Somával horgásztam együtt. Zoli nagyon jó tanítómester. Gondosan magyarázta el nekem merre, mikor, hány grammos ólomfejjel, hogy vezessem és még sok egyéb hasznos tanácsot adott. Fél óra sem telt bele, már megfelelően éreztem a gumi fellebbenését és újbóli aljzatra érését a sodrásban. A hasznos leckék nem is maradtak eredmény nélkül, koppanós kapás jelezte, jó helyen kapisgálunk. A hal ugyan nem lett meg, de mégis sikerélményként könyveltem el a dolgot, főleg hogy újabb két kapás követte a nemvárt eseményt. Sajnos, nem akadt meg egyik sem, pedig a finnyás süllők jól összeharapdálták puha plasztik gumihalaimat. Zozo is többször jutott kapásig, sőt, egy másfeles forma süllőt felszínre is parancsolt, de a fránya dög meglépett még a fotózás előtt... :o)





Délután Somával kerültem csónakba és rögtön, a már korábban kapást adó területre kormányoztuk csónakunkat és elkezdődött a gumihalak emelgetése a fenéken. Jómagam maximum 10 centis csalikat használok, de Somáék a 15 centis darabokat sem találják túl nagynak. :o) Az élet őt igazolta, ugyanis bődületes kapás dördült el a mélyben, mire barátom tekintélyes halat akasztott. A küzdelem csupán pár percig folyt, majd a bot vége megkönnyebbült. Soma csalódottan tekerte fel a zsinór, a vége másfél méteren volt nyálkás. Bizony egy szép harcsát akasztott, véleménye szerint biztosan tíz pluszos volt. Érdekes, hogy a harcsák a téli hónapokban sem restek odavágni az orruk előtt elhúzott műcsaliknak... A sötétség beálltával már nem láttuk értelmét a maradásnak, így hazafelé vettük az irányt. Bár, nem adott halat ez a nap, mégis olyan tapasztalatokra tettem szert, melyek egyszer talán elvezetnek életem süllőjéhez... :o)





Egy téli délelőttön, éppen begurult vonatom a tatabányai állomásra, mikor csöngött telefonom. Soma hívott: Most gyere, óriási süllőket fogunk! A legnagyobb egy 11 kilós gyönyörűség volt. Nekem sem kellett több, gyorsan megebédeltem, összeszedtem felszerelésemet és egy órán belül már a buszon ültem. :o) Loholtam át a városon, hogy bepattanjak a csónakba a Duna köves szélén, ahol barátaim már vártak rám. Nagy elszántsággal vallattuk a medret, de csupán egy-egy kapásig jutottunk, sötétedésig nem adott halat a folyam. Sebaj, másnap reggel újra megpróbáljuk majd. Kellemes beszélgetéssel töltöttük az éjszakát, majd végül eltettünk magunkat a további kihívásokra.







A hajnal már ismét a Duna hátán talált hármunkat, de a feltételek némileg megváltoztak. Megérkezett az áradás, a vízszint feljebb ment nagyjából egy méternyit és bezavarosodott. Sajnos, ez meghiúsította elképzeléseinket, de pont ennek az áradásnak köszönhették barátaim a szép süllőiket az elmúlt napokban, hiszen a téli ár mozdította ki a nagyokat búvóhelyükről. Sokáig korbácsoltuk a vizet, míg a hideg végül csontig nem járta át húsunkat, így végül a távozás mellett döntöttünk. Ez a nap sem adott végül süllőt, de a Duna igen nehéz terep és csak a legkitartóbbakat jutalmazza...





Végül hal nélkül zárult ez a két horgásznap, mégis úgy gondolom, írnom kellett róla, mert olyan élményekkel és tapasztalatokkal lettem gazdagabb, melyek meghatározóak lesznek a jövőbeli horgászataim során. Bár, most nem jártam sikerrel, tudom hogy valahol, valamelyik gödörben ott pihen most egy hatalmas süllő és csak rám vár. Üzenem neki, jövök! :o) Kárpótlásul pedig tekintsetek meg pár képet barátaim páratlan fogásairól, az idei szezon legszebb süllő óriásairól. Remélem, sokszor lesz még alkalmam Zozó papával és Somával egy csónakban ringatózni az öreg Duna habjain... :o)