Süllős december

Az erős szezonkezdet után úgy döntöttem, hogy december második felében végigjárom a korábban süllőt adó folyószakaszokat, illetve elkalandozok néhány, még felfedezésre váró, ígéretes helyszínre. Nyilván, az új pályák felderítése nem a legjobb választás, amennyiben nagy süllőt szeretnénk fogni, de mégis úgy gondoltam, hogy tartok egy pár hetes terepszemlét, mielőtt belecsapok majd a lecsóba. Az első állomás az élő Tisza lett, ahova ötödmagammal látogattunk el tüskés hátúak reményében, de az ideális körülmények ellenére, a halak nem voltak partnereink ezen a fagyos téli napon. Tapasztalatszerzésre mégis kiválónak bizonyult ez a próbálkozás és hát nem maradtunk fogás nélkül sem, ugyanis sikerült nyakon csípnem első tiszai süllőmet, amely bár csak 34 centi hosszú volt, mégiscsak ő lett az első kis nemes, amit a szőke folyó nekem szánt.





A következő próbálkozások már a szívemhez oly közelálló Dunán estek meg, de a már régebben bizonyított helyszíneknek búcsút intve, olyan tájakra kalandoztunk el, ahol ezidáig még nem jártunk. Sosem lehet tudni, hogy egy ilyen túra alkalmával mibe akad bele az ember horga, így nagyon fontosnak tartom a lehetőségek folyamatos keresését és az új tapasztalatok megszerzését, stratégiámba építését. Az első ilyen utunk nem bizonyult sikeresnek. Süllőt nem fogtunk ugyan, de tanúja voltunk, egy hatalmas menyhal partra emelésének, ami bőven túl volt az ötven centin. A súlyát csak becsülni tudtuk, de valahol kiló fölött lehetett. Ej, de régen fogtam már menyhalat. Nosztalgiával tekintettem erre a tarka, buksi fejű jószágra, talán rá kéne próbálkozni idén télen... de sajnos, a süllővadászat oly kecsegtető, hogy a menyusozás végül csak ábránd maradt.







A következő támadás nem sokat váratott magára. Ezúttal Gábor barátommal vágtunk neki az öreg Dunának. A partra érve rögtön feltűnt, hogy az egyenletes vízállásnak köszönhetően a folyó kristálytiszta, mélyzöld színben pompázott. Ez az az állapot, amikor a legjobbak az esélyek a süllők becserkészésére, véleményem szerint. Bizony, az eredmény sem maradt el. A meder fölött emelgetett, áttetsző, zöld-flitteres gumihalamra valaki agresszívan odakoppintott. Ütöttem, és határozott ellenállást éreztem a zsinór végén. Hamarosan partra parancsoltam a szezon első parti süllőjét, egy negyvenhárom centis gyönyörűséget. Ez még nem az igazi – méltatlankodott Gábor barátom, de én bizony minden halnak örülök, megbecsülök minden süllőt ami horgom végére akad. És bizony, egy ekkora süciért a nyári wobbleres szezonban fél karomat odaadtam volna. :o)





Nemsokára cimborám is rákontrázott a sikeres fogásra és egy valamivel kisebb süllőcskét emelt partra. Voltak még koppintásaink, de több hal nem adatott nekünk a mai napra. Ám, így sem voltam elégedetlen... tudtam, ahogy egyre beljebb haladunk a decemberbe, meg fognak minket tisztelni a termetesebb fogasok is. Bizony, a nagyobb süllők csak időszakosan látogatnak ki a parti kövekre, így csupán azoknak adatik meg a szüret lehetősége, akik rendszeresen kijárnak és kitartóan ütik a vizet. Mivel az ünnepek között két hét szabadság állt a rendelkezésemre, biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb be fog futni majd, néhány darabosabb jószág is.





Ám addig is, az apróbb példányokkal vigasztalódtam. Közben megfogtam az év legkisebb süllőjét ami csak nyújtózkodva érte el a harminc centit. Visszaengedtem szegénykét, akárcsak többi társát. Még nehéz idők várnak rá a Dunán, míg kinövi majd a kormorán méretet. Jah, igen kormorán. Nem keveset láttunk idén az öreg folyón. Kisebb rajokban portyáztak a fekete halfarkasok. Nem tudom ezzel áll e összefüggésben, vagy más e az oka, de míg nyáron elég sok kisebb süllőt fogtunk, most a téli szezonban viszonylag kevés harmincöt centi alatti rabló akadt horogra. Lehet, hogy nincs igazam... remélem, hogy nincs igazam és ezek a kis jószágok valahol másutt leltek menedéket és nem a falánk madarak bendőjében végezték... :o(







Ám nem csak süllők kerültek horogvégre december derekán. Gábor barátom egy kisebb csukával és egy kapitális kősüllővel színesítette meg ezeket a szürke napokat. A kősüllő felénk igen ritka zsákmány, de ha jön, általában tisztességesebb példány akad horogra. Ez a vaskos jószág több, mint negyvenegy centisnek bizonyult faroktőig, amire bármelyik pergetőhorgász büszke lehetne. Sajnos, a fénykép nem sikerült túl jól, kissé becsillant a hal ezüstös oldala, de azért a méretek magukért beszélnek...





A továbbiakban szintén Gábor gazdagodott két gyönyörű süllővel. Mindkettőnek sárgás-narancsos gumihalra szottyant kedve. Ezek már bizony a szebbek közül kerültek ki, de mégsem azok amikről ábrándoztunk a téli gumis szezonban. De ahogy hűlt az idő, egyre formásabb ragadozók kerültek horogvégre. Mi pedig keresgéltük őket újabb és újabb helyeket fedezve fel túráinkon. Bizony, nem voltak fölöslegesek ezek a helyzetfelmérő próbálkozások, mert bizony hozzásegítettek minket a későbbiekben néhány páratlan fogassüllő nyakon csípéséhez.





Hát így telt az előszezon, jobbára kisebb süllőkkel, ám a folytatás pazar volt. Amint beköszöntött az igazi fagyos tél, rátaláltunk az öreg harcosokra is, melyekre egész évben áhítoztunk. Egymás után dőltek a rekordok, álmok váltak valóra, de erről már csak a következő történetekben fogok majd beszámolni. Ám, azt gondolom, úgy hitelesek az írások, ha a kisebb fogásokról, sikertelen próbálkozásokról is beszámolok időnként. Ne gondolja senki, hogy egy-egy szebb süllő becserkészése könnyű feladat. Bizony sokszor ki kell járni az öreg folyóra, dacolni a téli faggyal, a csúszós kövekkel és a változó viszonyokkal. Ám, pont ezek a kihívások azok, melyek bearanyozzák a jeges dunai éjszakákat... :o)