Szezonnyitás Agostyánon

Ahogy átléptünk március második felébe, csak nem hagyott nyugodni a lelkiismeret, hogy idén még nem sikerül egy halakban bővelkedő kalandot sem papírra vetni. Bár Bokodon már megfogtuk Faterral az év első uszonyosait, de a néhány kárászból álló karcsú zsákmányt mégsem tűzhettük ki büszkén a dicsőség falra. Úgy döntöttünk, hogy ezúttal tutira megyünk és már bevált terepen, az agostyányi Római tavon elégítjük ki, a tél során mértéktelenné duzzadt halfogási iránti vágyunkat. Tavaly ilyen tájt egy fogásokban rendkívül gazdag napot éltünk át ezen a tavon. Talán idén a sors megismétli önmagát... vagy akár még túl is szárnyalhatjuk az előző évben megtapasztalt kalandokat?





Mivel kora márciusban a tó termetes lakói még javában téli álmukat alusszák, úgy gondoltam érdemesebb lenne a frissen telepített állományt megcélozni. Az egyik botomat egy fixen rögzített ólmos készséggel szereltem és egy 16 mm-es hallibut pellettel csaliztam fel, míg a másik pálcámon a hagyományos önetetős módszerrel próbálkoztam. A kosárba halliszttel kevert büdös etetőanyagot tömködtem, a tekintélyes méretű horogra pedig 5 vastag kukacot tűztem fel. Mivel erre az összeállításra a tavalyi évben két harcsa is befutott, reménykedtem, hogy a pontyok mellett most is betévedhet egy kósza ragadozó. Még alig dobtam be a két szereléket, az egyiken máris tornázni kezdett a kapásjelző. Rövid fárasztás után a parton ficánkolt az év első potykája egy szép három kilós tükrös személyében.



A mohó halacska a termetes giliszta csokrot kívánta meg. Gyönyörű szép, egészséges tükörponty volt a tettes. Még alig rendeztem el őkelmét, a másik botomon is kapásra emelkedett a kutyanyelv. Hát ha egyszer egy üzlet beindul... - gondoltam. Nagy élvezettel fárasztottam ki aznapi második halamat is, ami az előző fogásom ikertesója lehetett, leszámítva azt a húsz dekát, amivel könnyebbnek bizonyult elődjénél a mérlegen. A sikeres szákolás után fel is tettem a kérdést Faternak – Kettő, nulla? :o)



Mint utólag kiderült ez nagy hiba volt, mert az öreg ekkor vérszemet kapott. A versenyszellemtől áthevülve egymás után csévélte ki a halakat a partra. Két szál gilisztával csalizott apró horgát előbb felvették a kisebb pontyok, mint az én hatalmas csalijaimat. Így keserű revánsot véve rajtam fokozatosan elszakadtam tőle a kifogott halak darabszámát tekintve. Igaz az ő pontyai termetre kisebbnek bizonyultak, de ugye nem ez számított, hanem a 4-2, 6-2, 8-3 részeredmények. Időközben nekem is sikerült egy kisebb pikkelyes potykába belefutnom ami két kilójával az általam aznap fogott legapróbb fogásnak bizonyult. Ám, fater eszeveszett iramával így sem tudtam tartani a lépést...







Ahogy a reggel délelőttbe ment át, lassan a kapások is megritkultak. A következő halamra már több mint egy órát kellett várni. Ismét a pelletes szereléket húzta el valami. Érdekes módon a giliszta és a pellet hasonlóan eredményes volt számomra aznap. Fater viszont kizárólag kukaccal fogott halat, pedig ő is próbálkozott más összeállításokkal. Soron következő áldozatom ismét egy testes három kilós tükörponty lett. Aranysárga színével beragyogta az egész partot. Örömmel konstatáltam, hogy idén nagyon szép halakat helyeztek ki a Római tóba.







Délutánra faternak is bejött az első három kilós vendég. Persze neki ez már a tízen akárhányadik hala volt. Valóságos halkitermelő és visszaengedő gépezetté vált az öreg. Ekkorra már esélyem sem volt felzárkózni mellé, csupán szépíteni tudtam az eredményt egy újabb három kilós potykával, ami ezúttal pikkelyesnek bizonyult. Ez volt az ötödik és egyben utolsó fogásom aznap. Bár a harcsa nem jött be, mint tavaly márciusban, mégsem voltam csalódott, hiszen sikerült szelektálnom az ősz folyamán telepített példányok közül a termetesebbeket. Igazán szép, erős, egészséges halacskákat sikerül becsapnom ezen a kellemes tavaszi napon. Fater összesen 14 potykát fogott ki, messze túlszárnyalva engem. Már előre hallottam a panaszkodást másnap az izomlázról és a kimerültségről...







Délutánra sajnos feltámadt az északi szél, és elfújta a halakat a víz felszínén lévő melegebb vízzel együtt a tó túlsó felére. A kapások szórványossá váltak, már nem volt értelme tovább maradni. Úgy gondolom, így is alaposan kihorgásztuk magunkat mára. A Római tó ezúttal sem okozott csalódást és a halakban bővelkedő írással sem vagyok már adós nektek. Már alig várom a következő látogatást Agostyánra. Talán, akkorra már a víz öregebb lakói is megmozdulnak majd...