Születésnapomra...

Ilyenkor januárban elején, az ember visszatekint... igen visszatekint a maga mögött maradó "ó" évre és talán az egész addigi életére. Valahogy akképpen, ahogy én is teszem most, egy jól felfűtött szoba csendes sarkába, kényelmes fotelembe süppedve, "bársonyos vörösbort" kortyolgatva, kacéran eljátszva feltörő gondolataim sokaságával. Mi-több, e hónap közepe "felelős" születésnapom dátumáért is, ami legtöbbször, megsokszorozza elmélyülésem apropóját. Harmincöt évem elszaladt... Az ablakon kinézve azonban, minden "fagyott", az elém "derengő" kedves vizeim, fehér páncéljuk alatt néma álmukat őrzik, miközben én épp azon tűnődöm, hogy talán nem is baj, ha most egy kis időre kedvenc halaink is megpihenhetnek. Fura érzés "szorongat", egyszerre esik most jól a január "tétlensége" és egyszerre nyüzsög bennem a szűnni nem akaró tettvágy. Szabó Magda, egy alkotásában így "vall" a januárról:

"A tó beállt, a tó türelmes,
bólint, ha a tél szól neki,
ám a patak nem engedelmes,
az fut, ha a fagy kergeti,
s mikor fehér inát harapják
a jég fogai, felkiált;
visszarengik ringó haragját
az aranyszemű vadlibák..."

Alaposan bevackolom magam, kezem magam mellett pihen, nem feszülök, szinte érzem, ahogy elernyednek izmaim és végre megpihenek. Szemem lassan lecsukódik, de nem merülök álomba, csupán annak határmezsgyéjén egyensúlyozgatok. Felötlenek bennem André Maurois szavai - a két világháború közti időszak egyik legnépszerűbb francia regényírója volt - aki az idő múlásáról így értekezik: "A fiatalságtól az öregségig olyan lassú átmenet vezet, hogy az ember maga észre sem veszi a változást. Ugyanígy, amikor az ősz követi a nyarat, s a tél az őszt, a természet olyan fokozatosan változik, hogy nemigen tudjuk nyomon követni..."



A magam részéről, hálát adok a sorsnak, hogy életem egy részét, a vizek partján tölthettem, s ezen belül, a természetben lehettem. Harmincöt évem, melyet már magaménak tudhatok, alaposan rávilágított arra, hogy milyen fontos a "változások" megértése és megélése. Meg kell mondjam, ez a folyamat nemcsak tapasztaltabbá tesz, de elfogadni is segíti a nagy "körforgást". Horgászként testközelből érezhetem a szelet, az esőt, a percek alatt megérkező vihart, vagy épp a saját szememmel láthatom, a rejtelmes párába burkolózó hajnali vízfelszín magával ragadó látványát...

"A hegy alját levágta a
köd fodros szélű kése: csak
a csúcs beszédes vonala,
a vár falai látszanak,
a pára tartja tenyerén,
a semmin ül a csúcs, a rom,
egy felleg kusza szövetén,
laza pára-boltozaton..."

Az elmúlt évem legfőbb hozadéka - habár sok szép halat fogtam - nem "kilókban mérhető", hanem abban a morális "felvilágosodásban" aminek hozadékaként, életem képzeletbeli margójára azt már mindenképp felírhatom: Egy küzdelmes világban, egy küzdelmes év elején, egy születésnap hajnalán... erőt érzek a sikeres folytatáshoz! Szembenézni tehát saját magunkkal, listába szedni gyengeségeink és ami a legfontosabb: változtatni a változtatni valón!

"Minden fehér, csakhogy törékeny,
kemény fehér ez, nem puha.
Karját lóbálja a fenyéren
egy állig üveg körtefa.
A fia is, egy csepp bokor,
színjátszó, szűk üvegzekében,
ott cseng, nevetgél, ott guggol,
és térdét öleli a szélben...

Mi mást kívánhatnék még magamnak születésnapom alkalmából, mint annak a korosodó amerikai lelkésznek (Charles Rozell Swindoll) a szavait, aki ekképp foglalta össze egy előadásában meglátásait: "Azt hiszem, a legjelentősebb döntés, amit napról napra hozni tudok, az az általam megválasztott hozzáállás. Ez sokkal fontosabb, mint a múltam, a taníttatásom, a gazdagságom, sikereim vagy kudarcaim, a hírnév vagy a fájdalom, hogy mások mit gondolnak, vagy mondanak rólam, a körülményeimről, a pozíciómról. A hozzáállás visz előre, vagy bénítja meg fejlődésemet. Egyedül ez szítja a szenvedélyemet, vagy ostromolja a reményem..."

Üdvözlettel:

Nagy Róbert - BLACK CAP