A hosszúra nyúlt tél és az „elmaradt” március után, végre süt a nap, nézek ki vigyorogva az ablakon!
Az autó üvegen keresztül úgy érzem, egyenesen „sütnek” már a sugarak, vagy csak ennyire vágytam már a jó idő után és képzelgem? Nem is tudom… de egy biztos: a 20 fok környéki hőmérséklet, végre jó hangulatot teremt a fejemben és a lelkemben. Ezen a délután, nem készültünk hosszú horgászatra, csupán egy-egy bot és pár csali, etető és persze a szükséges kiegészítők képezik a felszerelésünk. A közeli tavacska, ahová utunk visz, végre éledezik. Erről a helyszínen győződhetünk meg, hiszen itt is, ott is halugrások törik meg a szél által hullámossá „hajlított” víztetőt…
éled a természet...vár a tópart!
A „kép” azonban még fakó kissé, de az etetőanyagom felvizezése közben, végre – idén először - nem a jéghideg vízbe márthatom a kezem.
Április közepe… ilyenkor már „vastagon” beindul a ponty, mondom apámnak, aki közben már a szemközti kis nádszigetet kémleli. Ott mozog a hal, igen-igen, oda kéne dobni, mondjuk ki, szinte egyszerre. Egy érzékeny végű 3 méteres picker botot szerelek fel, 18-as főzsinórral és 16-os előkével, hozzávaló tízes öblös horoggal. Ez a méret vált be ilyenkor, éppen elfér rajta a „tuti”: csemege+csonti kombó!
ma, csak egy picker...semmi más...
Egy kisméretű etetőkosarat teszek fel csúszóra, a koncentrált kaja mindig jól jön… de azért a maglövő csúzlit és a csemegekukoricát is a kezem ügyébe készítem.
A nap süt, le is kéri magát a vastag pulóverem. Eleget teszek a kérésnek, de a szél azonban, csak nem hagy alább… Új a székem, örömmel terpeszkedek hát el rajta, azonban igyekszem valamelyest szélárnyékba helyezni azt. Csoda történik, a bedobást követően, szinte azonnal spiccgörbítős kapásra reagálhatok!
tavasz harmónia: kapást, kapás követ...
Egy kisebb ponty erejét őrli fel hamar a szigorú picker bot…micsoda élmény, lelkendezek, majd gyorsan útjára is bocsátom a mohó, bajszos jövevényt.
szépségdíjas potykák...jönnek sorban!
Hamarosan újabb kapások jönnek, így van lehetőségem próbálgatni a csalikat, valamint a különböző távolságokat is. Apám is jót horgászik, bár pár horgunk azért „bennmarad”, a fenéken éledező növényzetben és a vízre hajló fakó sárga nádszálak marasztalása miatt… Sebaj, végre jó az idő - fagytól gémberedett kezek helyett - ilyenkor még a horogkötés is örömteli feladat!
Rövidke, mindösszesen 4 órás horgászatunk alatt, sikerült jó pár potykát, és aminek nagyon örültünk, néhány egészen parádés küllemű kárászt is kifognunk.
nem lehet betelni a látvánnyal...veri a kilót!
kárász a javából!
Az utolsó kapásra, egy színpompás bodorka is színesítette még a zsákmányunk. Mindketten elmosolyodunk apámmal, nagyon szeretjük ezt a halat megcsodálni. Óvatos horogszabadítás után, azonnal vissza is teszem a vízbe a „csodát”, majd tekintetem sokáig a vízen felejtem… magamban újra kimondom: „bodorka”…milyen szép neve van…milyen hangulatosan jellemzi e vöröses uszonyú, gyönyörű halfajtánkat a Magyar nyelvünk! Ízlelgetem még a szót egy párszor, újra és újra… micsoda harmónia! Igen-igen, azt hiszem: VÉGRE ITT A TAVASZ!
Nagy Róbert
