Ez a nyár is gyorsan telik… mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az egyre szaporodó „halas” fényképek a gépemen. A szép fogások, a vízparton megélt, sok-sok élmény, egy szűnni nem akaró, állandóan előtörő, újabb és újabb utakra késztető érzéssel párosul. Így vagyok ezzel most is... amikor a naptár július közepét mutatja.
Már megint a Toman Áron „tehet” mindenről! :) Történt ugyanis, hogy…:
Jó barátomtól, az egyik „álmos” nap délutánján, váratlanul, „üzibe” kaptam a hétvégi, meteorológiai gyorshíreket. Frontbetörés közeleg, széllel és esővel… Mi kell még nekünk, ha nem ez!? Irány Harsány, egy kis „villám pecára!”
Úgy terveztük Áronnal, aki Verőcéről érkezett, hogy "nagyon hajnalban", egészen pontosan, már 4 órákkor találkozunk Hatvanban, egy autópálya melletti benzinkúton. Persze, egyikünk se késett… jómagam, most Jászberényből indultam, így a cuccaim átpakolása után, a kocsim leparkíroztam. Hűvös volt az idő, és az eső is esett rendesen, ennek ellenére, mi mégis nagy lelkesedéssel indultunk tovább… Odafelé, azon diskuráltunk: vajon tényleg bemozdulnak e a halak a frontos időre?
Hat óra előtt, már a tónál, az „ajtóban” voltunk… az eső esett, így lassan, komótosan aggattuk magunkra a becsomagolt esőruhát, majd megváltottuk a jegyeinket. Egy forró kávé elfogyasztása a büfében, újra visszaadta a kissé megtorpant lendületet.
Szeretek a természetben lenni. Szeretek például esőben sétálni. Tisztelem az állandó megújulásra való képességét és azokat az ősi állandóságokat, törvényeket, amik olyannyira jellemzik… mindig is igazságosabbnak éreztem, mint minket, embereket… A természetben mindig az erősebb, az alkalmazkodóbb, a rátermettebb kerül ki győztesen. Míg nálunk, embereknél, sokszor a gyáva, a gerinctelen és megalkuvó érvényesül…
Mindenesetre, „felpakoltunk magunkra” mindent és a napijegyes oldal közepe felé ültünk le. Hamar összeraktuk a cuccainkat, bedobáltunk, majd az ernyőink védelmébe húzódtunk… Nem volt hideg, de a „szépen besimuló eső” nem hozott túl nagy komfortérzetet számunkra. Vártuk, hogy elálljon az égi áldás, de ahogy kicsit alábbhagyott, abban a pillanatban újra rákezdett odafentről… A talaj saras volt, a dobások így nehezebben mentek a kitámasztások miatt és a vizes botnyelekkel sem volt túl egyszerű dolgunk. A szél eközben, hol jobbról, hol balról fújt, ez is be-be zavart a pontos dobások kivitelezésében.
Erre a horgászatra, a következő „kajával” készültem:
- 1 kg. DYNAMITE BAITS Amino Swim Stim Betain Green etetőanyag
- 1 kg. DYNAMITE BAITS Hi-Attract Meaty Marine Method feeder etetőanyag
- 1 kg. BAIT-TECH Special G Green etetőanyag
- 200 gramm DYNAMITE BAITS Swim Stim pellet Red Krill 3mm
- ½ flakon STARBAITS PROBIOTIC RED DIP
- 4 "púpozott", leveses kanál, őrölt fekete bors
- Plusz a szükséges víz hozzáadása
Ezt a keveréket kétszer törtem át, így dolgoztam tökéletesre az állagát.
Pár "darabosabb" keszeg megfogása után, olyan negyed 11 magasságában, határozottan húzta el valami a 112 méterre bedobott, feeder spiccemet! Ahogy megemeltem a botot, éreztem, hogy termetesebb hallal akadtam végre össze. Alaposan megdolgoztatott ellenfelem az esőben, de ezt egy cseppet sem bántam! Örömmel emeltem a 11 kilósra mérlegelt "tükröst" a bölcső felé, egy fotó erejéig, majd engedtem is szabadjára.
Aztán újra csak keszegek… és pár igazán szép kárász is elcsábult a csalijainkra. A parton táborozó bojlis csapatokkal beszélgetve megtudtuk, hogy bár fognak itt-ott, de nem eszik most igazán jól a hal… többen így, inkább a sátraikban gubbasztottak, azt várva, hogy végre elálljon az eső…
Délben ettem egy forró levest, majd újabb kávét kortyoltam el. Áronnak is vittem egy „adag koffeint”, mert igencsak egykedvűen ücsörgött a foteljében, az ernyője alatt… Most úgy tűnt, ő sem találja a megoldást a pontyokhoz. Én azonban tudtam, hogy a „harsány-specialista” cimborám, nem fog hal nélkül maradni…
Újabb és újabb csalikat próbáltunk, miközben az óra már délután hármat mutatott. Ismét „rekordlistás dévérek” érkeztek, majd szinte már el sem hittük…de végre elállt az eső és kisütött a nap.
Na, lett is ekkor, olyan fülledt meleg, hogy szinte alig kapott az ember levegőt. Elpakoltuk az ernyőket és újra csaliztuk a „hosszú feedereket”. Áron kezében, egy újabb bedobása után nem sokkal, „perecre hajlott” a készség! Végre ponty a horgon, mondta, majd a tőle megszokott nyugalommal terelte szákba a 11 kilós forma tükörpontyot!
Ekkor azt hittük, hogy végre megindul a hal… Nagyon nagy erőkkel presszionáltuk a horgászatot, de újabb kapás, este fél hétig már nem történt. Ekkor, a pakolás mellett döntöttünk, megkezdtük hát a saras cuccainkat "bezsákolni", majd elpakolni az autóba.
A hazaút ismét csendes beszélgetéssel telt, majd hatvanban elváltak útjaink Áronnal. Ahogy magamban autóztam tovább, újra és újra átfutott az agyamon, hogy vajon miért csinálom ezt az egészet? Miért horgászok? Mi mozgat állandóan a vizek felé?
Hat éves korom óta horgászok "tudatosan"…A Zagyva folyó, a Tisza és a Kőrös holtágakon „edződtem”, majd a „nagybetűs élet dolgai” és a csendesebb, egyesületi tavak jöttek... új barátokkal. Ereimben érzem a rohanó folyók lüktetését, szívemben a reményt és a várakozást… a parton gubbasztó magányt vagy a társas horgászatok élményét. Szeretem a vizeket, kicsiket és nagyokat, vadakat és a már "betört", kiépített, de a "környezet tudatosan" ápolt partokat is. Hiszem, hogy minden csak rajtunk, embereken múlik… azon hogy mennyire becsüljük meg a természetet, mennyire vigyázunk rá!
Azt remélem, sokan gondoljátok Ti is hasonlóan…
Nagy Róbert