Június végén úgy döntöttem, hogy meglátogatom a szőnyi Bocska tavat. Elsősorban afrikai harcsát szerettem volna fogni, de kiérkezésünkkor azt az információt kaptuk, hogy a hideg víz miatt idén még nem helyeztek ki a tóba belőlük. Sebaj, gondoltam, hiszen magammal hoztam pontyozó felszerelésemet is, hátha szükség lesz rá. Ez végül helyes döntésnek bizonyult. Tehát, a tervezett afrikai harcsázásból egy nagy pontyozás kerekedett ki. Méghozzá nem is akármilyen...
Bár, már reggel hét órára kiértünk a helyszínre, szabad helyet mégis nehéz volt találni, mert már hajnalok hajnalán is elég sokan voltak a vízparton. Végül a tó túlsó felén akadtunk két egymás mellett lévő szabad állásra. Fater a híd mellett telepedett le, én pedig tőle húsz méterre vertem tanyát. Rögtön szembetűnt, hogy a víz állása rendkívül magas az elmúlt hét esőzései és a belvíz miatt. A kiépített horgászállások egytől egyig víz alatt voltak. Tulajdonképen, a magas víz nekünk jól is jött, mert nem úszós módszerrel, hanem hagyományos fenekezéssel próbáltuk meg horogvégre keríteni a tó lakóit. Így egy kicsit bátrabban lehetett dobni, hiszen az apró U alakú tó partja most három méterrel kijjebb terült el.
Ezúttal az egyik horgomra csemege kukoricát, míg a másikra két szem 12 mm-es epres – halas pelletet fűztem fel. Kíváncsi voltam, melyik lesz eredményes. Fater ezúttal is a giliszta, pellet párosítással próbálkozott két botján. Az etetőkosárba mindketten zöld színű fűszeres – halas etetőanyagot gyúrtunk. Az első jelentkező fater gilisztás botjára érkezett. A kapásba én vágtam bele, ugyanis fater elcsászkált a kempingszékéért az autóhoz. A tettes egy bő tenyeres dévérkeszeg volt, ami rövidesen vissza is került a vízbe. Közben az én pelletes botomon is többször kapást észleltem, de nem tudtam elég gyorsan odaérni. Hiába, aki már az önakasztós módszerhez szoktatta hozzá magát, nem árt ha néha a csúszó etetőkosaras szerelékkel is élezi a reflexeit. Most már készenlétben álltam a botjaim mellett, így időben be tudtam suhintani. Az első halam a part mellett leakadt, de a második, egy szép erős két és feles nyurga, már nem úszta meg az incidenst. Nagyon vastag, húsos szája volt. Biztos vagyok benne, hogy valamilyen módon a Dunából keveredhetett a tóba, hisz az ott található kecskeköröm kagylón nevelkedő pontyoknak lesz ilyen húsos szája.
Miután visszaengedtem első áldozatomat, a következő hal egy jó félkilós ezüstkárász lett, amit fater csípett el. Aznap minden ponty és dévér, amit fogtunk, visszanyerte a szabadságát, de az ezüstkárászok nem úszták meg a találkozást. Az idő lassan borongósra fordult. Az eső elkezdett szemerkélni, a víz felszínét felborzolták a vadul becsapódó esőcseppek.
Az időjárás változás egyszeriben meghozta a tó lakóinak étvágyát. Egymás után suhogtak a botok, bevágásra emelkedve. A halak általában hullámban jöttek. Fél órás pihenők után, szinte minden boton egyszerre volt kapás. Párosával fogtuk a szép két kiló körüli potykákat. Egyszer én fárasztottam, egyszer apám. Általában szép egészséges példányok voltak az áldozatok, ilyen dunai vadpontyok. Fogtam viszont egy kettőharmincas pikkelyest is, amelynek mindkét szeme hiányzott. Hiába, vak ponty is talál szemet. :o)
Ami ez után következett, azt lehetetlen hitelesen elmesélni. Egymás után szedtük ki a bajuszosokat, kárászokat, dévéreket a vízből. Mivel mindig egyszerre volt kapás mindkét botomon, sokszor fater besegített nekem. Alapvetően az mondható el, hogy pelletre a nagyobb kettő, és három kiló közöttiek, míg kukacra a két kiló alatti pontyok és a fehér halak jöttek. Délre annyira elfáradtam az intenzív horgászatban, hogy egyik botomat át kellett szerelnem önakasztós módszerre, hol a horog mellé két 16 mm-es hallibut pelletet fűztem fel. Így kevesebb kapást, de nagyobb egyedsúlyú halakat reméltem.
Természetesen a módszerváltást követően megszűnt a kapkodós horgászat, de még így is gyakran fordult elő, hogy egyszerre két ponty került a terítékre. Ettől a pillanattól kedve azonban fater vette át a prímet, mert az etetésére beálló halaknak nagyon ízlett a puhatestű csali. Így gilisztával egymás után termelte ki a kisebb pontyokat, kárászokat.
Késő délután egyszer csak felsikított a fék az önakasztósra szerelt botomon is. A bevágás után rögtön érzetem, hogy bár nem kapitális, de az eddigieknél szebb uszonyos vette fel a két nagy hallibut pelletet. Mondanom sem kell, hogy ez a hal sem egyedül érkezett, így kisebb galiba kerekedett fárasztás közben, hogy melyikünk halának merítsünk először alá. A fogás egy kereken három kilós, hibátlan dunai nyurga ponty volt, vastag kagylóevő szájjal. Természetesen, végül ő is visszanyerte a szabadságát.
A nap végén még faternak volt pár szebb fogása. Bár, afrikai harcsát nem sikerült fognunk, de ketten így is közel 30 halat segítettünk partra. Az eredményesebb ezúttal apám volt, hisz a giliszta csali tarolt, de azért tegyük hozzá, hogy az ő legnagyobb hala volt akkora, mint nálam a legkisebb. A pellet, bár jól működött, kevesebb, de darabosabb halakat hozott.
Elégedetten pakoltunk össze. Nagyon mozgalmas nap volt. Főleg, hogy a part egy meredek emelkedőbe végződött, így egész nap fel le rohangáltunk rajta. Idén még szeretnék ide visszatérni, amikor beáll a fagy. Ugyanis, itt a vízkeringetés miatt mindig akad meghorgászható terület és a téli időszakban gyönyörű pisztrángokat szoktak kihelyezni a tóba. Már alig várom... :o)