Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

A 2048-as szezon legjobb hétvégéje a Repity Gurgyón 2. rész

A 2048-as szezon legjobb hétvégéje a Repity Gurgyón 2. rész

Klímaváltozás után milyen lesz a horgászat? Cikksorozatunkat ez ihlette, anekdotákat, történeteket olvashattok az elképzelt jövőből Szily László tolmácsolásában... ez itt az első történet befejező része, melyben kiderül, sikerül-e zsákmányt találni a szikkadt ruganyok között?!

Mi ez az egész?

Manapság rengeteg szó esik arról, hogy lesz-e egyáltalán ember a Földön 50-100-150 év múlva. Azon belül a legtöbbször olyan témákról jelennek meg cikkek és tanulmányok, hogy milyen lesz az időjárás, meg a tenger vízállása és hogy mit fogunk enni, ha így folytatódik a klímaváltozás. De arról sokkal kevesebbet beszélnek, hogy mit lehet majd fogni a mai Magyarország területén kialakuló Pannon Félsivatag tavaiban és folyóiban, ha lesznek ilyenek egyáltalán. Pedig minket ez legalább annyira érdekel, mint a felmelegedés nemhorgászok által komolyabbnak tekintett következményei. 

...

Az első sztoriban a nagy szakírók előtt tisztelgünk, elképzeltük, ők hogyan élnének meg egy horgászkalandot 2048-ban! Ha lemaradtál volna, itt olvashatod az első részt!

Dr Bunyady Attila kiadatlan horgásznaplójából: a 2048-as szezon legjobb hétvégéje a Repity Gurgyón 2.

 

Végre ott csillogott előttünk álmaink vize. Már erősen sötétedett, így ha az ember a lassan áramló sodorvonalra fókuszált, olyan érzése támadhatott, mintha negyven évet ment volna vissza az időben és 8-9 méter mély, horogmarasztaló kutyrok fölött vetett volna horgonyt, nem pedig két karót tűzött volna le a 80-90 centi mély, langyos, iszapos vízbe.


Dobni csak a régi szép időkre emlékezve dobtunk néhányat. Szabolcs öcsém, a társaság mókamestere valahonnan előbányászott egy eredeti Rapala J9 GFR-t és eljátszotta, hogy süllőre perget. Jót nevettünk, Ménes még a kedvenc, sárgaréz küszöblemezből kézzel készített Trix-Orenóját is megtácoltatta a kavargó posványban, aztán leraktuk a büdös hússal felcsalizott rákcsapdákat és táborhelyet kerestünk a palajon. 


Szabolcs öcsém felverte a sátrakat, Ménes lement felnézni a minivarsákat, én meg előszedtem a csomag mélyéről a kosztos vaskókat. Ménes hamarosan megérkezett az első fogással. Három tucat ízletes cifrarák, ugyanannyi louisianai vörös mocsárrák és egy diszperzites vödörnyi kínai gyapjasollós. 


“Igazi rákbányába botlottunk” - jegyeztem meg, miközben már vettem is elő az előre felszeletelt füstölt szalonnát, miközben Ménes és Szabolcs öcsém bőszen pucolták a hagymát. Szalonna - hagyma - rák, szalonna - hagyma - rák: hamarosan tucanyi, a fövenybe leszúrt kosztos vaskó nyúlt a parázs fölé. 

Pár pec múlva elő is került a pálinkásbutykos Törley barátom iszákjából. “Jóféle jászsági kisüsti banán, árokszállási főzőbanánból, mandarinfa hordóban érlelve” - közölte Mini a ráknyársról csöpögő szalonnazsír miatt csillogó arccal. 

Lelkesen nyesegettünk a vaskókról a rájuk sült rákot, hagymát és szalonnát, aztán olyan hirtelen lepett meg minket az álom, hogy mielőtt előkerültek volna a régi nagy sztorik, a társaságot már el is nyomta a buzgóság. Mielőtt leragadt volna a szemem, már csak egyvalakit láttam ébren: Cserje Karcsi szokása szerint egy nagy parti kőre kuporodva vizslatta a sodorvonalat, a kezében könnyű, de gerinces pálcájával.


...


Az éjszaka közepén a Duna-mente legnagyobb termetű dúvadja, a tarajos sül nászkiáltására emlékeztető sikoly ébresztett. Rémülten pattantam fel a palaj homokjába állított kempingágyról, hogy olyan zavarbaejtő látvány fogadjon, amilhez hasonlót sem láttam 128 évet felölelő horgászpályafutásom alatt. Először az anyaszült meztelen, a fején vértől csöpögő turbánt viselő Kanos Géza bácsit pillantottam meg, aki láthatólag életre-halálra üldözte a rémülten menekülő Cserje Karcsit a homokpad teljes szélességében. 


“A  szakíró csapatokba verődve, állandó mozgással, kutatással, turkálással keresi táplálékát kora tavasztól késő őszig. Ha megtámadják, még az apraja is meglepően jól és szívósan védekezik. Puszta kézzel ne is próbáljuk megragadni, különben tekergése közben összegubancolja a zsinórt” - tanácsoltam nagy zavaromban Géza bácsinak, de azonnal rájöttem, hogy kollégánk kezében nincs is horgászbot. Karcsiéban annál inkább, a fonott zsinórja pedig egyenesen Géza bácsi fejének irányába mutatott. 


“Te szent ABU Húzós Mérleg, mi történt??” - kérdeztem döbbenten. “És miért vagy meztelen?”


“Úgy kezdődött, hogy szégyenszemre eltévedtünk” - buffant a hátam mögül a Duna rég kihalt nagyragadozójára jellemző hangeffektussal Prankó Tezsvér, mielőtt a szemét eszelősen forgató Géza bátyám megszólalhatott volna.


“Már éjfél is elmúlt, amikor megtaláltam Géza bátyánkat. Igazából már majdnem feladtam a kutatást addigra, mert miután elváltunk egymástól, fogtam a quadot és benéztem minden kiszáradt hókonyba és porongba, de az istennek nem lett meg sehol. Ha ötven évvel ezelőtt vagyunk, el is könyveltem volna, hogy beleveszett a Dunába, de itt emberemlékezet óta nem volt akkora víz sehol, hogy legalább a pöcse ki ne állt volna belőle, még akkor is, ha lesüllyed a fenekéig. Úgyhogy mentem tovább, aztán már jócskán a régi Bédán túl, mélyen bent a határsávban furcsa locsogást hallottam. Kígyófejű nem lehet, az másképp, mélyebb hangon buffan - mondtam magamban és közelebb mentem. Nem fogod elhinni, mire értem oda! Géza bátyánk éppen a Balkáni Unió egyik női határőrének tartott bemutatót a kuttyogtatás ősi művészetéből, de mivel az utolsó kuttyogatófa a Mezőgazdasági Múzeumban van kiállítva, a vizet nem azzal, hanem az egyik testrészével verte.”


“A kezével??” - kérdeztem meglepetten.


“Nem” - felelte Prankó, de ettől kezdve nem volt hajlandó megszólalni, viszont olyan tekintettel nézett, mint a valami háborús árva.


Így végül Cserje Karcsiból kellett kihúznom a sztori végét. Károly barátunk nem az a könnyen feladós fajta, ezért jóval azután is kitartott a vízparti leshelyén, hogy mi már javában húztuk a mosómedvebőrt. Hajnali kettő lehetett, félig-meddig már el is szenderedett, amikor egy rojtos harcsafarok jellegzetes csapódását hallotta a gurgyó túlsó partja felől. A kései óra és az egész napos hiábavaló várakozás tehette, hogy annak ellenére gondolkodás nélkül rádobott, hogy 12 évvel ezelőtt ő maga volt az, aki a Városligeti tó partján felavatta az utolsó, állatkerti fogságban elpusztult lesőharcsa emlékművét. 


A technikás alsó dobás pontosan a loccsanás helyén landolt, amit azonnali rántás, majd energikus bevágás követett. “Valósággal felrobbant a víz” - merengett el Karcsi - “a  furcsa csak az volt, hogy a hal nyílegyenesen felém tartott és mintha azt sziszegte volna, hogy “anyádra dobálj, te idióta”. Szakíró kollégám ezek alapján a különös hangokat kiadó tüdősharcsára gyanakodott, de pár másodpercen belül kiderült, hogy Géza bácsiék voltak azok, akik a sötétben tévedésből a gurgyó túlsó partja felől közelítették meg a tábort, hogy a partra érve levetkőzzenek és a ruháikat a fejükre kötve kezdjék meg az átkelést a mi oldalunkra.


...


A palajon már hajnali ötkor 30 fok fölött volt a hőmérséklet, de addigra már a társaság minden tagja rég akcióba lendült. Szabolcs öcsém és Szatmári Benő István a régi idők emlékére a tutajról próbálkoztak, mártogató-cincáló felszereléssel. Benő kávé helyett azzal ébresztette a társaságot, hogy elővett egy valódi, antik mártogató huzalólmot. Amióta nem maradt méteresnél mélyebb felszíni víz az országban, az ólom teljesen eltűnt a horgászboltokból, így a girbegurba huzaldarab láttán úgy pattant ki mindenki a függőágyből, mintha Benő egy kürtöt fújt volna meg. 


Én Ménessel alkottam tanulópárt. Gyalog indultunk el a gurgyó mentén lefelé, a vízparti homokban. Egy-egy erős spiccbotot vittünk magunkkal, a botnál jó méterrel hosszabb zsinórral szerelve. A damil végére mindketten egynullás méretű, hosszú szárú Mustad süllőzőhorgot kötöttünk, afölé jött 4-5 darab szivaralakúra faragott hungarocell, a lebegtetés végett. Az oldaltáskánk fogót, hentesek által használt lánckesztyűt, néhány póthorgot, bicskát, egy kis tábla hungarocellt és egy-egy tucat éppen csak tollasodó papagájfiókát rejtett. Utóbbiakat a láthatólag röstellkedő Géza bácsi szedte meg az egész társaságnak hajnalhasadáskor,  az ártéri erdőben. 


Megálltunk az első kavargósabb résznél. Ménes dobott először: a horogra rögzített szilikongyűrűt ügyes mozdulattal pattintotta a fióka szárnycsökevényei alá, aztán ostorozó mozdulattal bevetett. A kismadár vizet érés után alig csapott egyet-kettőt a szárnyacskájával, amikor a túlsó parttól széles tolóhullám vált el. A látvány egy pillanatra megmerevedett, a parti fák levelei sem rezegtek, a porong felszínén szaladgáló hullámokat mintha sárból formázták volna. Aztán BUMM, minden fölrobbant, Ménes pedig hatalmasat lendítve bevágott. 


Az oposszum első kozmikus sebességgel robbant ki a sáros vízből, majd visítva repült el kettőnk között, hogy talajt érve, a fajtája szokásainak megfelelően, azonnal megmerevedjen, kinyújtsa a nyelvét és halottnak tettesse magát. 


“A XXI. század törpreharcsája” - sziszegte idegesen Ménes, miközben már húzta is fel a lánckesztyűt, majd az oposszum nyakát bal kézzel megragadva a fogóval ügyesen kivarázsolta a horgot a szájából.


“Valóban. És legalább annyira finom is, mint a törpe!” - vigyorodtam rá elégedetten. Nemhiába volt ez a 119. közös horgászidényünk, nem kellett sokat magyaráznom. Ménes villámgyors, szakszerű mozdulattal kitekerte az oposszum nyakát, bedobta a tarisznyájába és mentünk is tovább. 


A következő órában mindketten fogtunk egy-egy szép, kilós feletti fogófarkút, aztán egy hinarasabb szakaszon a látványos rablás és gyors bevágás után a bot úgy maradt a C alakban a kezemben. 


“Ez már hal lesz a javából!” - rikkantottam elégedetten. És valóban. Óvatos zsinóradagolással paríroztam a bukferncmutatványokat és már következhetett is a szákolás. A heves, de rövid, vad ugrásokkal színesített  fárasztás végén az idény legnagyobb, 4 kiló hetvenes kígyófejűjét paríroztam. 


A nap már magasan járt, a hőmérséklet jócskán 38 fok fölött járt, úgyhogy összepakoltunk és egy félóra alatt visszaballagtunk a táborba. 


A többieknek is nagy napjuk volt. Szabolcs öcsém az egyéni rekordját megdöntve egy kicsivel ötös feletti kígyófejűt mérlegelt. Pőrincz Lacinak egész reggel nem volt egy fia kapása sem, mire fogta magát és kínjában összerakott egy annak idején a Pinkán használatos úszós készséget, természetesen szalonnacsíkkal csalizva. Második leúsztatásra merítős kapása volt, az eredményes bevágás nyomán megakasztott zsákmány szinte lüktetett a zsinór végén, barátunk pedig nemsokára igazán megsüvegeledő, 21 centis páncélátmérőjű gyapjasollós rákot szákolhatott. 


Még Szatmári Benő István is behúzott egy egészen tisztességes tüdősharcsát. Csak Cserje Karcsi maradt eredménytelen, ami nem is csoda: még mindig ugyanabban a pozícióban kucorgott egy part menti kövön, tekintetével a sodorvonalat keresve.


“Szívesen összedok egy túrós tésztát” - köszöntött minket Kanos Géza bátyám, de Prankó egy sistergős pillantással befojtotta a szót, aztán fogta az oposszumjainkat, hogy egy órán belül paprikás zsírtól piros arccal tömjük magunkba a fenséges bajai oposszumlét. Mint kiderült, Prankó annyira biztos volt a sikerünkben, hogy a feleségével előre csináltatott nekünk egy vájdlingra való gyufametéltet.


Szó mi szó, úgy telezabáltuk magunkat, mint a lakodalmas arapaima. Épp elhevertünk volna a homokon, amikor megcsörrent Benő telefonja. Barátunk egyre kerekebb szemmel hallgatta, aztán hitetlenkedő arccal felrikkantott:


“Két-három órán belül zápor várható Budapest körzetében. Már nem is emlékszem, mikor nyitottam meg utoljára a ciszternát.”


“Nyomás!” - kiáltottam és ebben a társaságban nem is volt szükség több szóra. Fél órán belül ott mindannyian ott szorongtunk az önvezető Pannónia ülésein. Géza bácsinak sajnos eszébe jutott a Balkáni Szövetség bögyös határőrnője, így őt megint a kannák mellé kellett kötöznünk, de nemsokára így is a maximális engedélyezett sebességgel robogtunk a főváros irányába. 


Jó kis hétvége volt, meg is beszéltük a fiúkkal, hogy az első adandó alkalommal megismételjük, és akkor már biztos össze fog jönni egy szebb arapaima is. Pedig a horgon még az apraja is meglepően jól és szívósan védekezik!

Vége

 

A következő történet címe: Tüskevár 2059.

Hamarosan!

 

 

Borítókép forrás: https://sp.depositphotos.com/147134985/stock-photo-fish-died-on-cracked-earth.html

Kép forrás: https://www.youtube.com/watch?time_continue=8&v=afMAHKVcQMQ

AJÁNLOTT CIKKEK
Hogyan válassz horgászbotot folyóvízi fenekezéshez?

Hogyan válassz horgászbotot folyóvízi fenekezéshez?

2019. szeptember 11. - Horgász-Zóna
Tüskevár 2059., 3. rész - A menekülő fanszőrzet

Tüskevár 2059., 3. rész - A menekülő fanszőrzet

2019. szeptember 09. - Szily László
Tüskevár 2059., 2. rész - Meglepetésbuli Matulánál

Tüskevár 2059., 2. rész - Meglepetésbuli Matulánál

2019. szeptember 04. - Szily László
Bomb feederrel a Barinán

Bomb feederrel a Barinán

2019. augusztus 08. - Illés Zoltán

A hobbid a szakmánk! Tetejére