2012. január 05.
Darabos Tamás Zoltán
Ahogy szép lassan átléptünk késő nyárból az őszbe, figyelmem újra a fővárosi Duna szakasz felé irányult, ahol a tavalyi évben a vörös iszap szennyezés félbe szakította a márnaszezont. Szándékomban állt kicsit jobban megismerkedni a budai rakpart lehetőségeivel, mivel hallomásból tudtam, igen derekas halakat rejt a szennyvízbefolyókkal terhelt víz. Ez volt az oka is, ami mindig visszariasztott a budapesti horgászattól. Amióta viszont megépült a csepeli szennyvíztisztító, a befolyások elapadtak és a víz minősége nagyon sokat javult. Érdeklődéssel vártam, hogy vajon milyen halakat sikerül majd horogvégre keríteni az Erzsébet híd alatt, és hogy a megváltozott körülmények ellenére lehet e továbbra is fogni bőségesen a Duna kincseiből.