Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

Májusi pontyok, pelletes megoldások...

Májusi pontyok, pelletes megoldások...

Nem csupán a Borsod megyében található történelmi borvidékünk kedves környezete miatt mondtam igent Rácz Zsolt kiváló horgásztársam meghívásának, hanem ez alkalommal, a Kovács tóban élő szeszélyes viselkedésű, de pazar méretű halak miatt is csomagoltam össze izgatottan kedvenc felszereléseimet és csalijaimat...

A tavalyi évben jártam már Tokajban, ám az akkori, októberi túránk, kaotikusan változó időjárást hozott számunkra. Habár, azon a horgászaton is szép halakat fogtunk, én már ott elhatároztam: ha tehetem, visszatérek. Ennek a tájnak a  szépsége és a Kovács tóban élő nagytestű, kitanult halállomány, egyszerre ébresztette fel bennem a horgász ösztönt és a kikapcsolódás élményét.

Szép környezetben horgásztunk...
Szép környezetben horgásztunk...

Zsolt barátom foglalásának megfelelően, május legelején érkeztünk és ezúttal, a tónak egy általam még nem ismert állását foglatuk el. Kapóra is jött ez a szűk két napos portya, hisz igen fontos állomását jelentette, a legújabb SUPER NATURAL pellet végső próbájának is. A hamarosan forgalomba kerülő, 'K22'-re elkeresztelt, 2 mm-es pelletünk, igen agresszív KRILL-rák és KAGYLÓ ízesítést kapott, amelyet, már egy jól bevállt halas alapra helyeztünk rá, némi vizuális ingert keltő attraktor társaságában...

A SUPER NATURAL pelletek eredményesek a célzott pontyhorgászatban!
A SUPER NATURAL pelletek eredményesek a célzott pontyhorgászatban!

Ezen a horgászaton, nem helyeztünk el jelölő bójákat, és nem is alkalmaztunk (alapozó)etetést. Kizárólag kerestük a halakat, az előttünk levő területet makszimálisan meghorgászva, kihasználva. A légnyomás kedvezőnek tűnt és az időjárásra sem lehetett panaszunk. Engem azonban kissé zavart a halak felszínen való mozgása, ám a kisvártatva megszólaló jelzőm, már feledtette az aggodalmam...

Pazar tőpontyom alaposan megdolgoztatott...
Pazar tőpontyom alaposan megdolgoztatott...

Ez a jellegzetes tőponty, is szerette a csalink...
Ez a jellegzetes tőponty, is szerette a csalink...

Első halamat gyorsan követte társam szép tőpontya, aki szintén egy method kosárba töltött finom pellet kupacba rejtett, kis méretű csalit kívánt meg. A SUPER NATURAL RED (eper-hal), a TREND (mangó-hal) és LIVER (máj-hal) pelletek most is jól kezdték adni a halat, mind a method kosárban, mind a PVA "bag" -be töltve. Erőtől duzzadó, és nagyon szép pontyok érkeztek, így remekül éreztük magunkat, amit a nyugodt környezet és a szép panoráma csak tovább fokozott.

A RED METHOD ismét bizonyított!
A RED METHOD ismét bizonyított!

A kellemes környezetben elfogyasztott vacsoránk, tovább fokozta az élményt...
A kellemes környezetben elfogyasztott vacsoránk, tovább fokozta az élményt...

A fényváltás időszaka, legtöbbször aktívvá teszi a pontyokat...
A fényváltás időszaka, legtöbbször aktívvá teszi a pontyokat...

A kereső horgászat taktikájának, véleményem szerint, a PVA "bag" (tasak) és persze a method kosár alkalmazása felel meg legjobban. A többnapos pontyozások alatt, többeknek kicsit talán szokatlan ez az "aktív" módszer, ám sikerének hátterében az ilyen jellegű vízekben élő, rendkívül kitanult halak táplálkozási szokásainak a megfigyelése áll. További jelenség, hogy a kisebb, legtöbbször kikönyített csalikat az előbb említett módszerekkel kínálhatjuk fel leginkább eredményesen...

A TREND pelletünk, mangós zamataival csalogatta a halakat...
A TREND pelletünk, mangós zamataival csalogatta a halakat...

Ezen a horgászaton, a kora reggeli és az esti fényváltás volt a mozgalmasabb időszak, de az éjszaka is adott 1-1 szép látogatót. A 'K22'-es pellet karakteres, büdöskés zamatai, igen nagy hatással voltak a Kovács tó sokat látott pontyaira és 3 darab 20 kilogramm feletti példányt is bölcsőbe csalogattunk a segítségével. A KRILL-rák & KAGYLÓ ízesítés és a megbízható halas alap, összességében egy nagyszerű keveréket eredményezett, amit további zöld "morzsával" is ellátunk. A 'K22'-es SUPER NATURAL pelletünket, leginkább PVA tasakba vagy method kosárba ajánlanám, de Zsolt barátom, szépen húzta vele halat egy nagyméretű bordás kosárba töltve is.

K22: Krill rák és Kagyló ízesítés... igen, ezt szereti a Ponty!
K22: Krill rák és Kagyló ízesítés... igen, ezt szereti a Ponty!

A method kosárba töltött K22-es pellet nagyon jól működött...
A method kosárba töltött K22-es pellet nagyon jól működött...

Zsolt halai is, a darabosabb példányok közül kerültek ki...
Zsolt halai is, a darabosabb példányok közül kerültek ki...

Ilyen parádés tükörpontyok is érkeztek...
Ilyen parádés tükörpontyok is érkeztek...
 

Rövidke túránk legnagyobb halát, 22 kilogramm felett mérlegeltük...
Rövidke túránk legnagyobb halát, 22 kilogramm felett mérlegeltük...

A kapások intenzívek voltak és a halak mindegyike elemi erővel küzdött, miközben az átlagsúlyunkra sem lehetett panasz. Ez a két nap gyorsan eltelt és eközben mi nagyszerű élményekkel gazdagodtunk. Amikor elhagytuk a tavat még visszanéztem és eldöntöttem: ha tehetem, mielőbb visszatérek! Mi vonz a horgászatban? Mi az, ami újra és újra gyermeki lelkesedéssel és tettvággyal vértez fel? Pontosan nem tudom, de egy biztos: Még nagyon sokáig szeretném rá keresni a válaszokat!

Üdvözlöttel:

Nagy Róbert

 

KAPCSOLODÓ TERMÉKEK
AJÁNLOTT CIKKEK
Pontytilalom után a Tisza-tavon...

Pontytilalom után a Tisza-tavon...

2022. június 11. - Nagy Róbert
Pontyos délután a Tisza-tavon...

Pontyos délután a Tisza-tavon...

2022. május 02. - Nagy Róbert
Ébredező pontyok a Tisza-tavon...

Ébredező pontyok a Tisza-tavon...

2022. március 22. - Nagy Róbert
10 éves a DEEPER

10 éves a DEEPER

2022. március 21. - Horgász-Zóna
RAPALA pergetőbotok bemutatója

RAPALA pergetőbotok bemutatója

2022. február 28. - Balogh Gábor
Tél van a Kis-Tiszán...

Tél van a Kis-Tiszán...

2022. január 28. - Nagy Róbert
Horgász-Zóna outlet - bemutató

Horgász-Zóna outlet - bemutató

2022. január 21. - Horgász-Zóna

A hobbid a szakmánk! Tetejére