Már az év első heteiben elkezdtük tervezni az idei csapatépítő tréningünket mely az egyeztetések után végül a pünkösdi hétvégére esett. Szóba kerültek jobbnál jobb vizek, de a speciális időpont miatt már hónapokkal a tervezett esemény előtt telt ház volt vagy csak három napra adták volna ki a szállásokat. Mi viszont csak két éjszakát terveztünk eltölteni. Ezért esett a választásunk ismét a tavalyról már ismert Nógrádmarcali tóra. Utólag visszagondolva nem volt ez rossz döntés. Ahogy az emlékeimet felidéztem már előre dörzsöltem a tenyeremet hátha idén sikerül végre egy méretes halat kifognom a tóból.

Ebben a nehéz, válságokkal teli világban igazán szerencsésnek mondhatom magamat, hogy sikerült az idei évben is eljutnom egy tengerparti országba. Természetesen a két hét dajdajozás kemény évközi lemondásokkal párosult, de végül sikerült eljutnom az Adriai tenger partján elterülő olasz városkába, Martinsicuroba. A régi, megviselt matchbot így újra bekerült a kocsiba a poggyászok közé, és a hűtőláda mélyére is elrejtettem egy doboz csontkukacot az ideges tekintetek elől. Sajnos, a sok érdekes program mellett csupán néhány óra jutott horgászatra, de kár lett volna kihagyni Róma, Velence, vagy San Benedetto megtekintését néhány apró halacskáért cserébe.

Hol is kezdjem? Talán ott, hogy amikor nem egész 2 éve útjára indult a Horgász- Zóna, munkatársaimmal még csak tervezgettük és „csupán” erősen bíztunk abban, hogy ez a beszámoló egyszer majd elkészülhet… Terveink között mindig egy olyan közösség életre hívása volt a cél, amely örök szenvedélyünk a horgászat lehetőségein belül formál valódi, értékes, emberi közösséget. Olyan független és önzetlen, objektíven tájékoztató és természet közeli oldalt szerettünk volna, amely minden korosztály számára gazdag tartalmat kínál. Barátaimmal nap, mint nap ezen dolgozunk és hisszük, nem hiába. Ha valaki elmerül egy-egy szép foton, vagy végig olvassa valamelyik írást, netán tájékozódik egy új termékről a „Zónán”, minden bizonnyal, már nem dolgoztunk hiába… Így most, az igen „munkás” 24 hónap után, az első nagyobb szabású rendezvényünk történéseit igyekszek összefoglalni. Először is, igen nagy örömömre szolgál, hogy magam is részese lehettem a rendezvénynek és most már állíthatom minden szempontból remek napot zártunk. Mondom ezt, mint szervező, és mint versenyző. Szeptember 4-én vasárnap gyülekeztünk a Heves megyében található RAB tavon, amely talán már sokatok számára ismerős lehet a különféle beszámolókból vagy az is lehet, hogy már jártatok is ott.

A tábor augusztus 22-27-ig tartott. Én 21.-én délben érkeztem le, Jávorka Dániel barátom már kint volt és a tó elején horgászott. Fél 5 felé átpakoltunk a tábor helyére, felállítottam a sátramat, aztán kitettem a „padomat” is. Segítettem a tábor előkészítésében, amikor készen lettünk, megérkezett a leendő társam. Amikorra teljesen végeztünk a teendőkkel, már este fél 10 lehetett. A táborvezetők elmentek aludni, de én nem tudtam aludni, mert vártam a nagyhalat...

Júliust írunk, úgy érzem, hogy nem birok itthon ülni és csak olvasni a horgászmagazint. Hívtam is horgászbarátaimat, hogy van-e kedvük lenézni velem egy közeli bányatóra. Mindenkitől nemleges válasz érkezett, ezért megfordult egy gondolat a fejemben, ami egyfolytában azt súgta: indulj egyedül! Hát rendben, ha nem jön senki, akkor kora reggel fél hatkor indulás… Ez így is történt, már öt órakor nem bírtam magammal és elkezdtem a horgász elemózsiát előkészíteni. Fél hatot ütött az óra, és én már indultam is.

Van egy pár barátom, akik rendszeresen bejárnak hozzánk, a szaküzletbe, ide a XIII. kerületbe, ahol most ezeket a sorokat is a virtuális „papírra vetem…” Ilyenkor mindig nagy lelkesedéssel kezdünk el beszélgetni, hiszen hamar közös szenvedélyünk, a pontyfogás kerül a középpontba. Mindig kikérik a véleményem az új csalikról, eszközökről vagy éppen egy-egy jónak ígérkező horgászhelyről! Megtisztelő bizalmukat igyekszek maximálisan megszolgálni és én is szívesen hallgatom beszámolóikat valamint érdekes tapasztalataikat a pontyfogás különböző területeiről.