Szeretnél Te is sok halat fogni, kipróbálnád a method feeder horgászatot, de nincs tapasztalatod az etetőanyag beállításában? Nem gond, ebben a cikkben bemutatjuk a Method feeder kosár pellettel való megtöltésének lépéseit!

Soha nem csináltad még? Csináltad, de nem biztos, hogy jól? Képes útmutató a Method feeder kosár etetőanyaggal való megtöltésének lépéseiről!

Olvastam egy érdekes cikket a Match Fishing angol horgászújságban. Egy búvár lemerült és megfigyelte a method kosár viselkedését a vízben. Választ kerestek az etetőanyaggal, pellettel megtöltött kosár bontására, a csali helyzetére. Megnézték, hogy felborul-e a kosár valamilyen körülmények között. Angliában nagyon sokan horgásznak ezzel a módszerrel, de ezek szerint a kiagyalókat is érdekli, hogy hogyan és miért működik ennyire a töltögetős kosár. Egy víz alatti kamerával és sok-sok dobással megdöntöttek / beigazoltak jó pár feltételezést! Nekünk, Zónásoknak célunk, hogy minél többen kipróbáljátok a method feederezést. Tapasztalataink szerint ez a feeder módszer sok helyen az út ahhoz, hogy a peca végén ezt mondjuk: „Na, ma egy szenzációsan jót horgásztam!” Ebből a célból írom most ezt a cikket, és a későbbiekben is sokat fogunk foglalkozni ezzel a témával.

Biztosan sokakat foglalkoztat a kérdés: tényleg jobb-e a method kosaras horgászat? (Method, azaz „töltögetős” kosár használatának lényege, hogy a csalinkat az etetőkosarunkba tömött finom, lisztes felhősödő etetőanyagunk közepében kínáljuk fel.) Ezen a héten Nagy Robi kollégámmal a Budapesthez közeli, szépen karbantartott és halasított Aranypikkely horgásztavon mértük össze két feederes szerelék fogósságát!

A kemény tél beálltával a halakkal ellentétben az igazi horgász nem vermel el. Egy ideig bánatosan fürkészi a párás ablak mögül a reménytelenül beszürkült tájat, aztán egyszercsak nem bír magával, és meghozza a döntést. Léki-peca! Előszedi a sufni legporosabb szegletéből a rég nem használt speciális kellékeket, és felhívja a potenciális cinkostársakat. A téli horgászat ugyanis nem magányos sport. Na nem csak azért, mert a józan ész azt diktálja, hogy egyedül ne lépjünk a jégre. Sokkal inkább azért, mert a lékhorgászat nem is a halakról szól igazán, hanem a barátságról.

Reggel 5 óra van. Még sötét. Halványan világító lámpám fényében hunyorogva fürkészem az este fellocsolt füvet. Harmatgiliszta után keresgélek lassan, vigyázva, nesztelenül lépkedve a nedves fűben. Már 3 szép szálam van, de még kéne pár darab biztosítéknak. Végre egy önfeledten összeölelkező páros kúszik be látószögembe. Visszakapom a fénycsóvát, számba veszem a lámpát, és hirtelen páros kézzel csapok le. Rövid huzavona után mindkét giliszta a dobozkámban landol. Ennyi már elég lesz egy gyors pecához. A Bem téri befolyóhoz épp együtt érkezem Ricsivel. Jani csak 15 perces késéssel fut be. Gyors üdvözlés, és már csobbannak is a hungarocell úszók. Az első szektor a legjobb ilyenkor. A másodikban ritkábban, de nagyobbak jönnek. Ezen a napon is sikeresek vagyunk. Mindhárman akasztunk jaszkót. Ahogy a nap egyre magasabbról szemlél minket lazítunk egy kicsit, a kapások is abbamaradnak. Letesszük a botokat, és sztorizgatunk. Ugratjuk egymást, és fuldokolva kacagunk a hét közben összegyűlt poénokon. 10 óra felé, aztán mindenki hazafelé veszi az útját.