Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba
Keszegek nyomában…
2011. szeptember 20.
Varga Dávid

KESZEGEK NYOMÁBAN…

Nemrég egy kedves ismerősömmel beszélgettem a keszegezés rejtelmeiről. Hosszasan taglaltuk egymásnak a tapasztalatainkat. Szóba került a MIDDY cég egyik terméke a csonti kosár névre hallgató kis „kütyü”. Mivel én még nem próbáltam, kaptam pár darab kosarat különböző méretben, hogy szerencsét próbálhassak vele kedvenc vizemen. Kezdetben kicsit bizalmatlan voltam a kosárral kapcsolatban, de a horgásznap végére kiderült, hogy kétségeim alaptalanok voltak.
Barátok pecája
2011. augusztus 15.
Harangi Csaba

BARÁTOK PECÁJA

A nyári szabadságok letelte után vagyunk, így ideje lenne a Big Fish Teamnek együtt pecáznia egy igazán kellemeset. Igazság szerint egyikőnk sem pihente ki magát és a gondok is csak inkább sokasodnak, mint fogynának, nincs más megoldás, csak a horgászat.
Csillagzápor
2013. október 28.
Darabos Tamás Zoltán

CSILLAGZÁPOR

Végre újra elérkezett az augusztus, mely számomra egyet jelent a forró nyári éjszakákat átívelő dunai feederes horgászatokkal. Imádok kint ülni a sötétben és várni, hogy valami vadul megcibálja botom spiccét, hallgatni a folyó mély, nyugodt morajlását és a városi fénybuborékból kiszabadulva csodálni a mélyfekete égboltot az ezer, meg ezer égi lámpással. Ilyenkor új életre kél az ártéri erdő. Bagolyhuhogás, denevérek röptének nesze, sündisznók, rókák csörtetése vonja magára a horgászember figyelmét. Kísérteties, kissé félelmetes, de mégis felemelő érzés részese lenni az éjszakai folyópart társas magányának, melyet csak egy-egy tova úszó sétahajó, vagy uszály által korbácsolt hullámtámadás zavar meg csupán időnként. A napkelte, az meg valami csodás jelenség. Mikor pitymallatkor az előbukó nap rózsaszínbe öltözteti a tájat és egyszeriben minden új életre kél... nos, ezért a pillanatokért érdemes élni úgy hiszem.
A Benta tavon, a Pa’linCa’rp Feeder Team egy őszi hétvégéje
2013. szeptember 30.
Pa’linCa’rp Team

A BENTA TAVON, A PA’LINCA’RP FEEDER TEAM EGY ŐSZI HÉTVÉGÉJE

2013. szeptember 13-15-ig kis csapatunk, a PálinCa’rp Feeder Team horgászni indult a Százhalombatta mellett található Benta Horgászparkba. A tóra 2013. szeptember 13-án pénteken a kora délutáni órákban érkeztünk. Ottó a tulajdonos és Joci a tógazda nagyon segítőkészek voltak, sok jó tanáccsal láttak el minket. Rövid konzultáció után elfoglaltuk a helyünket. Kipakolást követően az etetésre szánt magokat előkészítettük, majd három jelzőbóját helyeztünk el a szektorunkban. A célhalunk elsősorban ponty és amur: minél több és minél nagyobb! :) Az időjárás nagyon változatos volt, főleg hidegfront volt a jellemző nagy mennyiségű csapadékkal fűszerezve. A vízhőmérséklet 20 °C körül állt be.
Áprilisi csalódások
2011. május 22.
Darabos Tamás Zoltán

ÁPRILISI CSALÓDÁSOK

A nyughatatlan horgászember lelkében mindig ott motoszkál az ismeretlen vizek, új területek felderítése iránti vágy. Persze sokkal kényelmesebb olyan helyekre menni horgászni, ahol már megtapasztaltuk a dörgést és a fogás tutinak mondható, mégis jól esik időről időre próbára tenni a szerencsénket egy-egy új élményekkel, új kihívásokkal kecsegtető tavon, vagy folyószakaszon. Persze a kalapban a siker mellett mindig ott van a kudarc lehetősége is... Az áprilist java részt e szellemben történő, úttörő horgászatoknak szántam. Már türelmetlenül vártam az egymást követő hévégéket, hogy meglátogassuk a Pest megyében található Háziréti tározót, illetve a Tata szívében elhelyezkedő Cseke tavat. Megvallom őszintén minkét horgászatot illetően nagy reményeket tápláltam, mégsem jöttek úgy be a számításaim, ahogy előre gondoltam.
Negyedszer a Dunán...
2014. január 26.
Balán Attila

NEGYEDSZER A DUNÁN...

A szokásostól eltérően más helyen és napszakban próbálkoztunk a harcos bajszosok becsapásával. Az ősz beálltával a víz és a levegő hőmérséklete igencsak lehűlt, ez indokolttá tette, hogy akár nappal is megpróbáljuk a vélhetően egyre nagyobb csapatokba tömörülő halakat, a mélyebb részeken is megkergetni. Ennek megfelelően reggel 9-kor az előzőekben megbeszélt helyen találkoztunk Józsival, majd Rezső barátunk támpontjai alapján próbáltuk kiválasztani a legmegfelelőbb helyet...
A hobbid a szakmánk! Tetejére