Ha beköszönt az október és vele együtt hűvösebb, esősebb, ködfoltokkal érkező reggelek fogadnak, mindig eszembe jutnak a vizek ragadozói! Az ablakomon kinézve, tekintetem a távolba réved… hatalmas rablások, látványos „búrványok” és a riadtan menekülő apróhalak jutnak ilyenkor az eszembe! Talán az összes horgászati módszert tekintve a mű csalival történő halfogás a leginkább ősi, emberi zsákmányszerző ösztöneinket leginkább aktivizáló cselekménysor. Az óvatos ragadozók becserkészése, a csalinkra hirtelen rávágó hal már túlmutat a horgászaton, ez maga az ösztön, a zsigereinkben hordozott, átörökített anyag, önkéntelen felszínre emelkedése! Előkészítem hát pergető felszereléseim és izgatottan várom a tarka falevelekkel körülvett, elsárgult nádasok hívó szavát. Így történt ez azon a szép őszi napon is, amikor Gál Krisztiánnal eredtünk a csukák nyomába. Az alábbi képriportból az is kiderül, hogy milyen sikerrel…

MANN'S HardNose twisterrel a Zagyván.

Pergetőhorgászként tudom, hogy a siker nagy mértékben múlik az alkalmazkodóképességen és a megtanult trükkök alkalmazásán. A vontatási és botkezelési taktikák ismerete kulcskérdés, de sokszor csak a megfelelő csali tesz sikeressé egy horgásznapot. A Savage Gear 4 Play gumihalai azokban a pillanatokban válnak igazán értékessé, amikor olyan időszakot fogunk ki, amikor nehezen lehet elkapni a ragadozóhalakat. Ezen kívül egy nagyszerű lehetőséget is tartogat a kísérletező horgász számára a csali számos felfűzési lehetősége (Weedles horog, Offsett horog, Lip Scull, jigfej, Skater horog, stb.).

A horgászat bizonyára mindenki számára mást jelent. Kinek a munka utáni, aktív kikapcsolódás órái ezek, míg másoknak a társasági élet szórakoztató, vadregényes színterét jelenti és minden bizonnyal olyanok is vannak, akik kényszerű vagy választott magányukat „töltik” a halak társaságában. Emlékszem gyermekkoromra, amikor még csupán egy fajta, vékonyka horgász újság létezett és az állami televízió először egy majd kicsit később összesen két(!) adót sugárzott. Nem is sejtettük, hogy mit hozhat számunkra a jövő. Az internet, a mobiltelefon, az információ mérhetetlen felgyorsulása körülöttünk, bizony alaposan átformálta emberi gondolkodásunk. Érezhetően megváltozott ember és természet viszonya, de szerencsére sokan vagyunk még, akik hétről hétre visszatérünk a megnyugvást jelentő „anyatermészethez”. Így történt ez azon a nyár végi napon is…

Volt egyszer hol nem volt még az Óperenciás tengeren is túl, de az üveghegyen innen egy csengő hangú kis patak. Ez a kispatak egy apró kis tavacskába csordogált, amely épp egy szép kerek erdő közepén terült el. Partját dúsan szegélyezte a sás, a nád és számtalan szebbnél szebb gyönyörű kisvirág. Ezek között szeretett legjobban túrni a kurta farkú kismalac. A levegőkben pillangók libbentek, a parti fákon madarak trilláztak. Nem volt ám ez egy nagy tó, épp csak akkora amilyennek illik lenni egy ilyen vidéken. Vidám is volt minden élőlény, aki csak a közelében élhetett. Az öreg mocsári teknős, a karcsú vízisikló, a cserregő nádi poszáta, a kecskebéka, a vízipók, a bölcs bagoly, a fürge nyuszi, a kecses őzike és sokan mások az állatok népes seregletéből. Egy bánatuk volt csupán, ugyanis élt ebben a tóban egy apró halacska is, akinek soha be nem állt a szája. Tőle zengett a környék. Folyamatos locsogásával rendszeresen megzavarta a teknős délutáni sziesztáját. Túlkiabálta a rigók füttyét, belebeszélt még a békák énekébe is.

2010-ben volt szerencsém ellátogatni Kiss Péter barátommal az Atkai holtágra. Gózon Zsolt a víz jó ismerője és kiváló horgásza már kint volt a parton, gondosan előkészítette a tábort. Elhelyezte a rod podot és elvégezte az etetést is, ami ezúttal tigrismogyoróból állt. Ahogy megérkeztünk a holtág azonnal megtetszett, alig vártam már hogy horgászhassunk végre.