Lassan lejár a csuka tilalmi ideje...íme egy kis kedvcsináló írás Darabos Tamás Zoltán barátunk tollából! Most, hogy térdig gázolunk a rablóhal szezonban, barátaimban felötlött az ötlet, mi lenne, ha egy népszerű csukás vízen tennénk tiszteletünket Várpalota környékén. Ismerem jól a kiszemelt tavat. Kötnek hozzá igen kellemes, és nem túl emlékezetes élmények is a régmúlt időkből. A tóban hemzsegnek a termetes csukák, akár az átlagos vizeken megszokott mennyiségnek a több tucatszorosa is megtalálható itt. Sok népszerű horgász szakíró jár ide bemutatni a csuka horgászatának csínját-bínját, hatalmas halakkal támasztva alá a felvázolt stratégiát. Nos, engem taszítanak ezek a körülmények. Véleményem szerint egy ilyen tavon a csuka horgászatáról nem sokat lehet megtanulni, hiszen minden törésen pihen egy szerencsétlen ragadozó, amit szezononként több tucatszor is megfognak. A csukákat óvó szigorú szabályok is visszásságot keltenek bennem, hiszen csupán a halak elamortizálódását lassító intézkedések szememben. Mégis beadtam a derekamat, táncba vittem az ördögöt, hiszen a srácok szomjazták a sikert és kellett egy tapasztalt horgász is a csónakba... :o)

A fagyos március okán sorra dőltek dugába horgászatra irányuló terveim, hiszen emberemlékezet óta nem látott hóviharok, hófúvások és zord hideg tette élhetetlenné országunkat. Hiába, ember tervez, isten végez... nem csoda, hogy a csuka fogási tilalom lejártával könnyebbnek hitt célpontot választottunk Jani és Soma barátaimmal egy sekély, gyorsan átmelegedő csukástó képében. Ám, hiába a könnyű pálya és a benne élő rengeteg rablóhal, pár lekövetésen kívül nem tudtunk felmutatni egyebet fél napnyi dobálás után. Egyedül Somának sikerült egy kiló körüli csukeszt partra parancsolnia 19 centis wobblert cincálva. Elgondolkodtató, hogy mit meg nem támadnak ezek a fránya ragadozók. Összességében, mégis többet vártunk a szezon első napjától. Lógó orral és megtépázott önbizalommal ültünk be kocsinkba, hogy hazafelé vegyük az irányt.

Már sok legendás történetet hallottunk a Várpalota közelében elterülő Nagybivalyos tórendszer hatalmas csukáiról. A négy tóból álló vízterület egyikén tilos a kifogott halak elvitele, így az idők során a víz lakói igen termetesre növekedtek meg. Idén már egyszer próbálkoztunk a kifogásukkal, de sajnos az időjárás nem volt partnerünk ebben. Az egyre erősödő szitáló esőben pár óra után bőrig ázva kényszerültünk visszavonulót fújni. Balatonon eltöltött hétvégénk után azonban nem volt kérdéses, hogy megállunk e néhány órás pergetésre a pont útba eső horgásztavon. Az időjárás ezúttal a kegyeibe fogadott minket, hiszen a kezdetben borongós idő délutánra kellemes napsütésbe fordult át.

Ha beköszönt az október és vele együtt hűvösebb, esősebb, ködfoltokkal érkező reggelek fogadnak, mindig eszembe jutnak a vizek ragadozói! Az ablakomon kinézve, tekintetem a távolba réved… hatalmas rablások, látványos „búrványok” és a riadtan menekülő apróhalak jutnak ilyenkor az eszembe! Talán az összes horgászati módszert tekintve a mű csalival történő halfogás a leginkább ősi, emberi zsákmányszerző ösztöneinket leginkább aktivizáló cselekménysor. Az óvatos ragadozók becserkészése, a csalinkra hirtelen rávágó hal már túlmutat a horgászaton, ez maga az ösztön, a zsigereinkben hordozott, átörökített anyag, önkéntelen felszínre emelkedése! Előkészítem hát pergető felszereléseim és izgatottan várom a tarka falevelekkel körülvett, elsárgult nádasok hívó szavát. Így történt ez azon a szép őszi napon is, amikor Gál Krisztiánnal eredtünk a csukák nyomába. Az alábbi képriportból az is kiderül, hogy milyen sikerrel…

Legutóbbi kalandozásunk a Veresegyházán található, Pamutipari horgásztavon ért véget. A remek peca után cimborámmal elhatároztuk, hogy hamarosan visszatérünk, és újra lecsapunk a csukákra. Azonban a megérkezés cseppet sem volt zökkenőmentes. Az indulást reggel 7:30-ra terveztük a szokásos tömegközlekedési eszközök bevonásával. A vonat már negyed kilenckor megérkezett az állomásra. A felszállás után a hangosbemondó kis türelemre szólított fel minket, zavar elhárítás céljából. Annyira siettek a MÁV-os dolgozók, hogy 9.40-körül fel tudtunk szállni egy vonatpótló buszra. Örömünk nem volt határtalan mivel csak egy darabig vitt minket a busz. Majd megint átszállás ezúttal a vonatra. Hát igen kalandos volt ez a kis reggeli túra, de 11 körül meg is érkeztünk a horgásztóhoz.

Milyen kár, nézem a hajnali esős eget. Aztán magabiztos mozdulatokkal mégis elindulok a ruhásszekrény irányába, hogy előkeressem a tavalyról "ottfelejtett" meleg horgászruhám... A megszokott dolgok kerülnek az autóba, nem viszek semmiből sem feleslegeset, sem keveset ilyenkor magammal. Jól tudom, egy rosszul összeállított menetfelszerelés a pergető, kereső horgász halála tud ilyenkor lenni.