2020. augusztus 25.
Hoffmann Feri
Egy-egy jó versenyeredmény után sokan kérdezik, hogy mi volt a siker titka. Azt talán már megszokhattátok tőlem, hogy erre úgy szoktam reagálni, hogy ez inkább egy több összetevős dolog és általában inkább apróbb részletekből áll össze a jó eredmény, mint egyetlen nagy csodából. Egy 1. helyezéssel véget érő verseny beszámolóját és részleteit osztanám most meg veletek.
2017. október 27.
Bittó Zoltán
Fogadjátok szeretettel Bittó Zoli kollégánk rövid képes beszámolóját az Ivacsi tavon megrendezett horgászversenyéről, ahol method feeder technikával indult!
2016. március 11.
Szekeres Tibor
Tavaly szeptemberben zajlott az első két napos, két fordulós Method Feeder Kupa. A Rab horgásztó hosszgáti pályája adott otthont a rendezvénynek, ahol 30 versenyző mérhette össze methodos tudományát. Nekem ez a verseny volt 2015-ben a legkomplexebb kihívás, mivel egymást követő napon, két más horgászhelyen, más körülmények között kellett kitalálni valamit...
2016. január 18.
Horgász-Zóna
Dean Barlow feeder világbajnok visszanéz és megosztja legsikeresebb etetőkeverék receptjeit. Olvasd el most és spórolj meg 1000 órát a vízparton!
2015. július 07.
Nagy Tibor
Sokszor sokat hallottunk már a STÉG termékeiről, és használatukról a hétköznapi horgászatok során. Szép fogásokról, élményhorgászatokról. De milyen az, amikor versenyen kell megmutatni, mire képesek a termékek. Amikor mindenki a legjobbat használja, amikor mindenki nyerni akar. Lássuk ott mire képes…