Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy éves horgásznaptáramban az egyik legnagyobb kihívást jelentő időszakot a nyári, dunai wobbleres pergetés jelenti. Szinte minden év más és más, újra kell tanulni, értelmezni a módszert. A folyó viselkedése és az időjárás nagyban határozza meg a rablóhalak viselkedését. Más-más vízállásnál, más-más kövezések tartják a halat. Figyelembe kell venni a közelgő árhullám érkezését, a víz zavarosságát, a napszak fényviszonyait és ennek függvényében kell kialakítani a stratégiát. Amennyiben a megfelelő helyen vagyunk, akkor sem garantált a siker, hiszen ki kell tapasztalni a megfelelő vízmélységet, ahol a süllők, balinok táplálkoznak és bizony a műcsali színe, mozgása sem közömbös. Ha minden mozaikkocka a helyére került, akkor a fogás sem marad el, de az ide vezető tanulási folyamat években mérhető. Ahogy a horgászemberre folyamatosan ragadnak a tapasztalatok, a helyes megérzések és a jó ütemben meghozott döntések száma egyre növekszik. Tehát, a folyóvízi wobbleres pergetés egyet jelent a változó körülményekhez való dinamikus alkalmazkodással és ez benne a csodaszép. :o)

Elhatároztam, hogy néhány alkalommal felderítő túrát tartok a Budapest környéki Duna szakaszon, ugyanis akadt pár hely, amiben láttam némi fantáziát, de idáig nem volt lehetőségem meghorgászni őket. Az ilyen cserkelő pecatúrák általában hétköznapra estek és mikor lejárt délután a munkaidő, a sarokba támasztott mobil felszerelésemmel kiballagtam az előre kiszemelt helyre. Volt amelyik adott halat és akadt olyan próbálkozás is, amely betlivel végződött. Ugyanakkor semmiképpen sem mondhatóak haszontalannak a sikertelen próbálkozások sem, mert jelentős tapasztalatokra sikerült szert tennem általuk. Íme egy csokor a halban végződő történetekről és bár, most nem tudok hatalmas fogásokról beszámolni, inkább arra próbálok rámutatni ezzel a történettel, hogy ahelyett, hogy mások titkait, horgászhelyeit próbáljuk kifürkészni a interneten található képekből, próbáljunk inkább kreatívak, próbálkozó szelleműek lenni. Mert bizony a szerencse általában azok mellé áll, akik elsőként eveznek új vizekre.

Egész nap bosszankodtam, összejöttek a gondok, munka, család mindenhol probléma, a végén már minden összekuszálódott az agyamban éreztem, kezdem a végét járni! És ekkor megszületett a mentő ötlet, ami már egy ideje körvonalazódott bennem. -Kimegyek horgászni!!!

Hazánk legnagyobb folyama, a Duna kiemelt helyet foglal el a szívemben. Ez az a víz, mely szinte kiismerhetetlen rejtélyességével, csak azokat a horgászokat ajándékozza meg élményekkel, akik kellő tiszteletet gyakorolnak iránta és nem sajnálják az időt titkainak kifürkészésére. Itt sosem borítékolható előre a biztos fogás, ellenben az intenzíven telepített tavakkal, mégis időről időre visszacsábulok az ős folyam partjára, hiszen itt egyedülálló kalandokban lehet részem. Itt akár kilométereket gyalogolhatok az érintetetlen, vadregényes folyóparton anélkül, hogy emberekkel találkoznék és ha a horgász jó időben van jó helyen, olyan harcos folyami halakat keríthet horogra, amelyekről egy tavi horgász nem is álmodhat. Ez az, amit annyira szeretek a Dunában és ez az oka, amiért rendszeresen visszatérek a partjára.