Lassan múltak a napok a tilalmas időszak alatt. Bár ilyen-olyan pecára találtam lehetőséget, az igazi kedvencek, a csukák és süllők, most a fajfenntartás ösztönének éltek. Türelmetlenül vártam már, számolgattam a napokat, mikor jön el az április, hogy végre újra krokodilvadászatra indulhassak. És elérkezett a bolondok napja! Innen is - onnan is szállingóztak a hírek, szépen fogják a csukát az ismerősök ebben a szokatlanul nyárias időben. Nekem sem kellett több, Gabesz és Jani barátommal útra kerekedtünk és egyik kedvenc dunai holtágam felé vettük az irányt. A vízállás tökéletes volt és a korai párás hideget is gyorsan felváltotta a melengető napsütés. Érzetem, ez a nap sikerrel kecsegtet. A kocsiból kiszállva nagy lélegzetet vettem, teleszívtam tüdőmet az ártéri erdő friss levegőjével. Végre itt vagyok, harcra készen és halszagot érzek a levegőben! Jó napunk lesz ma, tudom... :o)

Mivel jelenleg is tart e nemes ragadozó fogási tilalma, így arra gondoltunk, Ti is szívesen olvastok itt a Zóna magazinban egy jó kis csukás történetet. Most, Darabos Tomi barátunk jóvoltából, még ha csak virtuálisan is, de legalább mindannyian újra "csukázhatunk..." Jó szórakozást mindenkinek!

Az idei ősz alkalmával kiemelt figyelmet szenteltem csukás horgászataim során a természetes vizeknek, hiszen számomra jóval nagyobb kihívást jelent vad környezetben becserkészni egy-egy ragadozóhalat, mint egy csúfolt teknőben várni a nagy valószínűséggel bekövetkező kapást. Itt utána kell járni a zsákmánynak, ismerni kell szokásait, búvóhelyeit. Nem elég csupán csónakkal ráállni a tuti törésre és cserélgetni a műcsalikat. Bizony, ez az árkon-bokron átverekedős, hosszú kilométereken át gyalogolós, küzdelmes cserkelő peca az egyik kedvenc módszerem, ha pergetésről beszélünk. Miután túl vagyunk az idei második sikeres Tisza tavi horgászaton, úgy döntötten hogy sorra járom a számomra érdekes Duna és Tisza holtágakat, kihasználva a november végébe nyúló nyár kínálta kellemes időszakot. Tudtam, ilyen körülmények között meg kell dolgozni keményen minden halért, de az emberiséget ugye mindig a kihívások viszik előre... :o)

Szevasz he! Nem mész ma tűzijátékozni? - Mégy a f****m! - csíptük el ezt az életszagú párbeszédfoszlányt a Duna parti kocsma pultjánál, miközben kiváltottuk napijegyünket az általunk kiszemelt öböl területére. Szapora léptekkel hagytuk el a késdobáló dohos légterét, hogy szemrevételezzük a folyó állását. Hát igen, alig csordogált valami vizecske a mederben, ezért sok jóra nem számíthattunk. Ráadásul otthon hagytam a szerencsesapkámat is, ami biztos kudarcra ítéltette a mai napot. Szapora léptekkel közelítettük meg a kiszemelt partszakaszt. Dani barátom a jobbomon, kivel már összeszokott csapatként működünk, és Rolanddal, illetve fiával, Marcellal a balomon, kikkel először horgászok együtt ezen a borús, szeles napon. Mindannyian önbizalommal telve suhintottuk be műcsalinkat vadvízi csukák után áhítozva.

A fagyos március okán sorra dőltek dugába horgászatra irányuló terveim, hiszen emberemlékezet óta nem látott hóviharok, hófúvások és zord hideg tette élhetetlenné országunkat. Hiába, ember tervez, isten végez... nem csoda, hogy a csuka fogási tilalom lejártával könnyebbnek hitt célpontot választottunk Jani és Soma barátaimmal egy sekély, gyorsan átmelegedő csukástó képében. Ám, hiába a könnyű pálya és a benne élő rengeteg rablóhal, pár lekövetésen kívül nem tudtunk felmutatni egyebet fél napnyi dobálás után. Egyedül Somának sikerült egy kiló körüli csukeszt partra parancsolnia 19 centis wobblert cincálva. Elgondolkodtató, hogy mit meg nem támadnak ezek a fránya ragadozók. Összességében, mégis többet vártunk a szezon első napjától. Lógó orral és megtépázott önbizalommal ültünk be kocsinkba, hogy hazafelé vegyük az irányt.