A fagyos március okán sorra dőltek dugába horgászatra irányuló terveim, hiszen emberemlékezet óta nem látott hóviharok, hófúvások és zord hideg tette élhetetlenné országunkat. Hiába, ember tervez, isten végez... nem csoda, hogy a csuka fogási tilalom lejártával könnyebbnek hitt célpontot választottunk Jani és Soma barátaimmal egy sekély, gyorsan átmelegedő csukástó képében. Ám, hiába a könnyű pálya és a benne élő rengeteg rablóhal, pár lekövetésen kívül nem tudtunk felmutatni egyebet fél napnyi dobálás után. Egyedül Somának sikerült egy kiló körüli csukeszt partra parancsolnia 19 centis wobblert cincálva. Elgondolkodtató, hogy mit meg nem támadnak ezek a fránya ragadozók. Összességében, mégis többet vártunk a szezon első napjától. Lógó orral és megtépázott önbizalommal ültünk be kocsinkba, hogy hazafelé vegyük az irányt.

Lassan átlépett fölöttünk a vénasszonyok nyara, és beköszöntöttek a hűvös őszi idők, mikor már a nap gyenge sugarai nem képesek átmelegíteni a természetbe rendületlenül kijáró horgászember bőrét. A víz hőmérséklete napról napra csökkent és a felszín közelében bandázó apró halak egyszeriben kereket oldottak, alkalmas helyet keresve a jeges téli hónapok átvészelésére. Eljött hát a ragadozók hava, mikor a megritkuló táplálék utáni keresgélés kényszere kimozdítja az éhes csukákat rejtekükből. Ilyenkor érdemes felkeresni a vízi tigriseket rejtő tavakat, holtágakat és elővenni a horgászládából a jó öreg, fogak által megkoptatott vasdarabokat...

Már sok legendás történetet hallottunk a Várpalota közelében elterülő Nagybivalyos tórendszer hatalmas csukáiról. A négy tóból álló vízterület egyikén tilos a kifogott halak elvitele, így az idők során a víz lakói igen termetesre növekedtek meg. Idén már egyszer próbálkoztunk a kifogásukkal, de sajnos az időjárás nem volt partnerünk ebben. Az egyre erősödő szitáló esőben pár óra után bőrig ázva kényszerültünk visszavonulót fújni. Balatonon eltöltött hétvégénk után azonban nem volt kérdéses, hogy megállunk e néhány órás pergetésre a pont útba eső horgásztavon. Az időjárás ezúttal a kegyeibe fogadott minket, hiszen a kezdetben borongós idő délutánra kellemes napsütésbe fordult át.

A verseny izgalmától izzadni kezd a tenyerem, pedig koránt sincs meleg… főleg itt a „B” szektorban nincs, ebben a szűk kis nádnyiladékban, ahol most állok. Takarva az októberi napfénytől, most mégis mindenre elszántan indítom útjára a fekete dobozkából kiválasztott „tvinyót”! A tény: nincs még halam ebben a fordulóban. Ez a gondolat jár egyre a fejemben, miközben a csalim igyekszek egy hínárcsomó mellett elakadás nélkül elvezetni. Hamar ki lehet ám „szállni” a versenyből! Ha itt most nullázok, akkor biztosan, hogy ki… Reggel az „A” szektorban fogott méret körüli csukám parádés kezdésnek bizonyult, de semmit sem ér, ha itt most nem fogok!

Ha beköszönt az október és vele együtt hűvösebb, esősebb, ködfoltokkal érkező reggelek fogadnak, mindig eszembe jutnak a vizek ragadozói! Az ablakomon kinézve, tekintetem a távolba réved… hatalmas rablások, látványos „búrványok” és a riadtan menekülő apróhalak jutnak ilyenkor az eszembe! Talán az összes horgászati módszert tekintve a mű csalival történő halfogás a leginkább ősi, emberi zsákmányszerző ösztöneinket leginkább aktivizáló cselekménysor. Az óvatos ragadozók becserkészése, a csalinkra hirtelen rávágó hal már túlmutat a horgászaton, ez maga az ösztön, a zsigereinkben hordozott, átörökített anyag, önkéntelen felszínre emelkedése! Előkészítem hát pergető felszereléseim és izgatottan várom a tarka falevelekkel körülvett, elsárgult nádasok hívó szavát. Így történt ez azon a szép őszi napon is, amikor Gál Krisztiánnal eredtünk a csukák nyomába. Az alábbi képriportból az is kiderül, hogy milyen sikerrel…

MANN'S HardNose twisterrel a Zagyván.