Túl hosszú volt a tél, unalmas és szürke. De egy dologban biztos voltam: minden nappal közelebb kerülök a szezonkezdéshez. Hiába minden, hiszen hideg van, a szobám ablakán kitekintve még változni sem akart az időjárás. Elmélyülve rendezgettem a megviselt felszereléseimet, tudatosan hangolódva a következő szezonra. Gondosan megvizsgáltam az összes olyan fontos kiegészítőmet, amin nagyon sok múlhat. Alaposan megtisztítottam feeder botjaimat és az orsóimat is. Végülis ezeket használom a legtöbbet. Ezért nagy figyelmet szentelek arra, hogy kifogástalan állapotban tudjam tartani őket. Ezek a rituálék már jól beváltak nálam az évek alatt. Szinte minden napra hagytam magamnak egy-két feladatot, amit el kell végezni, mert a nagydolgok a kis dolgokban rejlenek. Beszereztem a szükséges eszközöket és elkezdtem előkéket készíteni az első horgászatra.

Egy kedves olvasónk küldte a lenti élménybeszámolót.

„Ez a harc lesz a végső!” - dúdolgattam magamban, a még gyerekkoromban, utolsó generációs úttörőként tanult dallamokat, miközben a látóhatáron lassan feltűntek a bokodi hőerőmű óriás, piros-fehér sávos kéményei. Amikor ide érkezik az ember, mintha egyszeriben a régmúlt szocialista időkbe térne vissza. Az egész tavat belengi az iparosodás és az urbanizáció érzése, ahogy elhaladunk, az annak idején még a bányákból csencselt gerendákból megépített, vízen álló kunyhók hada mellett. Az erőmű kifolyójához érve nagyot dobban a lakótelepi ember szíve, hiszen a betontól betonig kijelölt horgászterület ismerősként köszönti a szürke falakhoz szokott horgászt. És ez most nem az irónia helye. Ennek a mesterséges környezetnek is van egyfajta bája, akár az ősvadonnal körülölelt természetes vizeknek. Nem rosszabb itt horgászni, nem jobb, csupán egyszerűen más.

Frici barátom már hetek óta rágta a fülemet, hogy menjünk el Nyíregyháza mellé horgászni, a Verba tanyára, nem fogom megbánni. Sosem értem rá, mindenféle okok miatt, de annyira hiányzott a peca, hogy egy szabadság kivételét megéri a munkahelyen, tehát a péntek miénk. Indulhatunk is, majdnem komplett Big Fish Team formában, Frici, Peti és én.

A nyári szabadságok letelte után vagyunk, így ideje lenne a Big Fish Teamnek együtt pecáznia egy igazán kellemeset. Igazság szerint egyikőnk sem pihente ki magát és a gondok is csak inkább sokasodnak, mint fogynának, nincs más megoldás, csak a horgászat.