Belemarkolok a homokba, visszacsorgatom az ujjaim között, és a homok, mint az elmúlt idő, visszatér a többihez és összekeveredik velük...(1.) Most itt vagyok a parton, a tó felszíne a vihar után végre kisimult, pont úgy, ahogyan kavargó gondolataim kusza sorai. Eszembe is jutott egy régebben hallott gondolat, miszerint: Az emberek azt állítják, hogy múlik az idő, az idő viszont csak mosolyog, mert látja, hogy az emberek múlnak...

Hosszúra nyúlt a tél és a napok egyre csak lassabban és lassabban teltek. Kellemes napsütésre vágytam már, olyanra ami "lekéri" a vastag kabátot és arcot cirógató mosollyal köszönti a partra végre kijutó horgászembert...