2012. december 11.
Páll Eörs
Az előző küzdelem a Fekete tó mélysége és köztem úgy zárult, hogy 12 deka különbséggel nyertem a szektoromat, és második lettem a versenyen. Szerencsémre Balogh Laci a haltarto.hu-n szervezett még idénre egy megmérettetést, vagy inkább baráti találkozót. Nem is volt kétséges, hogy indulok, mivel szerettem volna a korábbi tapasztalataim alapján kialakított lehűlt vizes technikámon csiszolni egy kicsit. Megpróbáltam a korábban elkövetett hibákat kijavítani, és kideríteni, hogy a fejben kialakított taktika mennyire működik éles körülmények között.
2012. december 10.
Horgász-Zóna
Heti termékajánlónk egy új rovat a magazinban. Minden héten az olvasóink figyelmébe szeretnénk ajánlani egy-egy olyan terméket, amelyet mi magunk érdekesnek tartunk a több mint 10.000 tételből álló választékunkból. Olyan termékek lesznek ezek, amelyeket vagy az áruk, minőségük, esetleg valamilyen funkciójuk kiemeli a többi közül. Érdemes tehát egy rövid pillantást vetni rájuk!
2012. december 01.
Horgász-Zóna
Kisköre, 2012. november 28., szerda (MTI) – Az elmúlt évekhez hasonlóan a fagyok beálltával ezen a télen is szervez állománygyérítő vadászatokat a Közép-Tisza mentén rendkívül elszaporodott kormoránok számának visszaszorítása érdekében a vízkezelő Halász Kft. – közölte a cég halőrzési csoportvezetője az MTI-vel.
2012. november 29.
Horgász-Zóna
Heti termékajánlónk egy új rovat a magazinban. Minden héten az olvasóink figyelmébe szeretnénk ajánlani egy-egy olyan terméket, amelyet mi magunk érdekesnek tartunk a több mint 10.000 tételből álló választékunkból. Olyan termékek lesznek ezek, amelyeket vagy az áruk, minőségük, esetleg valamilyen funkciójuk kiemeli a többi közül. Érdemes tehát egy rövid pillantást vetni rájuk!
2012. november 28.
Medgyasszay Csaba
Nincs még egy olyan ragadozóhalunk melynek megfogásához annyi fajta műcsalit lehetne bevetni mint a csuka horgászatánál. Támolygó-, körforgóvillantók, wobblerek, twisterek, gumihalak, legyek és számtalan nevenincs furcsa kreálmány a vízfelszíntől a fenékig. A csukák mindenre vevők, mindent megesznek. Ez a kíváncsi és agresszív természetük teszi horgászatukat olyan változatossá és széppé. A nagy műcsali kavalkád azonban a legnagyobb kihívást is jelenti egyben a horgász számára, mert gyakran csak egy konkrét csali működik...
2012. november 26.
Darabos Tamás Zoltán
Idei első sikeres márna horgászatom után már türelmetlenül vártam a következő találkozást ezekkel az ádázan küzdő folyóvízi harcosokkal. Úgy terveztem, hogy az augusztust javarészt a márnák becserkészésére szánom rá, de nem oly módon, hogy egy előzőleg halat adó helyre ráülök, hanem minden horgászat alkalmával új helyszínen teszem próbára szerencsémet, ezáltal mind jobban megismerve a halfaj szokásait. A betonba zárt fővárosi Duna szakasz után választásom egy sóderos, kavicsos, vadregényesebb területre esett, ahol Dani barátom a korábbi években rendkívül szép halakat segített partra. Az évek óta tervezett közös pecának végül most jött el az ideje, mikor egy rendkívül szeles, borongós délutánon vonatom begördült a vasútállomás peronjára, majd gyors léptekkel vettem irányba a barátommal előre megbeszélt találkozó helyet.