Ahogy szép lassan átléptünk késő nyárból az őszbe, figyelmem újra a fővárosi Duna szakasz felé irányult, ahol a tavalyi évben a vörös iszap szennyezés félbe szakította a márnaszezont. Szándékomban állt kicsit jobban megismerkedni a budai rakpart lehetőségeivel, mivel hallomásból tudtam, igen derekas halakat rejt a szennyvízbefolyókkal terhelt víz. Ez volt az oka is, ami mindig visszariasztott a budapesti horgászattól. Amióta viszont megépült a csepeli szennyvíztisztító, a befolyások elapadtak és a víz minősége nagyon sokat javult. Érdeklődéssel vártam, hogy vajon milyen halakat sikerül majd horogvégre keríteni az Erzsébet híd alatt, és hogy a megváltozott körülmények ellenére lehet e továbbra is fogni bőségesen a Duna kincseiből.

Aggodalmakkal indul az új esztendő a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nél (BHNp), amelynek már nemcsak a szárazság és az orvhalászok okozta nehézségekkel kell szembenéznie, de a tó halállományát jelentősen fosztogató kormoráncsapatokkal is - számolt be Füstös Gábor az állami tulajdonú társaság vezérigazgatója az MTI-nek szerdán.

A cikkben három hasznos tippet olvashattok márnázáshoz:
Tipp 1.: Etetés Bait Dropperrel.
Tipp 2.: Hosszú horogelőke (2m).
Tipp 3.: Csalifelkínálás módszere...

Nyár vége volt, legalábbis azt hittük, mikor a spiccbámulós, feederes-versenyes horgászatokat megunva útra kelhettem. A célom az új élményekkel való feltöltődés, egy kis változatosság, mert hát bármennyire is kedvenceim a rezgőspicces botok és igyekszem szépen lassan versenyszinten elsajátítani ezt a technikát, azért jóból is megárt a sok... Célom eléréséhez az eszköz egy könnyű, lágy telematch volt, mellyel a Rab-horgásztó kristálytiszta vízében cirkáló balinokat akartam megzabolázni, egy kis vízközti wagglerezés keretében.

2011 év elején hirdettük meg első írói pályázatunkat. A pályázat célja az volt, hogy olyan lelkes horgász "kollégákat" találjunk, akik az egész év folyamán színes élménybeszámolókat és beszámolókat készítenek magazinunknak. Minden cikkre szavazni lehetett, így alakult ki a 2011-es pályázat végső sorrendje...

Meg van az talán öt éve, hogy meghallottam azt a folyamatos sipogóan síró vékony hangot. Hideg volt, mint ahogyan az lenni szokott január elsején. Hiába hajlott az idő már a délutánba, a jéggé fagyott sárban csendesen pihent a táj, ahogyan az egész világ még a szilveszteri mulatozás után. Csak az a furcsa hang . Mi lehet? Nincs arra senki és semmi. Talán megsérült valamilyen madár. Igaz, hogy egy tapodtat se volt kedvem megtenni, de annyira kétségbeejtő volt a sírás, hogy csak nekivágtam. Messzire nem is kellett mennem, ugyanis szemközt a csatorna partján álló elhagyatott ház udvarából jött a hang. Méghozzá valahonnan a kerítés tövéről. Mivel nem láttam semmit, belekapaszkodtam a kerítésbe és bekandikáltam a tetején. Abban a szent minutumban tátva maradt a szám, ugyanis egy apró vidrakölyök volt a hang gazdája, és amint meglátott nemhogy eliszkolt volna félelmében, hanem egyenesen felém vette az irányt és még keservesebben rákezdett a nyavalygásra. Ilyen nincs – egyre ezen gondolkodtam