Szeptember első hétvégéjét még rászántam, egy egész éjszakát átívelő márna horgászatra a Dunán. Barátaimmal ismét egy sóderos partszakaszt választottunk, de ezúttal egy lapos részen vertünk tanyát, ahol a folyó a parttól harminc-negyven méterre is alig éri el a mellmagasságot és a húzós sodrás helyett lassan hömpölyög csupán a víz. Biztosak voltunk benne, hogy a folyami halak az éjszaka folyamán kiólálkodnak a sekélyebb részekre és szinte a part alatt, termetes márnákat és változatos keszegnépet találunk majd. Az idei márna szezon igazán szép halakkal ajándékozott meg idáig. Így bíztam benne, hogy a mai éjszakán sem maradnak érintetlenül mederfenéken pihenő horgaink és sikerül majd újra megbirkózni néhány igazán szép folyami harcossal.

A fővárosi Duna szakaszról erősen megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a víz itt túlságosan szennyezett, a part teli van kétes eredetű tárgyakkal, szeméttel. Mások ellenben azt mondják, hogy ez a folyó halban leggazdagabb része. Valahol mindkét véleménynek igazat lehet adni. Tény azonban, hogy mióta a csepeli víztisztító megépült és elapadtak a szennyvízbefolyók a víz tisztasága sokat javult, bár ezzel egyetemben a halak egy része is odébb állt. A fővárosi horgászat semmi máshoz nem hasonlatos. Itt nincsenek zöld fák, bokrok, és nem gyönyörködhetünk az ártéri erdők buja rengetegében. Mégis, mikor a sötétség leereszkedik és felgyúlnak a város fényei, csodálatos látványt nyújt a díszkivilágításban pompázó hidak lába közt hömpölygő folyam. Legutóbbi horgászatom alkalmával ezen, a betonteknőbe szorult folyószakaszon tettem próbára szerencsémet.

Hazánk legnagyobb folyama, a Duna kiemelt helyet foglal el a szívemben. Ez az a víz, mely szinte kiismerhetetlen rejtélyességével, csak azokat a horgászokat ajándékozza meg élményekkel, akik kellő tiszteletet gyakorolnak iránta és nem sajnálják az időt titkainak kifürkészésére. Itt sosem borítékolható előre a biztos fogás, ellenben az intenzíven telepített tavakkal, mégis időről időre visszacsábulok az ős folyam partjára, hiszen itt egyedülálló kalandokban lehet részem. Itt akár kilométereket gyalogolhatok az érintetetlen, vadregényes folyóparton anélkül, hogy emberekkel találkoznék és ha a horgász jó időben van jó helyen, olyan harcos folyami halakat keríthet horogra, amelyekről egy tavi horgász nem is álmodhat. Ez az, amit annyira szeretek a Dunában és ez az oka, amiért rendszeresen visszatérek a partjára.

A süllő horgászatát körüllengő titokzatosság, a fajtára jellemző rejtőzködő életmód, sokunk számára teszi nemes ellenféllé e pompás ragadozót! Fogása álló és folyóvízen is remek kihívás, sportos, horgászemberhez méltó tevékenység. Jelenleg, ( 03.01-04.30) tilalmi ideje tart e halfajtának... addig is, olvassátok el Darabos Tamás szakírónk tollából, az alábbi történetet. Íme...

„Mózes és Áron pedig úgy cselekedének, a mint az Úr parancsolta vala. És felemelé a vesszőt és megsujtá a vizet, a mely a folyóban vala a Faraó előtt és az ő szolgái előtt, és mind vérré változék a víz, a mely a folyóban vala. A hal pedig, a mely a folyóvízben vala, meghala, és megbüdösödék a folyóvíz, és nem ihatának az Égyiptombeliek a folyónak vizéből; és vér vala az egész Égyiptom földén.” Jómagam nem vagyok vallásos ember, de a fent említett bibliai sorok rémlettek fel, miközben megdöbbenve nézegetem a vörös iszap sújtotta térségről megjelent képeket, híradásokat. Lám, a Tisza után sikerült pár újabb folyót is halálra sújtanunk. Az Ajka melletti zagytározóból átszakadó lúgos folyam minden életet elpusztítva végigmarta a Torna patakot, a Marcalt, majd a már amúgy is túlterhelt Rábán át a Mosoni, végül pedig az élő Dunába ömlött. Nekünk embereknek sikerült rászabadítani egy bibliai csapást ezekre a folyóvizekre és még Isten haragjára sem volt szükség hozzá... Többed magammal aggódva vártuk, hogy a Dunába jutott szennyezés vajon milyen hatással lesz szeretett vizünkre. Négy rövid történettel próbálom körülírni, hogy mit tapasztaltam ezalatt a baljós két hét alatt hazánk legnagyobb folyóvizén.