Igazán nem panaszkodhatok az elköszönő esztendőre. Igaz, rengeteget jártam érte a vízpartra, mint tán ezidáig még soha, de igen szép halakat sikerült a fényképezőgép lencséje elé emelni. Akadt köztük termetes harcsa, derekas süllő, hatalmas csuka, de balinból és fekete sügérből is sikerült rekordokat döntenem. Ráadásul az év utolsó horgászatán végre-valahára nyakon csípnem álom süllőmet, amely igen sokáig áll majd fogas ranglistám élén... legalábbis akkor még ezt gondoltam. :o) Nem is reméltem, hogy az élet ilyen gyorsan megismétli önmagát és erre a kivételes fogásra sikerül majd ilyen hamar rákontráznom. Na, de ne szaladjunk ennyire előre az időben, elmesélem rövid történetét, hogyan indult a 2014-es esztendőm...

Vajon mi a jussa a fogcsikorgató hidegtől zúzmarás, billegő dunai köveken bukdácsoló horgásznak? Vajon mi ösztönzi arra, hogy az embertelen körülmények ellenére is napról-napra a folyóparton érje őt a naplemente, miközben veresre csípett, fagyott arccal bámulja a víztükröt, hatalmas vattacukrokat fújva a mardosó téli levegőbe? A környezete bolondnak tartja, de ő fittyet hány rájuk, mert ott várja őt, oda csalogatja a lehetőség, hogy horogvégre kerítse a hőn áhított csúcsragadozót, amelyet az enyhe hónapok elérhetetlenné tesznek számára. Bizony keserű kenyér a parti süllőhorgász élete... míg a csónakos sporik a mederben kutakodva szebbnél szebb sárkányok nyomába erednek, a köveken toporgó pergetőnek nem marad más, mint a kitartás. Várni a pillanatot, mikor a nagyok végre elérhető távolságba kerülnek és eljön az ő ideje...

Mivel jelenleg is tart e nemes ragadozó fogási tilalma, így arra gondoltunk, Ti is szívesen olvastok itt a Zóna magazinban egy jó kis csukás történetet. Most, Darabos Tomi barátunk jóvoltából, még ha csak virtuálisan is, de legalább mindannyian újra "csukázhatunk..." Jó szórakozást mindenkinek!

Szevasz he! Nem mész ma tűzijátékozni? - Mégy a f****m! - csíptük el ezt az életszagú párbeszédfoszlányt a Duna parti kocsma pultjánál, miközben kiváltottuk napijegyünket az általunk kiszemelt öböl területére. Szapora léptekkel hagytuk el a késdobáló dohos légterét, hogy szemrevételezzük a folyó állását. Hát igen, alig csordogált valami vizecske a mederben, ezért sok jóra nem számíthattunk. Ráadásul otthon hagytam a szerencsesapkámat is, ami biztos kudarcra ítéltette a mai napot. Szapora léptekkel közelítettük meg a kiszemelt partszakaszt. Dani barátom a jobbomon, kivel már összeszokott csapatként működünk, és Rolanddal, illetve fiával, Marcellal a balomon, kikkel először horgászok együtt ezen a borús, szeles napon. Mindannyian önbizalommal telve suhintottuk be műcsalinkat vadvízi csukák után áhítozva.

A fővárosi Duna szakaszról erősen megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a víz itt túlságosan szennyezett, a part teli van kétes eredetű tárgyakkal, szeméttel. Mások ellenben azt mondják, hogy ez a folyó halban leggazdagabb része. Valahol mindkét véleménynek igazat lehet adni. Tény azonban, hogy mióta a csepeli víztisztító megépült és elapadtak a szennyvízbefolyók a víz tisztasága sokat javult, bár ezzel egyetemben a halak egy része is odébb állt. A fővárosi horgászat semmi máshoz nem hasonlatos. Itt nincsenek zöld fák, bokrok, és nem gyönyörködhetünk az ártéri erdők buja rengetegében. Mégis, mikor a sötétség leereszkedik és felgyúlnak a város fényei, csodálatos látványt nyújt a díszkivilágításban pompázó hidak lába közt hömpölygő folyam. Legutóbbi horgászatom alkalmával ezen, a betonteknőbe szorult folyószakaszon tettem próbára szerencsémet.

Tamás fiam több éve unszol már, menjek vele és a barátaival egy Szigetközi evezőstúrára. Évek óta nyár elején ott töltenek pár napot, evezéssel, horgászattal. Lelkesen mesélte az ott átélt élményeket. Eddig csak az ott készült fotókat nézegettem, de szerencsére a hétvégén végre elindulhattam én is a várva-várt túrára. A hétvégén kifejezés egy nyár eleji hétvégét takar, már-már tél van, de annyira jó visszaemlékezni erre a csodás helyre, olvassátok el és látogassatok el erre az egyedi és tényleg csodálatos részére országunknak.