Túl vagyunk az idei ősz első Tisza-tavi horgászkalandján, ám sajnos a tó nem azt az eredményt hozta számunkra, amire titkon számítottunk. A hirtelen jött tiszai áradás okán zavarossá változott a tározó fekete, tőzeges vize és csupán az eldugottabb, tisztább részekről sikerült pár méret körüli csukát kicsavarnunk. Előttünk állt azonban még egy hétvége, egy újabb esély a szépítésre. Vajon hét nap alatt mennyit javultak a horgászati lehetőségek?

Lassan vége az áprilisnak, de a legnagyobb kaland még előttünk állt, hiszen Roli barátommal és kisfiával, Marcellal egynapos túrát terveztünk a Tisza-tó nádastengerére. Már türelmetlenül vártuk, hogy begördüljünk az Albatrosz kikötő udvarára és csónakba pattanva, a falánk ragadozók nyomába szegődjünk. Öblítőcsatornákon, holt Tisza ágakon át vezetett utunk. Némán csodáltuk az ébredező természet zöldbe hajló színeit, miközben csónakunk némán siklott tova a mesebeli tájon. Valami fennkölt érzés kerített hatalmába minket. A tavasz illata, az új élet ébredése valósággal átjárta a levegőt. Éreztem, egy ilyen nap nem végződhet kudarccal. Ma biztosan vár ránk valahol pár pompás rablóhal, csupán meg kell őket találnunk.

Javában nyár derekát tapostuk már, mikor beköszöntött hazánkba a pusztító trópusi kánikula. A hőmérő higanyszála hetekig negyven fok közelében szambázott, próbára téve embert és halat egyaránt. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon nehezen viselem ezt az extrém meleget, rettentően igénybe veszi szervezetemet. Nem emlékszem rá, hogy gyermekkoromban ilyen forró nyarakat éltünk volna meg, szárazsággal és aszályokkal kísérve... talán a globális felmelegedés érezteti ilyen gyorsan hatását? Könnyen meglehet, hogy pár évtizeden belül kukorica helyett narancsot és fügét termeszthetünk földjeinken és nílusi sügérre horgászunk majd tavainkban. Komolyra fordítva a szót, meg kéne érteni ezeket a figyelmeztető jeleket és reagálni rájuk, míg nem késő. :o( Folyóink is megsínylették a csapadékhiányt. A Duna igen alacsony szinten csordogált csupán, amit nem igazán kedvelek, mert ilyen körülmények között nekem keservesen szokta adni a halat.

Lassan újra elérkezett az október, a nagy csukák ideje. Ilyenkor márnázó botjaimat a sarokba támasztom, figyelmem újra a pergetés felé irányul. Az elmúlt évben teljesen új szemléletmódban kezdtem el horgászni ezekre a gyönyörű rablóhalakra. Bár, a régóta alkalmazott villantók és twisterek mindig jól adták a csukákat, a két kilós átlagsúlyt csak nagy ritkán sikerült túlszárnyalnom. Amióta viszont jelentős méretű, 13-15 centis műcsalikat kezdtem alkalmazni, több igen szép csuka is partra került általuk. Többek között fogtam egy négy és egy hat és fél kilós óriást. Kíváncsian vártam hát a rablóhal szezon kezdetét. Vajon, ha az elkövetkezendő pár hónapban kifejezetten nagy csalikat kötök majd fel zsinórom végére, sikerül további termetes példányokat horogvégre csalnom, vagy az utóbbi idők sikerei pusztán a szerencsén múltak? Erre a kérdésre bizonyára csak a szezon végeztével tudok csak választ kapni... vagy talán mégsem kell addig várnom?

Idén valahogy nem jönnek olyan szépen a fogások a Dunán, mint az előző évben. Jóval kevesebb balint fogunk és a süllőkből is inkább az apróságok kerülnek horogvégre. Elég sok nyár éjszakai pergetés végződött betlivel és bár idén is beugrott pár igazán szép hal, éreztük ez az idei alacsony vízállás valahogy nem az igazi horgászati szempontból. Persze nem abból a fából faragtak minket, akik ilyen könnyen feladják. Időről időre próbát tettünk az öreg folyón, hátha sikerül végre valami szép halat elcsípni a sok eredménytelen horgászat után. És végül a kitartás meghozza gyümölcsét...