Tamás fiam több éve unszol már, menjek vele és a barátaival egy Szigetközi evezőstúrára. Évek óta nyár elején ott töltenek pár napot, evezéssel, horgászattal. Lelkesen mesélte az ott átélt élményeket. Eddig csak az ott készült fotókat nézegettem, de szerencsére a hétvégén végre elindulhattam én is a várva-várt túrára. A hétvégén kifejezés egy nyár eleji hétvégét takar, már-már tél van, de annyira jó visszaemlékezni erre a csodás helyre, olvassátok el és látogassatok el erre az egyedi és tényleg csodálatos részére országunknak.

Milyen kár, nézem a hajnali esős eget. Aztán magabiztos mozdulatokkal mégis elindulok a ruhásszekrény irányába, hogy előkeressem a tavalyról "ottfelejtett" meleg horgászruhám... A megszokott dolgok kerülnek az autóba, nem viszek semmiből sem feleslegeset, sem keveset ilyenkor magammal. Jól tudom, egy rosszul összeállított menetfelszerelés a pergető, kereső horgász halála tud ilyenkor lenni.

Az egyik legnagyobb édesvízi rablóhal. Nagysága és harciassága miatt sokan szenvedélyesen horgásszák, egyre várva életük nagy fogását. Nyílszerű testformáját semmilyen más európai édesvízi hallal nem lehet összetéveszteni, tökéletesen alkalmazkodott a ragadozó életmódhoz. Álcázó színei, kiváló látása, áramvonalas alakja és úszóinak elhelyezkedése, aminek köszönhetően támadása rendkívül gyors, mind hozzásegítik vadászsikereihez.

Általában, hogy melyik vízterületre megyünk horgászni, jelentősen befolyásolja eredményességünket, hiszen míg az intenzíven telepített tavakba sokszor heti rendszerességgel tesznek halakat, addig a kisebb horgászkezelésű vizekbe csak ősszel kerülnek új lakók. Mégis az ember sokszor vágyik a kisebb, eldugottabb tavacskákra, hiszen itt nincsen zsúfoltság, nincsen hangzavar, keresztbe dobálások, kapásjelző sípolás, csak a pőre természet, a nyugalom és a harmónia.

Hazánk legnagyobb folyama, a Duna kiemelt helyet foglal el a szívemben. Ez az a víz, mely szinte kiismerhetetlen rejtélyességével, csak azokat a horgászokat ajándékozza meg élményekkel, akik kellő tiszteletet gyakorolnak iránta és nem sajnálják az időt titkainak kifürkészésére. Itt sosem borítékolható előre a biztos fogás, ellenben az intenzíven telepített tavakkal, mégis időről időre visszacsábulok az ős folyam partjára, hiszen itt egyedülálló kalandokban lehet részem. Itt akár kilométereket gyalogolhatok az érintetetlen, vadregényes folyóparton anélkül, hogy emberekkel találkoznék és ha a horgász jó időben van jó helyen, olyan harcos folyami halakat keríthet horogra, amelyekről egy tavi horgász nem is álmodhat. Ez az, amit annyira szeretek a Dunában és ez az oka, amiért rendszeresen visszatérek a partjára.

A mobilom fél 3 –kor „nyekereg”, korán kelünk ma is. Bátyám már a konyhában „lélegzi be” a tűzforrón gőzölgő, ám még ihatatlan feketét. Különleges ez a májusi reggel, a természet lusta álmából, hirtelen virág illatú, friss, hívogató „tündérré” változik a hajnali esőtől felázott országúton. A Tiszára indulunk, talán már csukott szemmel is levezetnék kedvenc folyómra, hamar eltelik az 50 perces út.