Egy augusztusi napon Misi barátommal közös pecára szántuk el magunkat. A horgászat helyének az egyik kedvenc tavamat, az Aranypikkely horgásztavat választottuk. Mostanában nem voltam itt, mert a város másik felén van... Viszont mivel a haverom arrafelé lakik és ma az én kocsimmal mentünk, szóval át kellett volna mennem a városon így is úgy is. Nem vagyok az a nagyon korán kelő típus így csak 8 órakor indultam. Method feederezést terveztünk, a felszerelést is ez alapján pakoltam be a táskákba. Magammal vittem a kedvenc picker botomat és két feedert, mert úgy beszéltük, hogy az egyik botommal Misi horgászik, a kis picker meg elég lesz, mert a magas parton leszünk és nem kell messzire horgászni. Etetöanyagnak csak a szokásossal készültem, az XM 11 és XM 12 került a csomagtartóba. Indulásnál kicsit elcsodálkoztam az időjáráson de ha már elindultunk, menjünk!

Koncentrálok. Minden érzékszervemmel igyekszek összpontosítani a botom spicce mellett álló mozdulatlan úszóra. Mintha máshogy állna, mint az előbb! Óvatosan kiigazítom a zsinórt, hogy a csali biztosan mozdulatlan maradjon. Nem egyszerű. Az erősödő oldalszél egyre inkább lökdösi a botomat. Kicsit állítok a bottámaszon, hogy a spicc jobban víz alá kerüljön. Talán így jó lesz... Már vagy két perce nem lőttem kukoricát, épp itt az ideje. Gyorsan becsúzlizok vagy tíz szemet, majd néhány perc múlva még egy adagot. Az antenna lassan a feléig merül. Kicsit megáll, majd komótosan tűnik el a víz alatt. Próbálok higgadt maradni. Két kézzel megmarkolom a bot nyelét. Egy, kettő... kettő és fél... nagy levegő... Három!!! És egy hatalmas bevágással kétes kimenetelű harc veszi kezdetét...

Idén szeptember elején kis nyári pihenés után rászántuk magunkat, hogy kellene egy jót bojlizni egy ismeretlen pályán. De vajon hol?! Ez volt ám a nagy kérdés! Kis tanakodást követően mondom Peti barátomnak, hogy lépjünk „Black Cap” nyomdokaiba és menjünk le Zalacsányba. Eljött hát a nagy nap. Csütörtökön délelőtt el is indultunk a kiszemelt helyre. Első elképzelésünk szerint a Zalacsányi bojlis tóra mentünk volna, de sajnos egy kis gubanc miatt Pölöskén kötöttünk ki.

Method horgászataink során azt vettem észre, hogy az etetőanyag beállítása és a halak megtalálása a legfontosabb. Ezek után már csak élvezni kell a pecát, nem kell sokat variálni. Legutolsó két horgászatom alkalmával ez nem így volt, nagyon nem így volt. Az volt a szituáció, hogy nem jött a hal. Láttam a halakat, rájuk dobtam, tudtam a távolság nem rossz, csak éppen nem vették fel a szokásos csalit, a szokásos horogelőkén.

Érhető módon az ember kimegy hétvégén lazítani, megissza a három üveg sört, hát nehogy már spiccesen, napsütötte fejjel fontos legyen, hogy a hal hogyan ugrál a parton.

Lassan egy teljes esztendő is eltelt már, mióta legutoljára a Balatonon jártam. Bizony itt kezdődött el minden. Még 8 éves sem voltam tán, mikor az állami üdülő stégén mogyorófa vesszőből faragott pálcámmal, úszós készséggel és paprikás polentával megfogtam életem első snecijeit. Ej, mekkorát fordult azóta a világ... a természetes éves családi üdülésből negyed emberöltő alatt méregdrága luxusszolgáltatás lett. Nem is csoda, hogy az idő múltával elmaradozott ez a program a naptáramból. Mégis újra és újra csábítgat magához a türkiz zöld tó, hiszen mesés élmények kötnek hozzá még ennyi év távlatából is. Itt cseperedtem horgásszá. Eleinte szerényebb eredményeket produkálva, majd egyre bővülő tapasztalattal felvértezve, szebbnél szebb halakkal ajándékozott meg engem ez a csodás víz. Türelmetlenül vártam hát, vajon mit tartogat számomra ebben az esztendőben. Biztos voltam benne, igen tudtam, hogy ismét kegyeibe fogad majd és elhalmoz kincseivel a magyar tenger ezen a forró nyári napon is.