2014. augusztus 01.
Oláh Zoltán
A method forradalom zászlaja alatt megrendezésre került az első Zóna Method party rendezvény, ahol egy jó peca közben lehetőség nyílott a tapasztalatcserére, tanulásra. Olyan tavat választottunk, ahol a jó halbőség mellett, viszonylag közel horgászhatunk egymás mellett, így könnyebben tudtunk egymásnak segíteni. A rendezvényen Kurucz Dávid feeder versenyző, az XM method feeder verseny etetőanyagok egyik kiagyalója volt a "szakkommentátor".
2014. július 31.
Nagy Róbert
Gabi őszinte leszek Veled! Egy darabig töprengtem, vajon lehetek-e megfelelő személy arra, hogy ebben a pár sorban szóljak rólad… Idézni akartam valami nagy írótól itt e sorok elején, aztán rájöttem, hogy ez sokkal személyesebb dolog kettőnk között! Olyan gyorsan történik minden! Gyorsan és nem mindig úgy, ahogy azt szeretnénk… Engem nem hagy nyugodni a gondolat… Két hete még… Most meg itt várunk hiába…! Várunk a haverokkal, igen, várunk a vízparton! Hétvégén, megyünk horgászni! Ugye tudod? Gabi ugye tudod? Nem mondhatsz nemet…
2014. július 25.
Darabos Tamás Zoltán
Lassan vége az áprilisnak, de a legnagyobb kaland még előttünk állt, hiszen Roli barátommal és kisfiával, Marcellal egynapos túrát terveztünk a Tisza-tó nádastengerére. Már türelmetlenül vártuk, hogy begördüljünk az Albatrosz kikötő udvarára és csónakba pattanva, a falánk ragadozók nyomába szegődjünk. Öblítőcsatornákon, holt Tisza ágakon át vezetett utunk. Némán csodáltuk az ébredező természet zöldbe hajló színeit, miközben csónakunk némán siklott tova a mesebeli tájon. Valami fennkölt érzés kerített hatalmába minket. A tavasz illata, az új élet ébredése valósággal átjárta a levegőt. Éreztem, egy ilyen nap nem végződhet kudarccal. Ma biztosan vár ránk valahol pár pompás rablóhal, csupán meg kell őket találnunk.
2014. július 24.
Ivanics Gergő
Minden horgászban ott van a versenyszellem, ez nem csak a versenyen, hanem amikor több horgász ül egyszerre a vízparton, akkor is előjöhet. Kiváló bojlis barátommal látogattunk el a jászteleki Eldorádó horgásztóra, ahol kivételesen mind a ketten feeder botot ragadtunk.
2014. július 22.
Horgász-Zóna
Csapataink harcban állnak! Fogadjatok egy gyors képriportot Szászpáról. A képeket László Márk bajtársunk küldte, ezzel az távirat üzenettel: "Dynamite Baits red krill 3mm pellet compók stop Source method mix pontyok stop legnagyobb ponty 8,5kg stop".
2014. július 21.
Horgász-Zóna
A vegyes magmix hosszú ideje a horgászok jól bevált csalogatóanyaga, legyen szó bármilyen módszerről. Ebben a cikkben a Dynamite Baits példáján azt mutatjuk be, hogyan lehet a mezei magmixből PVA-ban dobálható csalogatóanyagot varázsolni