A Sporthorgász májusi számában olvashattátok Yoko újabb történetét. Ezúttal bojlizni hívtuk el egy olyan tóra, ahol igen nagyokat kell dobálni a kapás kicsikarásához. Ebben a rövid bemutatóban két ismert távdobó botot hasonlítunk össze. Csupa olyan adat, ami nincs benne a gyári katalógusban, de segít a választásban!

Igazán nem panaszkodhatok az elköszönő esztendőre. Igaz, rengeteget jártam érte a vízpartra, mint tán ezidáig még soha, de igen szép halakat sikerült a fényképezőgép lencséje elé emelni. Akadt köztük termetes harcsa, derekas süllő, hatalmas csuka, de balinból és fekete sügérből is sikerült rekordokat döntenem. Ráadásul az év utolsó horgászatán végre-valahára nyakon csípnem álom süllőmet, amely igen sokáig áll majd fogas ranglistám élén... legalábbis akkor még ezt gondoltam. :o) Nem is reméltem, hogy az élet ilyen gyorsan megismétli önmagát és erre a kivételes fogásra sikerül majd ilyen hamar rákontráznom. Na, de ne szaladjunk ennyire előre az időben, elmesélem rövid történetét, hogyan indult a 2014-es esztendőm...

Ígéretemhez hűen, itt a II. részben, időrendben haladva, a harmadik Harsányi utam történéseit igyekszem pontosan összefoglalni számotokra. Az első résszel kapcsolatban, sokan fordultatok hozzám, gyakorlati kérdésekkel, így azt ígérem, már itt a bevezető sorokban: aki elolvassa ezt az írást, konkrét és használható információkkal fog gazdagodni...

Az egész egy beszélgetéssel kezdődött. Ádám barátom mesélt egy olyan tóról, ahol megfogta az eddigi legnagyobb pontyát. Ezen az élménytavon (Kisváci horgásztó) csak úszós felszereléssel lehet horgászni, igazán szép és nagy halakat lehet szákba terelni. Gondoltam itt az idő meglátogatom ezt a tavat! Tavasszal vásároltam egy Daiwa Aqualite Power Match 390-et, gondoltam kipróbálom. Feltettem rá a Shimano Stradic harcifékes orsómat, amire kedvenc Colmic zsinóromat csavartam 18-as méretben, előkém pedig 16-os lett. Horognak egy nem túl nagy Prestont választottam.

Hányszor hallhatjuk, a különböző fórumokon keresztül horgásztársainktól, hogy Harsányban, könnyű megfogni a „nagypontyot”… Nos, ha csupán a beszámolókat, vagy a facebook-ot tanulmányozzuk otthonunkból, ráadásul, ha mindezt, az ország egy távoli pontján, kényelmes fotelunkban ücsörögve tesszük… talán, még igaznak is tűnhet a fenti állítás. Igaz, ami igaz: számos 15 kg. feletti és igen sok 20 pluszos hal „mosolyog” ránk a képeken, háttérben a Harsányi tóval… Megvallom őszintén, én magam is, egészen addig, ezen „naiv megfigyelők” táborába tartoztam, amíg el nem látogattam a nevezett vízterületre.

Vajon mi a jussa a fogcsikorgató hidegtől zúzmarás, billegő dunai köveken bukdácsoló horgásznak? Vajon mi ösztönzi arra, hogy az embertelen körülmények ellenére is napról-napra a folyóparton érje őt a naplemente, miközben veresre csípett, fagyott arccal bámulja a víztükröt, hatalmas vattacukrokat fújva a mardosó téli levegőbe? A környezete bolondnak tartja, de ő fittyet hány rájuk, mert ott várja őt, oda csalogatja a lehetőség, hogy horogvégre kerítse a hőn áhított csúcsragadozót, amelyet az enyhe hónapok elérhetetlenné tesznek számára. Bizony keserű kenyér a parti süllőhorgász élete... míg a csónakos sporik a mederben kutakodva szebbnél szebb sárkányok nyomába erednek, a köveken toporgó pergetőnek nem marad más, mint a kitartás. Várni a pillanatot, mikor a nagyok végre elérhető távolságba kerülnek és eljön az ő ideje...