Különös cím ez egy horgászverseny beszámolójának, de számomra a hétvégén megrendezett Mindenamimethod verseny több volt egy egyszerű megmérettetésnél. Messzebbről indítanám a történetet. A feederversenyek forgatagában létezik egy megkerülhetetlen csapat, akik bármely időjárási körülmények között bármely tavon képesek megtalálni a halakat. Az esetek döntő többségében, ha elindulnak egy versenyen, akkor kupával zárják azt. Természetesen már ez is figyelemre méltó, de ami mégis kiemeli Őket a többi csapat közül, az az, hogy arcoskodásban, hangulatteremtésben és humorban verhetetlenek. Ezekből kitalálható, de azért nevesíteném, a Fortély Teamről van szó. Gyalus „Fortély” Pisty képes egy gyengébb idegzetű horgász agytevékenységét rövid úton leépíteni a szövegelésével, ha mellé, vagy 50 m-es körzetébe ül. :) Kiss „Fortély” István (Kipi) pedig hanyag egyszerűséggel rommá tud verni bárkit a fogásaival.

A viszonylag enyhe télnek köszönhetően, állóvízeink csak nagyon rövid időre, alig 1-2 hétre fagytak be. Akkor is csupán annyira, hogy épp csak horgászni ne lehessen rajtuk. A február pedig kimondottan tavasziasnak mondható, nem ritkán 15 fokos verőfényes napsütésben teltek a napok. A Duna vízhőfoka is lassan emelkedni kezdett, de még mindig csak 6 fok környékén mozgott, ami sajnos még jócskán elmarad attól, hogy jó eséllyel horgásszunk békés halakra. Ezért hát a folyóvízi ember egy élménydús peca kedvéért egy kis tavi pecára kényszerül.

A jó csali egy dolog, nagyon is fontos dolog! De talán még ennél is fontosabb az, hogy hogyan is kínáljuk fel azt a bizonyos jó csalit... Már hosszú ideje, ha pontyhorgászatra indulok, akkor kizárólag az úgynevezett "hajszálelőkés" módszert alkalmazom. Ennek köztudott lényege, hogy a csalink, teljesen elkülönül a horogtól, így a gyanakvó ponty nem azonosítja egy közvetlen veszélyforrással, azaz a "szúrós" horoggal...

Idén május elején második alkalommal ismét megadatott, hogy barátaimmal ellátogassunk a kedvenc vizünkre, az Arizóna Carp Lake-re. Legutóbb március vége táján jártunk itt, azóta keservesen sóvárogtunk nap, mint nap, várva az ismét bekövetkező többnapos túránkat. Ilyenkor aztán nehezen telik az idő, hiába számolja az ember a napokat, heteket, bizony mindig marad számolnivaló. Így nem igazán akartuk elhinni, amikor az indulás napjáig már csak egy pár nap maradt, azt meg végképp nem, hogy már pakolunk és másnap indulunk. De szó mi szó, azért akadt némi teendőnk az elszánt kiküldetés előtt.

A Sporthorgász májusi számában olvashattátok Yoko újabb történetét. Ezúttal bojlizni hívtuk el egy olyan tóra, ahol igen nagyokat kell dobálni a kapás kicsikarásához. Ebben a rövid bemutatóban két ismert távdobó botot hasonlítunk össze. Csupa olyan adat, ami nincs benne a gyári katalógusban, de segít a választásban!

Igazán nem panaszkodhatok az elköszönő esztendőre. Igaz, rengeteget jártam érte a vízpartra, mint tán ezidáig még soha, de igen szép halakat sikerült a fényképezőgép lencséje elé emelni. Akadt köztük termetes harcsa, derekas süllő, hatalmas csuka, de balinból és fekete sügérből is sikerült rekordokat döntenem. Ráadásul az év utolsó horgászatán végre-valahára nyakon csípnem álom süllőmet, amely igen sokáig áll majd fogas ranglistám élén... legalábbis akkor még ezt gondoltam. :o) Nem is reméltem, hogy az élet ilyen gyorsan megismétli önmagát és erre a kivételes fogásra sikerül majd ilyen hamar rákontráznom. Na, de ne szaladjunk ennyire előre az időben, elmesélem rövid történetét, hogyan indult a 2014-es esztendőm...