Szeretnél Te is sok halat fogni, kipróbálnád a method feeder horgászatot, de nincs tapasztalatod az etetőanyag beállításában? Nem gond, ebben a cikkben bemutatjuk a Method feeder kosár pellettel való megtöltésének lépéseit!

Soha nem csináltad még? Csináltad, de nem biztos, hogy jól? Képes útmutató a Method feeder kosár etetőanyaggal való megtöltésének lépéseiről!

Olvastam egy érdekes cikket a Match Fishing angol horgászújságban. Egy búvár lemerült és megfigyelte a method kosár viselkedését a vízben. Választ kerestek az etetőanyaggal, pellettel megtöltött kosár bontására, a csali helyzetére. Megnézték, hogy felborul-e a kosár valamilyen körülmények között. Angliában nagyon sokan horgásznak ezzel a módszerrel, de ezek szerint a kiagyalókat is érdekli, hogy hogyan és miért működik ennyire a töltögetős kosár. Egy víz alatti kamerával és sok-sok dobással megdöntöttek / beigazoltak jó pár feltételezést! Nekünk, Zónásoknak célunk, hogy minél többen kipróbáljátok a method feederezést. Tapasztalataink szerint ez a feeder módszer sok helyen az út ahhoz, hogy a peca végén ezt mondjuk: „Na, ma egy szenzációsan jót horgásztam!” Ebből a célból írom most ezt a cikket, és a későbbiekben is sokat fogunk foglalkozni ezzel a témával.

Forró nyári éjszakákon, mikor a dunai tájra leszáll az est, a lenyugvó nap utolsó sugarai gyakran találnak engem és barátaimat a felhevült kövezéseken. Ilyenkor a nappal pihenő süllők feljebb merészkednek, hogy kivegyék részüket, az alkonyatkor víz tetőn összegyűlő snecihadak nyújtotta lakomából. Ha az ember jókor van jó helyen, valósággal fröcsög a felszín a süllők kaffantásaitól, időnként pedig balinok verik szét a háborgó víztükröt, szanaszét dobálva a menekülő apróhalakat. Megfelelően vezetett wobblerekkel könnyen kapásra bírhatóak a táplálkozó ragadozók, de persze a történet nem ennyire egyszerű, ugyanis az ember számos próbálkozásból, csak kevésszer fut bele az ideális körülményekbe és bizony ez az időszak is röpke életű csupán... hogy az idén brutális mennyiségben megjelenő szúnyoghadakról már ne is beszéljünk.

Két történetem is van, amelyeken keresztül be szeretném mutatni, hogy néha milyen kevésen is múlik a dobogó legfelső foka. Nemrég egy amatőr verseny családi fordulójában volt szerencsém rajthoz állni. Édesanyámmal indultunk közösen, ami azért nagy szó, mert Ő nem hogy a versenyzéssel, de még a horgászással is csak most ismerkedik. Nagyon lelkesen állt a dolgokhoz, de azért tisztában voltam vele, hogy a dolgok nagy része rám fog hárulni. 9 órai dudaszóval indult a verseny. Két távolságra etettem, 50 illetve 90 méterre. A 90-est szántam a nagyobb halaknak, míg az 50-es egy biztonsági „B” terv volt. A kezdet viharosra sikerült, a már többször megfigyelt 10 perc, most is működött. A benti etetésről jött az első jelentkező, felvettem a kontaktust a hallal, megkezdtem a fárasztás, anyu előkészítette a merítőhálót. Természetesen, ahogy ilyenkor szokás, felvisított a másik orsó is. Mire anyu odaért, sajnos meglépett a a horogról a hal, de legalább így lehetőségünk volt az első „kisdisznó” nyugodt megszákolására. 7 kg, nem is rossz kezdés!

Rohanó világunk „lélekölő” hatásai alól, mi horgászok sem tudunk elbújni… ugye ez Neked is ismerős!? Az egyik pillanatban még a vízparton vagyunk és éppen egy szép halat fogunk vagy a lemenő nap tétova fényeiben gyönyörködünk, míg a „másik percben” már a munkahelyünkön "ücsörögve" emlékezhetünk a magunk mögött maradó szép percekről, az ott átéltekről…