Ha nyitott szemmel járunk, szinte lépten-nyomon horgászatra alkalmas vizekbe botlunk. Viszont sokszor hajlamosak vagyunk egy legyintéssel elsiklani felettük. De van, hogy észre sem vesszük azokat… Pedig a hirtelen jött horgászatok tökéletes helyszínei ezek és általában csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk. A csatornákról van szó. Kisebb-nagyobb vízfolyásokról (és itt nem a főcsatornákra gondolok), amik behálózzák az egész országot és olyan vidékeken is horgászati lehetőséget biztosítanak, ahol nem találkozhatunk természetes vizekkel.

Lassan véget ér a nyár, a horgászó diákok hamarosan már az iskolapadba ülnek (köztük én is). A gólyák elrepülnek, az ősz pedig megérkezik, de ennyire ne szaladjunk előre. Augusztus vége, az az Szent István király ünnepe jó okot ad arra, hogy egy igazi nyárbúcsúztató horgászatot vigyünk véghez. A helyszín Szarvas, Kákafoki-holtág.

Biztos voltam benne, hogy jót fogok horgászni. Minden stimmelt: szép idő, kecsegtető vízállás és egy általam jól ismert szakasz...

Az egyik legfontosabb dolog számomra, hogy szép halakat fogjak szép helyen. Ezért a horgászatra szánt időmet gyakran igyekszem olyan helyeken eltölteni, ahol a halak méretét háttérbe szorítja a környezet. Persze a festői természet sokszor ringatja nagy halak illúziójába az embert, az esetek többségében mégsem erről szólnak ezek a horgászatok. Ha el tudjuk engedni a zsinórszaggató pontyok gondolatát, életünk legcsodásabb élményeivel gazdagodhatunk…

Már majdnem véget ért a kérészek repülése. Nem mondom, hogy nem láttunk már nagyobbat, de ígéretesnek tűnő virágzás volt az idén. Állítólag ilyenkor nem érdemes a vízre menni, hiszen minden hal a felszínen röpködő, vergődő „bogarakat” szedi össze, és addig esznek, míg pukkadásig telve várhatják a következő esti lakomát. És valóban! Esténként megannyi halmozgás közepette sokan csapódnak be és próbálnak szerencsét. Általában sikertelenül. De nem úgy napközben! Ha jól választunk napszakot mindent a rendes kerékvágásban találunk. Egy ismerősöm keltette fel érdeklődésemet, miszerint az egyik kedvelt Szolnok fölötti folyószakasz kong az ürességtől. Már ami a horgászokat illeti…

Hatalmasat csobban a szomszédom etetőkosara. Talán ötven méterre a parttól érhetett vizet. Én nem értem őt, de látszik, ő mégannyira se engem, amikor egy rövid rakósbotot húzok elő a tokjából. - Oda fog horgászni? - Oda. - Hát jó... És mire? - Pontyra, esetleg amurra, ha az is idetéved. De ha más nem, marad a kárász. Egyébként meg, hit kérdése az egész... Majd egy furcsa mosollyal zárul rövidke párbeszédünk a kolléga részéről. Szerencsére a horgászlecke elmaradt. Kioktatás helyett csak egy legyintést kapok...