Volt már olyan az életetekben, hogy nagyon elterveztétek, hogy mi és hogyan fog történni a másnapi horgászaton, aztán még sem úgy sikerültek a dolgok? Ilyenkor a legnagyobb feladat, kitalálni mi és miért nem működik, valamint rájönni, hogy mi és miért működik. Ezeket a miért-eket a legnehezebb megválaszolni, pedig pont ezek visznek előre. Ne hagyjuk magunkat becsapni olyan önámításokkal, hogy nincs itt hal, most nem eszik, ilyen-olyan frontbetörés van vagy, hogy a légnyomással vannak gondok. Ezek a kifogások azért veszélyesek, mert megnyugtatnak minket és innentől kezdve nem keressük a megoldásokat. A csapattársammal, Dáviddal már számtalan kihívással néztünk szembe, amelyek folyamatos továbbgondolásra és kísérletezésre sarkalltak minket.

Örömmel értesültünk róla, hogy a mindenamifeeder portál és Szekeres Tibor ismét komoly megmérettetés szervezett, amelynek helyszíne a Rab-horgásztó. Nem szerettük volna elmulasztani a lehetőséget, hogy a mély bányatavak terén szerzett eddigi tudásunkat tovább csiszoljuk. Előzetesen nem szerepelt a terveink között, hogy megírjuk az élményeket, de végül olyan kerek lett a történet, hogy megosztásra érdemesnek találtuk.

Két történetem is van, amelyeken keresztül be szeretném mutatni, hogy néha milyen kevésen is múlik a dobogó legfelső foka. Nemrég egy amatőr verseny családi fordulójában volt szerencsém rajthoz állni. Édesanyámmal indultunk közösen, ami azért nagy szó, mert Ő nem hogy a versenyzéssel, de még a horgászással is csak most ismerkedik. Nagyon lelkesen állt a dolgokhoz, de azért tisztában voltam vele, hogy a dolgok nagy része rám fog hárulni. 9 órai dudaszóval indult a verseny. Két távolságra etettem, 50 illetve 90 méterre. A 90-est szántam a nagyobb halaknak, míg az 50-es egy biztonsági „B” terv volt. A kezdet viharosra sikerült, a már többször megfigyelt 10 perc, most is működött. A benti etetésről jött az első jelentkező, felvettem a kontaktust a hallal, megkezdtem a fárasztás, anyu előkészítette a merítőhálót. Természetesen, ahogy ilyenkor szokás, felvisított a másik orsó is. Mire anyu odaért, sajnos meglépett a a horogról a hal, de legalább így lehetőségünk volt az első „kisdisznó” nyugodt megszákolására. 7 kg, nem is rossz kezdés!

Az Akasztói horgásztavon mértük össze aznapi módszereink eredményességét. Ezen a tavon még nem jártunk, tapasztalatokat csak az internetről és baráti beszámolókból nyerhettünk. Szépen kivitelezett oldal, gyönyörű fotók és kulturált jól kiépített környezet, szép halállománnyal. Meseszerű.

Eddig ilyet még nem csináltunk! Annyira csábító volt mindkét verseny, hogy bevállaltuk, egy hétvégén szombaton és vasárnap is résztveszünk egy-egy rangos megmérettetésen. A szombaton az Izsáki egyéniben mérettük meg magunkat. Nagy pechünkre sikerült a három szektorból ugyan abba sorsolni. Gyakorlatilag egymás ellen kellett küzdenünk.

Nem is oly rég történt, valamikor szeptember közepén, hogy csapatban megnyertük a Minden Ami Feeder Páros Nagydíjat a Rab tavon, így ezen felbátorodva indultunk a következő páros Rab tavi versenyen is november elején. Bár a kihúzott hely megegyezett a korábbival, ennek ellenére nem sikerült a saját magunktól elvárt szintet teljesítenünk. Csak másodikak lettünk szektorunkban. A különbség oka egyértelműen a késő őszi időjárásban és a lehűlt vízben keresendő. Egész egyszerűen más dolgok működnek a vízhőfok csökkenésével, mint melegben. Csökken a táplálék felvétel és a halak mozgása is belassul. Már nem mozognak a tó egész területén, nehéz rájuk akadni. A feladatot nehezíti, hogy a késő őszi szikrázó napsütésben a víz felső rétege felmelegszik, aminek egyenes következménye, hogy a halak is ebben a vízrétegben érzik jól magukat.