Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba
Alap horog kötések - fonott zsinór és füles horog
2010. április 12.
Szekeres Tibor

ALAP HOROG KÖTÉSEK - FONOTT ZSINÓR ÉS FÜLES HOROG

Vannak csomók és kötések, amelyeket a horgászok jól ismernek és szinte minden szerelés során használjuk őket. Ujjgyakorlat szintjén érdemes elsajátítani a füles horog illetve fonott előkezsinór összekötését. Két speciális kötést mutatunk be, ezek használata segít megóvni a fonott zsinór magas szakítószilárdságát.

A Körösök vízrendszerén érvényes régi és új szabályozás
2010. március 30.
Pikó Imre

A KÖRÖSÖK VÍZRENDSZERÉN ÉRVÉNYES RÉGI ÉS ÚJ SZABÁLYOZÁS

A horgászat tulajdonképpen az egyik legősibb formája a táplálékszerzésnek. Nem kell hozzá egyéb az enciklopédia szerint, mint horgászbot, zsinór és horog. Célja a zsákmányállat, vagyis a hal kifogása. Mindenki, aki foglalkozik a horgászattal tudna még hozzátenni ehhez a definícióhoz, hiszen nemcsak eszközökre, de ügyességre és kitartásra is szükség van a cél eléréséhez. Mindamellett természetesen egy szabályozott tevékenységről van szó, amelynek alapjait az 1997. évi XLI. törvény határozza meg.
A Tisza-tó kálváriája
2010. március 18.
Szekeres Tibor

A TISZA-TÓ KÁLVÁRIÁJA

Az utóbbi hónapok eseményei során újra a horgász-sajtó figyelmének középpontjába került Európa hajdan volt egyik legjobb horgászhelye, a Tisza-tó. A halászati jog gyakorlása körül folyó vita bizony már ezt a vadvizi világot látogató horgászokat is elérte, a saját bőrükön tapasztalják, hogy annak ellenére sem horgászhatnak, hogy megvették az éves engedélyeket... Hogy mi alapján állt elő ez a kétségkívül bosszantó helyzet? Lássuk a tényeket!
A téli horgászat veszélyei
2010. január 15.
Kreffly Csaba

A TÉLI HORGÁSZAT VESZÉLYEI

Sajnos minden évben szólnak híradások azokról a szomorú és egyben megdöbbentő tényekről, hogy beszakadt a jég ennyi meg annyi horgász alatt és eltávozott az élők sorából. Kérdezem én, miért ilyen felelőtlenek az emberek és miért játszunk a saját életünkkel? A tél nem olyan hosszú időszak, hogy ne tudjunk egy kicsivel jobban odafigyelni a parton magunkra...
Mozgásban a Horgász-Zóna!
2009. december 30.
Nagy Róbert

MOZGÁSBAN A HORGÁSZ-ZÓNA!

2009 dec.27-én és 28-án első ízben vett részt a horgasz-zona.hu kispályás focicsapata a Jászberényben hagyományosan megrendezésre kerülő „Karácsony-kupa” terem labdarúgótornán. Csapatunk a nívós mezőnyben 16 résztvevő csapat közül a remek 5. helyezést érte el!
Közlekedés a Tiszán
2009. december 15.
Nagy Róbert

KÖZLEKEDÉS A TISZÁN

Az év többi időszakához hasonlóan a vízi közlekedés az őszi és téli időszakban is jelentős a Tiszán és a Tisza-tavon. Sokan szállnak azonban vízre a megfelelő ismeretek hiányában. Sajnálatos módon évről évre történnek balesetek és tragédiák, melyek sokszor elkerülhetők lennének a megfelelő ismeretek birtokában. A közelmúltban a vízi közlekedés szabályaiban több olyan változás is történt, amelyre szeretnénk a figyelmet felhívni a biztonságos közlekedés, illetve a zavartalan pihenés érdekében.
A hobbid a szakmánk! Tetejére