Valahogy a nyár sem az igazi már, sóhajtok fel és a hőmérő higanyszálát kémlelem újra. Harmincnyolc és fél fokot mutat. Ez még rendben is van, de a közben rendszeresen kitörő viharok iszonyatos erővel dühöngenek, mintha ezzel jelezné a természet: nincs minden rendben… Koránt sincs! A város izzik, az emberek egykedvűen „vánszorognak” ide-oda, míg a szerencsésebbek valószínűleg vakációjukat töltik valahol, távol a fővárostól. Egy erős kávé után - amitől persze újra hőhullámok öntenek el – de végre már, fokozatosan kiélesedő gondolatok közepette, az M3-as autópályán tempósan haladok hazafelé. Amikor a hatvani lehajtót elhagyom, a rádiót lehalkítom, a múlt heti horgászat élményei jelennek meg a gondolataimban. Hogy is történt…?

Igazán nem panaszkodhatok az elköszönő esztendőre. Igaz, rengeteget jártam érte a vízpartra, mint tán ezidáig még soha, de igen szép halakat sikerült a fényképezőgép lencséje elé emelni. Akadt köztük termetes harcsa, derekas süllő, hatalmas csuka, de balinból és fekete sügérből is sikerült rekordokat döntenem. Ráadásul az év utolsó horgászatán végre-valahára nyakon csípnem álom süllőmet, amely igen sokáig áll majd fogas ranglistám élén... legalábbis akkor még ezt gondoltam. :o) Nem is reméltem, hogy az élet ilyen gyorsan megismétli önmagát és erre a kivételes fogásra sikerül majd ilyen hamar rákontráznom. Na, de ne szaladjunk ennyire előre az időben, elmesélem rövid történetét, hogyan indult a 2014-es esztendőm...

Idei első sikeres márna horgászatom után már türelmetlenül vártam a következő találkozást ezekkel az ádázan küzdő folyóvízi harcosokkal. Úgy terveztem, hogy az augusztust javarészt a márnák becserkészésére szánom rá, de nem oly módon, hogy egy előzőleg halat adó helyre ráülök, hanem minden horgászat alkalmával új helyszínen teszem próbára szerencsémet, ezáltal mind jobban megismerve a halfaj szokásait. A betonba zárt fővárosi Duna szakasz után választásom egy sóderos, kavicsos, vadregényesebb területre esett, ahol Dani barátom a korábbi években rendkívül szép halakat segített partra. Az évek óta tervezett közös pecának végül most jött el az ideje, mikor egy rendkívül szeles, borongós délutánon vonatom begördült a vasútállomás peronjára, majd gyors léptekkel vettem irányba a barátommal előre megbeszélt találkozó helyet.

Mivel jelenleg is tart e nemes ragadozó fogási tilalma, így arra gondoltunk, Ti is szívesen olvastok itt a Zóna magazinban egy jó kis csukás történetet. Most, Darabos Tomi barátunk jóvoltából, még ha csak virtuálisan is, de legalább mindannyian újra "csukázhatunk..." Jó szórakozást mindenkinek!

A nagy dunai árvíz után első alkalommal volt szerencsém a fővárosi szakaszon kergetni kedvenc halaimat, a keszegeket. Bevallom, kettős érzelmek voltak bennem, miszerint mennyire rendezte át a nagy vízhozam – és a rengetek hordalék – az előttem levő halak számát és méretét. A Hydroinfo oldalán 345 cm-es vízállást olvastam reggel, pár centis napközi áradással.