2013. február 07.
Darabos Tamás Zoltán
Lassan beléptünk október derekába és a mogorva ősz, mint minden évben most is, sárgába, vörösbe és megannyi színbe öltöztette a fák, bokrok lombruháját. Nem tagadom, nekem ez a hónap áll legközelebb a szívemhez. Ilyenkor az ember évről évre rácsodálkozik a természet gyönyörűségére, változatosságára. A színkavalkád némileg feledteti a horgásszal az elmúlni készülő természet zord valóságát. Ilyen és efféle gondolatok kavarogtak fejemben miközben talpaim alatt hangosan ropogtak a fák elhullajtott, megszáradt levelei, lábaim lépten-nyomon a mély az avarba süppedtek. Gábor barátommal bájos kis vizek között kanyargott utunk mire elértük választott horgászhelyünket, a mocsai csukás tavat. Úgy döntöttünk kihasználjuk a fagyos, télbe hajló napok előtti utolsó napsütéses hétvégét.
2013. február 04.
Horgász-Zóna
Ezen a héten egy rendhagyó termékajánlóra kerül sor. Az apropó ezúttal a FEHOVA kiállítás közelsége. A HORGÁSZ ZÓNA kft. 2013-ban is részt vesz ezen a nagyszabású seregszemlén, ahová ezúttal is, sok szeretettel invitálunk meg, minden kedves érdeklődőt!
2013. január 30.
Darabos Tamás Zoltán
Lassan újra elérkezett az október, a nagy csukák ideje. Ilyenkor márnázó botjaimat a sarokba támasztom, figyelmem újra a pergetés felé irányul. Az elmúlt évben teljesen új szemléletmódban kezdtem el horgászni ezekre a gyönyörű rablóhalakra. Bár, a régóta alkalmazott villantók és twisterek mindig jól adták a csukákat, a két kilós átlagsúlyt csak nagy ritkán sikerült túlszárnyalnom. Amióta viszont jelentős méretű, 13-15 centis műcsalikat kezdtem alkalmazni, több igen szép csuka is partra került általuk. Többek között fogtam egy négy és egy hat és fél kilós óriást. Kíváncsian vártam hát a rablóhal szezon kezdetét. Vajon, ha az elkövetkezendő pár hónapban kifejezetten nagy csalikat kötök majd fel zsinórom végére, sikerül további termetes példányokat horogvégre csalnom, vagy az utóbbi idők sikerei pusztán a szerencsén múltak? Erre a kérdésre bizonyára csak a szezon végeztével tudok csak választ kapni... vagy talán mégsem kell addig várnom?
2013. január 28.
Horgász-Zóna
A világon nagyon kevés horgászzsinór gyár van a márkák számához viszonyítva. Hogy lehet ez? A válasz egyszerű, akárcsak az autóiparban, itt is vannak gyárak, amelyek több (akár híres) márkát is kiszolgálnak. A bérgyártás mellett több gyár saját márkát is a piacra dob. E heti ajánlónkban Olaszország legnagyobb damilgyára a GRUPPO DP egy ilyen "saját márkás" zsinórcsaládját mutatjuk be. A neve talán régebbről sokaknak ismerősen cseng... ASSO...
2013. január 25.
Nagy Róbert
A HALDORÁDÓ márkanévvel ellátott termékek ma már szinte az egész országban ismertek és keresettek, elsősorban a feeder horgászok körében. A folyamatos fejlesztések, az évről évre piacra kerülő új termékek, mindig képesek izgalomban tartani a kíváncsi finomszerelékes horgászokat.
2013. január 22.
Kurucz Dávid
Legyünk őszinték, a tél nem kedvez nekünk! Ha csak nem vagyunk elvetemült fanatikusok, akkor nem szívesen megyünk ki januárban a vízpartra. Szóval, ha eltekintünk az agyamentek eme szűk, de kitartó rétegétől, akkor marad a felszerelés karbantartása és tavaszi horgászatok tervezgetése, mint az egyedüli horgászattal kapcsolatos elfoglaltság. Talán nem is baj ez, de van még egy dolog, amire lehetőségünk nyílik! A különböző technikák, módszerek végiggondolására! Mi az, amire a nyári tűző napokon nem gondoltunk, melyik az végszerelék, ami szakadó esőben, viharos szélben nem jutott eszünkbe. Leszögezhetjük, hogy ez a gondolkodás és az innováció időszaka. A legjobb ötleteim nekem is ilyenkor születnek. Szeretném ismét megosztani veletek az egyik „fejlesztésemet”.