Az alap ötlet, hogy mi ZÓNÁSOK „csináljunk” egy 48 órás pontyfogó „versenyt”, már nyár közepén megszületett. Bár eddig programjainkban nem kapott helyet ilyen jellegű verseny, mégis, eredeti elképzeléseink szerint, egy jó hangulatú, őszi, baráti találkozó keretein belül érdemes lesz összemérni jártasságunk a pontyfogásban. Úgy gondoltuk, hogy ebben a 48 órában „méltóképpen ünnepelhetjük együtt”, azt a nagyszerű időtöltést, amit a hétköznapokon, legtöbbször, egyszerűen csak horgászatnak nevezünk…

Az alábbi színes képkockákon és beszámolón keresztül, most, egy ez idáig nem megszokott témájú összeállítás következik! Egy olyan eseményről szólok, amit reményeink szerint, sok-sok hasonló követ még a jövőben.

Horgászbarátommal és ZÓNÁS csapattársammal, Csákó Robival, már régebb óta terveztük a visszatérést egy számunkra „oly kedves” bányatóra. A 24 órás rövidke túránk egyéb apropóját, a ZÓNA PATRONOK élesben való tesztelése adta, nameg a nyár végi, utolsó hosszú hétvégét se szerettük volna csakúgy elpazarolni…

Ahogy ígértem az előző írásomban, most a Pölöskei tározót igyekszek úgy bemutatni, ahogy én láttam, látom a horgászataim során. Saját készítésű fotókkal illusztrálom a beszámolóm, remélem, ezzel élethűen adhatom vissza a tározó szépségét, vadregényességét.

Azzal a céllal készült ez az írás, hogy bemutassam, mi hogyan használjuk a Zóna Patron kukorica locsolókat. A horgászvíz kiválasztásakor döntésünk a Háziréti horgásztóra esett, itt van Budapest mellett, szép környezetben fekszik, és nem utolsó sorban mostanában megint kezdenek beletenni halat. Írás közben aztán rájöttem, hogy nem csak a PATRON-ról fog szólni a cikk, hanem a tóról és a hangulatról is.

Jászkunsági „gyerek” vagyok… őseim a Tisza és a Kőrösök mellett éltek. Büszkén vállalom, honnan jöttem, sőt erőt is merítek belőle minden nap. Apám Mezőtúron, a Körösök és annak holtágai mellett nőtt fel, míg anyai oldalról felmenőim, Tiszaföldváriak voltak. Ennek köszönhetően, gyermek éveimében, sokat horgászhattam a Tiszán, annak holtágaiban, a kisebb nagyobb csatornákban és persze ott volt a Kőrös… Kitörölhetetlen évek voltak, előbb mogyorófa vessző, aztán nádbot, majd jött a ruszki „teló”… A mai fiataloknak elképzelhetetlen ma már, micsoda érzés volt kézbe venni az első kétrészes üvegszálas Germina botot és Ryobi orsót…Ifjú éveimben leginkább a Tiszára és holtágaira jártunk, és ott volt nekem a kedves Zagyva, ahol a csukák mellett, gyönyörű domolykók várták a vízre „pottyantott” tücsköt…