Mivel jelenleg is tart e nemes ragadozó fogási tilalma, így arra gondoltunk, Ti is szívesen olvastok itt a Zóna magazinban egy jó kis csukás történetet. Most, Darabos Tomi barátunk jóvoltából, még ha csak virtuálisan is, de legalább mindannyian újra "csukázhatunk..." Jó szórakozást mindenkinek!

Vajon mi a jussa a fogcsikorgató hidegtől zúzmarás, billegő dunai köveken bukdácsoló horgásznak? Vajon mi ösztönzi arra, hogy az embertelen körülmények ellenére is napról-napra a folyóparton érje őt a naplemente, miközben veresre csípett, fagyott arccal bámulja a víztükröt, hatalmas vattacukrokat fújva a mardosó téli levegőbe? A környezete bolondnak tartja, de ő fittyet hány rájuk, mert ott várja őt, oda csalogatja a lehetőség, hogy horogvégre kerítse a hőn áhított csúcsragadozót, amelyet az enyhe hónapok elérhetetlenné tesznek számára. Bizony keserű kenyér a parti süllőhorgász élete... míg a csónakos sporik a mederben kutakodva szebbnél szebb sárkányok nyomába erednek, a köveken toporgó pergetőnek nem marad más, mint a kitartás. Várni a pillanatot, mikor a nagyok végre elérhető távolságba kerülnek és eljön az ő ideje...

Szevasz he! Nem mész ma tűzijátékozni? - Mégy a f****m! - csíptük el ezt az életszagú párbeszédfoszlányt a Duna parti kocsma pultjánál, miközben kiváltottuk napijegyünket az általunk kiszemelt öböl területére. Szapora léptekkel hagytuk el a késdobáló dohos légterét, hogy szemrevételezzük a folyó állását. Hát igen, alig csordogált valami vizecske a mederben, ezért sok jóra nem számíthattunk. Ráadásul otthon hagytam a szerencsesapkámat is, ami biztos kudarcra ítéltette a mai napot. Szapora léptekkel közelítettük meg a kiszemelt partszakaszt. Dani barátom a jobbomon, kivel már összeszokott csapatként működünk, és Rolanddal, illetve fiával, Marcellal a balomon, kikkel először horgászok együtt ezen a borús, szeles napon. Mindannyian önbizalommal telve suhintottuk be műcsalinkat vadvízi csukák után áhítozva.

Lassan, nesztelenül osontunk a sötét, kietlen ösvényen. A hajnali harmatól még nedves gazban gázolva, nadrágunk szára pillanatok alatt átázott és néhány perc múlva már lábunk is hangosan cuppogott cipőnkben. A szúnyogok hada sem kímélt minket, de mindezen zavaró körülményekre fittyet hánytunk, hiszen már csak néhány lépés választott el minket a kiszemelt dunai torkolattól. Végre átverekedtük magunkat a bozóton és a zsebkendőnyi tisztásra érve elénk tárult az öreg folyó, amint az éppen előbukkanó hajnali nap aranyszínbe festette tükrét. Azonban nem volt élettelen ez a felszín. Hangos cuppanások, balinhajtások és harcsaforgások borzolták az élettől nyüzsgő kakaó barna vizet. A hirtelen jött áradás a torkolatba szorította az apróhalakat és a ragadozók bandákba tömörülve próbálták kivenni részüket a lakomából.