Az első nagy kalandokat ígérő hónap nekem mindig az április. A szeszélyes április. Most május közepén járunk, de bátran kijelenthetem, hogy negyedik hónapunk szeszélyessége mit sem csökkent. A májusi cserebogarak már áprilisban kopogtatták a ház falát és már hosszú hetek óta csupán az én fejem kopog azon a falon, mert a rossz idő folyton keresztül húzza a terveimet. Ennek dacára rendszeresen kimegyek a kedvenc kis csatornámra ahol évről-évre örvendeztetem meg a halakat rendszeres etetéssel és néhányat hegyes horoggal is.

„Ez a harc lesz a végső!” - dúdolgattam magamban, a még gyerekkoromban, utolsó generációs úttörőként tanult dallamokat, miközben a látóhatáron lassan feltűntek a bokodi hőerőmű óriás, piros-fehér sávos kéményei. Amikor ide érkezik az ember, mintha egyszeriben a régmúlt szocialista időkbe térne vissza. Az egész tavat belengi az iparosodás és az urbanizáció érzése, ahogy elhaladunk, az annak idején még a bányákból csencselt gerendákból megépített, vízen álló kunyhók hada mellett. Az erőmű kifolyójához érve nagyot dobban a lakótelepi ember szíve, hiszen a betontól betonig kijelölt horgászterület ismerősként köszönti a szürke falakhoz szokott horgászt. És ez most nem az irónia helye. Ennek a mesterséges környezetnek is van egyfajta bája, akár az ősvadonnal körülölelt természetes vizeknek. Nem rosszabb itt horgászni, nem jobb, csupán egyszerűen más.

Már tavaly ősz óta nem volt részem egy jó csukás horgászatban, pedig ezek a ragadozók kedvenc horgászhalaim közé tartoznak. Imádok rájuk vadászni, akár villantóval pergetve, akár élő kishallal csalizott úszós készséggel. Sajnos, a megyében elég kevés jó csukás víz található. A legtöbb helyen csupán megtűrt útonálló ez a halfaj a ponty és az amur mellett. Fel is keltette az érdeklődésemet, amikor meghallottam, hogy a mocsai tórendszeren belül kialakítottak egy vízterületet kifejezetten a csukázni kívánók számára.

Az alábbi színes képkockákon és beszámolón keresztül, most, egy ez idáig nem megszokott témájú összeállítás következik! Egy olyan eseményről szólok, amit reményeink szerint, sok-sok hasonló követ még a jövőben.

Végre április… sóhajtok fel, miközben a naptáramra tekintek. A hosszúra nyúlt tél és az azt követő hirtelen jött meleg, valamint a csuka tilalmi idejének lejárta, alaposan megemeli a pulzusom… Munkahelyi egyeztetések, és egy vállalkozó kedvű, remek horgászbarát csatlakozása, lehetővé tette, hogy 2012. április 2-án, végre útnak induljak a Tisza Tóra.

Ezen a nyáron, június végén került megrendezésre a Csakacsel utánpótlás sportegyesület és a Horgász-Zóna kft. által „kitalált” és megvalósított „gyermek horgász-hétvége”. Az alábbi sorokon keresztül igyekszek beszámolni az ott történtekről. A hagyományteremtőnek szánt "szerveződés" megmutatta, hogy a fiatalokkal való foglalkozás, minden esetben közösségformáló és jellemépítő. Ha mindezt a horgászat keretein belül tesszük, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ezen céljainkat elérhetjük...sőt!