Már tavaly ősz óta nem volt részem egy jó csukás horgászatban, pedig ezek a ragadozók kedvenc horgászhalaim közé tartoznak. Imádok rájuk vadászni, akár villantóval pergetve, akár élő kishallal csalizott úszós készséggel. Sajnos, a megyében elég kevés jó csukás víz található. A legtöbb helyen csupán megtűrt útonálló ez a halfaj a ponty és az amur mellett. Fel is keltette az érdeklődésemet, amikor meghallottam, hogy a mocsai tórendszeren belül kialakítottak egy vízterületet kifejezetten a csukázni kívánók számára.

Mielőtt belevetnénk magunkat a papírok beszerzésébe, tisztáznunk egy-két dolgot a gyerekkel. Rendkívül egyszerű, de annál fontosabb dolgokat kell neki mondani. Gondolok itt a viselkedésre a vízparton a szemetelésre, de mindent megpróbálok tételesen leírni. Az első és talán a legfontosabb a viselkedési kultúra, ami legalább olyan fontos, mint a szemét kérdés, -de erről, majd később- ha nem fontosabb. ..

A legtöbb horgász úszós készséggel kezdi el kergetni a halakat és sokan az első snecik, keszegek megfogása után sem szakadnak el ettől a módszertől. A kapás látványa külön élmény, a könnyű úszót kiemelő, vagy azzal gyorsan oldalra eliramodó és víz alá húzó hal megfogása bizony jobban megmarad az emberben, mintha alig észrevehető kis húzásokkal felakasztja magát a fenekező szerelék jókora horgára...

Az elmúlt esztendő sajnálatos eseményeinek kapcsán, ha mostanság horgászberkekben elhangzik a neszmélyi Duna neve, minden horgász gereblyéző rabsicokról készült videókat, kifilézett halakat mutató fotókat lát maga előtt. Ha lehunyom a szememet, elém egész más kép tárul. Látom a neszmélyi holtág buja ősvadonnal körülölelt csillogó vizét, melynek mozdulatlan tükrét időről időre megtörik a küszöket hajtó balinok rablásai. Számos szép emlék köt ide engem, hiszen már hosszú évek óta járjuk, az egyik felén zárt öböl mesés partjait.