Az alábbi, rövid kis írásban, ifjú horgász barátom, Máté mutatkozik be a "nagyérdeműnek". Mivel Lendvai Mátét személyesen is ismerem, tudom, hogy azokért a "bizonyos" álmokért, mennyi mindent tesz meg. Kitartása, lelkesedése, szűnni nem akaró érdeklődése a halak, a vizek iránt, kifogyhatatlan energiával látja őt el. Bemutatkozó írását, ajánlom tehát, a Zóna-magazin valamennyi olvasójának... /Nagy Róbert/

Menjünk sorban a beszerzendő eszközökön és a funkcióikon, amikre használni fogjuk azokat. Elsőként vegyünk egy spiccbotot (3-4 méteres hosszban), amivel horgászunk. Szerintem, ha nem vagyunk jártasak a horogkötés technikájában és egyéb a horgászat során esetlegesen alkalmazandó kötésekben, akkor célszerű elsőre egy mindenki álltal ismert „zsebpeca” nevezetű, gyárilag elkészített szereléket vásárolnunk.

Tihany számomra sokkal többet jelent, mint egyszerű horgászhely. Gyermekkoromban rendszeresen üdültünk a családdal a félsziget lábánál, itt ragadtam először horgászbotot és itt fogtam meg életem első halát is. Ez volt az a hely, ahol először ébredt meg bennem az ősi horgászösztön... Ahogy múltak az évek, a nyaralások elmaradtak, mégis időről időre visszatértünk a rév mólójára, ahol gilisztával gyönyörű dévéreket, pontyokat, babahallal csalizva pedig süllőt, kősüllőt, angolnát, időnként gardát is fogtunk. Már több mint tíz éve nem látogattunk el ide, így furdalta az oldalamat a kíváncsiság, vajon még mindig olyan jó horgászhely a móló? Hiszen annyi rossz hírt hallani mostanság, hogy nemigen van hal a Balatonban... Nos, csak egyféleképpen tudtam meggyőződni az igazságról, ha útra kelek és annyi év után újra megpróbálok horgászni Tihanyban.

Idén a Duna rendkívül szűkmarkúan bánt velem. Nem bővelkedem a tavalyihoz hasonló fogásokban és ez kissé elcsüggesztet. Persze nem vagyok az a típus, aki olyan könnyen feladja a próbálkozásokat, így az előző heti sikeres keszegfogást követően hamarosan újra a fővárosi Duna parton találtam magamat. Bár, nagyon örültem a bőséges dévér zsákmánynak, mégis ezúttal márnát szerettem volna fogni. A tavalyi évben igencsak belopták magukat a szívembe ezek a harcos folyami békés halak, és elhatároztam, hogy idén többet foglalkozok majd a becserkészésükkel. A sors mégis úgy hozta, hogy csupán szeptemberben tudtam először célzottan rájuk horgászni.

Idén már harmadszor készültem horgászni menni, és bizony az előző alkalmak gyenge eredménye után reménykedtem, hogy végre valami normális méretű halat is tudok fogni. Sajnos az első alkalommal csak egy sügért fogtam. Bár ha a másik oldalról közelítem meg akkor jó dolog is lehet, mert ez volt az eddigi legnagyobb sügérem. Pontosan 20 cm. De nem ezért mentem. Másodszorra viszont egy 20 dkg-s keszeg és egy 30 dkg-s kárász került a szákba. Ráadásul úgy, hogy elvileg két nappal ez előtt volt telepítés. Hozzáteszem másnap volt egy verseny, amit 7 kg keszeggel nyertek meg. Na, ez sem egy nagy eredmény.

Az elmúlt esztendő sajnálatos eseményeinek kapcsán, ha mostanság horgászberkekben elhangzik a neszmélyi Duna neve, minden horgász gereblyéző rabsicokról készült videókat, kifilézett halakat mutató fotókat lát maga előtt. Ha lehunyom a szememet, elém egész más kép tárul. Látom a neszmélyi holtág buja ősvadonnal körülölelt csillogó vizét, melynek mozdulatlan tükrét időről időre megtörik a küszöket hajtó balinok rablásai. Számos szép emlék köt ide engem, hiszen már hosszú évek óta járjuk, az egyik felén zárt öböl mesés partjait.