Az idei évben igencsak elhúzódott a nyár. Már november végét írtuk, de még mindig kellemes napsütés, tavaszias idő és röpke rovatok kísérték horgásztúráinkat. Szinte hihetetlen, de még szúnyogokba is belefutott az ember. A szokatlan időjárás kedvezett a csukáknak, de jelentősen csúsztatta, a már régóta várt, fagyos dunai süllőszezont. Nem csoda hát, ha kapva a lehetőségen, beiktattunk a horgásznaptárunkba egy csónakos tavi süllőzést Bence barátom egyesületi taván. Sajnos, idén elkerültek engem a szebb tüskés hátúak, pedig hajkurásztam őket eleget a folyami köveken, mégis csak az aprajából sikerült csupán nyakon csípnem egyet-egyet. Nem csoda hát, ha fogunkat fogasokra fenve érkeztünk meg, a nádasokkal körülölelt tavacskához ezen a nyirkos késő őszi reggelen.

Aggódva ráncoltam össze homlokomat, miközben a közelgő esőfelhőket szemléltem a komáromi MAHART kikötő töltésén állva. A legutóbbi két dunai próbálkozásom alkalmával sem sikerült megúsznom szárazon a kalandot, most úgy néz ki, újra bőségesen kapok majd a nem várt égi áldásból. Sebaj, ma süllőzni jöttem, és közismert, hogy az esős, frontos idő meghozhatja a tüskés hátú ragadozók kapókedvét. Persze azért jobban örülnék neki, ha nem áznék bőrig... Lassan elértem az első állást, ahol próbálkozni szoktam, a vízi rendőrség lépcsőjét. Egymás után záporoztak dobásaim, de a múltkor sikeres hely ezúttal nem adott halat, így székhelyemet áttettem a rakodó alatti kövezésre.

Ahogy lassan véget értek a nyár hónapjai, figyelmem újra a ragadózó halak felé irányult. Vajon hol tegyem próbára a szezonban első alkalommal szerencsémet csukákra, süllőkre pályázva? Hol ütközzön műcsalim horga a falánk ragadozók csontos szájába? Hirtelen ötlettől vezérelve eszembe jutott egy Fejér megyében található bojlis tó, ahol előző tavasszal már korábban megfordultunk. Akkor tanúja voltunk pár szép süllőfogásnak, így már régóta érlelődött bennem a gondolat, talán próbát kéne tennem pergető bottal is ezen a vízterületen. Jani és Gabesz barátaimmal egy frontos, esőbe hajló hajnalon érkeztünk meg a kiszemelt tó partjára. Barátaim elsősorban pontyozásra rendezkedtek be, de én azon nyomban műcsalis dobozomban kezdtem kotorászni.

Szeptember végén egy Mór környéki horgásztóra terveztünk látogatást, hiszen itt a tavalyi esztendőben gyönyörű süllőket kerítettünk horogvégre és engedtünk vissza barátaimmal. Keserű csalódásként ért minket a halőr köszöntése, hogy ha pergeti jöttünk, jobb, ha jegyet sem váltunk, ugyanis a tó egész ragadozó állománya le lett halászva előző ősszel és el lett adva. Persze, gondolom kellett a pénz az innen-onnan beszerzett újabb óriáspontyokra. Felháborítónak találom, hogy míg a horgásszal elhitetik, hogy C&R személetben, sportszerűen horgászik és visszaengedi zsákmányát a további növekedés, szaporodás érdekében, a tógazda év végén egyszerűen leszüreteli az állományt, hogy tovább duzzassza kizárólag nagyméretű pontyokkal telepakolt országos hírű tavát. De igazából nem szólhatunk egy szót sem, mert nekünk, horgászoknak ilyenek az igényeink...

Forró nyári éjszakákon, mikor a dunai tájra leszáll az est, a lenyugvó nap utolsó sugarai gyakran találnak engem és barátaimat a felhevült kövezéseken. Ilyenkor a nappal pihenő süllők feljebb merészkednek, hogy kivegyék részüket, az alkonyatkor víz tetőn összegyűlő snecihadak nyújtotta lakomából. Ha az ember jókor van jó helyen, valósággal fröcsög a felszín a süllők kaffantásaitól, időnként pedig balinok verik szét a háborgó víztükröt, szanaszét dobálva a menekülő apróhalakat. Megfelelően vezetett wobblerekkel könnyen kapásra bírhatóak a táplálkozó ragadozók, de persze a történet nem ennyire egyszerű, ugyanis az ember számos próbálkozásból, csak kevésszer fut bele az ideális körülményekbe és bizony ez az időszak is röpke életű csupán... hogy az idén brutális mennyiségben megjelenő szúnyoghadakról már ne is beszéljünk.