2014. május 11.
Darabos Tamás Zoltán
Igazán nem panaszkodhatok az elköszönő esztendőre. Igaz, rengeteget jártam érte a vízpartra, mint tán ezidáig még soha, de igen szép halakat sikerült a fényképezőgép lencséje elé emelni. Akadt köztük termetes harcsa, derekas süllő, hatalmas csuka, de balinból és fekete sügérből is sikerült rekordokat döntenem. Ráadásul az év utolsó horgászatán végre-valahára nyakon csípnem álom süllőmet, amely igen sokáig áll majd fogas ranglistám élén... legalábbis akkor még ezt gondoltam. :o) Nem is reméltem, hogy az élet ilyen gyorsan megismétli önmagát és erre a kivételes fogásra sikerül majd ilyen hamar rákontráznom. Na, de ne szaladjunk ennyire előre az időben, elmesélem rövid történetét, hogyan indult a 2014-es esztendőm...
2014. április 22.
Darabos Tamás Zoltán
Vajon mi a jussa a fogcsikorgató hidegtől zúzmarás, billegő dunai köveken bukdácsoló horgásznak? Vajon mi ösztönzi arra, hogy az embertelen körülmények ellenére is napról-napra a folyóparton érje őt a naplemente, miközben veresre csípett, fagyott arccal bámulja a víztükröt, hatalmas vattacukrokat fújva a mardosó téli levegőbe? A környezete bolondnak tartja, de ő fittyet hány rájuk, mert ott várja őt, oda csalogatja a lehetőség, hogy horogvégre kerítse a hőn áhított csúcsragadozót, amelyet az enyhe hónapok elérhetetlenné tesznek számára. Bizony keserű kenyér a parti süllőhorgász élete... míg a csónakos sporik a mederben kutakodva szebbnél szebb sárkányok nyomába erednek, a köveken toporgó pergetőnek nem marad más, mint a kitartás. Várni a pillanatot, mikor a nagyok végre elérhető távolságba kerülnek és eljön az ő ideje...
2014. március 20.
Darabos Tamás Zoltán
A süllő horgászatát körüllengő titokzatosság, a fajtára jellemző rejtőzködő életmód, sokunk számára teszi nemes ellenféllé e pompás ragadozót! Fogása álló és folyóvízen is remek kihívás, sportos, horgászemberhez méltó tevékenység. Jelenleg, ( 03.01-04.30) tilalmi ideje tart e halfajtának... addig is, olvassátok el Darabos Tamás szakírónk tollából, az alábbi történetet. Íme...
2014. március 01.
Darabos Tamás Zoltán
Mivel jelenleg is tart e nemes ragadozó fogási tilalma, így arra gondoltunk, Ti is szívesen olvastok itt a Zóna magazinban egy jó kis csukás történetet. Most, Darabos Tomi barátunk jóvoltából, még ha csak virtuálisan is, de legalább mindannyian újra "csukázhatunk..." Jó szórakozást mindenkinek!
2014. február 24.
Balán Attila
Lassan elmúlt a töltött káposztával és bejglivel telített, családlátogatós, őrült ajándék vásárlós időszaka az évnek. Itt az új esztendő, ami ha hinni lehet a jóslatoknak egy új alapokra helyezett törvénybe foglalt irányelv alapján fog zajlani. Minket horgászokat és az erre az ágazatra épülő turizmus fejlesztését hivatott szolgálni. Hogy a honatyáink által megalkotott új rendelet mennyire kedvez a pecásoknak és hogy hagytak-e kiskapukat a törvényes kereteket gyakran átlépő halászoknak valamint a mértékletességet nem ismerő húshorgászoknak, az a jövő zenéje. Mindenestre valami megpezsdült, elindultunk egy úton ami mindenképpen jó dolog, így talán unokáink számára is megmarad a természetes vizeken megfogott halak okozta élmény lehetősége.
2014. január 26.
Balán Attila
A szokásostól eltérően más helyen és napszakban próbálkoztunk a harcos bajszosok becsapásával. Az ősz beálltával a víz és a levegő hőmérséklete igencsak lehűlt, ez indokolttá tette, hogy akár nappal is megpróbáljuk a vélhetően egyre nagyobb csapatokba tömörülő halakat, a mélyebb részeken is megkergetni. Ennek megfelelően reggel 9-kor az előzőekben megbeszélt helyen találkoztunk Józsival, majd Rezső barátunk támpontjai alapján próbáltuk kiválasztani a legmegfelelőbb helyet...