2012. július 21.
Galambos Sándor
A nyár eleji forróság beköszöntével vettem kézbe a Cormoran cég PM20 névre keresztelt matchbotját. Hogy a termék elnevezése valójában mit is takar, számomra rejtély. Próbálkoztam persze frappánsan feloldani a „PM” rövidítést! Sikertelenül!
Senkit sem szeretnék untatni mért adatokkal, gyűrűszámmal, orsótartóval és parafanyéllel. Ha kézbe vesszük a botot, egyértelműen látszik rajta a nagyhalas irány. Külleméről csak annyit, hogy egy egyszerű. de nagyon elegáns ruhába öltöztették a cég tervezői.
2012. április 04.
Galambos Sándor
Ahogy mondani szokás, a puding próbája az evés. Az úszóé pedig a horgászat. Hosszas méregetés és „laboratóriumi” vizsgálat után eljött az ideje, hogy élesben is kipróbáljam a Middy csonti kosaras úszóit.
Mivel angol termékről van szó, nem csoda, hogy elsősorban angol horgászoknak is tervezték. Valljuk be, az ottani körülmények homlokegyenest mások, mint itthon. A legtöbb filmen, amit angliai tavi horgászatokról láttam, feltűnt a nagyon rövid ereszték, mind rakós, mind matchboton. És persze az ehhez passzoló rövidke úszók.
2012. január 12.
Harangi Csaba
Elérkezett az új esztendő 2012. Az ember kissé pesszimistán kezd neki ennek az évnek, a hogászaton kívül, semmi jó dolog nem történik az országban. Sajnos leszögezhetjük, az egyszerű családok, emberek próbálnak megélni, de most nem egyszerű az élet. Akkor hát feledtessük a sok rosszat, egy január elejei pecával Rohács Peti és én.
2012. január 03.
Szekeres Tibor
Nyár vége volt, legalábbis azt hittük, mikor a spiccbámulós, feederes-versenyes horgászatokat megunva útra kelhettem. A célom az új élményekkel való feltöltődés, egy kis változatosság, mert hát bármennyire is kedvenceim a rezgőspicces botok és igyekszem szépen lassan versenyszinten elsajátítani ezt a technikát, azért jóból is megárt a sok...
Célom eléréséhez az eszköz egy könnyű, lágy telematch volt, mellyel a Rab-horgásztó kristálytiszta vízében cirkáló balinokat akartam megzabolázni, egy kis vízközti wagglerezés keretében.
2011. november 30.
Pikó Imre
Van nekem egy barátom, aki szerint a horgászat elsődleges szabálya, hogy kipakolásnál mindig a merítőháló legyen az első, összepakolásnál pedig az utolsó. Lehet gyarlóság ez csupán, vagy babona. Nem tudom. No de ha például az egyik kapásjelzőt teszem fel ugyanarra a botra, van halam. Ha meg egy másikat nincs. Miért? Vetődik fel az örökös kérdés.
2011. november 18.
Horgász-Zóna
A wagglerezés egyre terjed az intenzív vizeken horgászók körében. Mi ennek az oka? – erről kérdeztük Craig Butterfield versenyhorgászt.
A mederfenéken való vagy a nádfal előtti method feeder-es horgászat mind-mind népszerű módszerek és igen sok halat adnak általában. De mi van, ha teljesen nyílt víz van előttünk? Mi van, ha nincsenek törések?