November közepére minden meteorológiai oldal egyetértett abban, hogy a hónap utolsó hetével bizony vége az ősznek. Az előrejelzéseket és a naptáramat összevetve arra jutottam, hogy még három napom van, hogy megejtsem az év utolsó horgászatát. Ebből kettő viszont már be volt táblázva! Tehát egyetlen nap jöhetett szóba... Azért reggelente már igencsak elkélt a vastag kabát, és örökkévalóságnak tűntek azok az órák, amíg az erőtlen napsugarak végre szétoszlatták a hajnalban leszálló ködöt. Annak ellenére, hogy foggal körömmel ragaszkodtam az aznapi pecához, nem siettem. Az egész napot rászántam, hogy egy olyan horgászattal zárjam az idényt, ami elegendő tartalékot ad a tél átvészelésére. Végül az időjárás sokunkat megtréfált. Mint később kiderült, bőven lett volna időm még egy és még egy utolsó horgászatra a megenyhült decemberben.

Ha nyitott szemmel járunk, szinte lépten-nyomon horgászatra alkalmas vizekbe botlunk. Viszont sokszor hajlamosak vagyunk egy legyintéssel elsiklani felettük. De van, hogy észre sem vesszük azokat… Pedig a hirtelen jött horgászatok tökéletes helyszínei ezek és általában csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk. A csatornákról van szó. Kisebb-nagyobb vízfolyásokról (és itt nem a főcsatornákra gondolok), amik behálózzák az egész országot és olyan vidékeken is horgászati lehetőséget biztosítanak, ahol nem találkozhatunk természetes vizekkel.

Lassan véget ér a nyár, a horgászó diákok hamarosan már az iskolapadba ülnek (köztük én is). A gólyák elrepülnek, az ősz pedig megérkezik, de ennyire ne szaladjunk előre. Augusztus vége, az az Szent István király ünnepe jó okot ad arra, hogy egy igazi nyárbúcsúztató horgászatot vigyünk véghez. A helyszín Szarvas, Kákafoki-holtág.

Immár harmadik éve, hogy augusztusra a Tisza egészen alacsony vízállásokat produkál. Szinte minden év egy újabb negatív rekordot hoz magával. Sokan ilyenkor temetik a horgászatot, viszont vannak, akiknek ezek az időszakok egészen új távlatokat nyitnak. Ők (akik közé én is tartozom) egész évben partról próbálkoznak. Magasabb vízállás esetén felénk a Tisza partról majdhogynem horgászhatatlanná válik. Ami pedig az úszós horgászatot illeti, még a gondolatával is kár játszadozni. De nem úgy most! Ilyenkor rengeteg partszakasz válik kitűnő úsztatós pályává, legyen az spicc, bolognai vagy akár rakósbot. A módszerek közötti választást szinte csak az határozza meg, hogy az adott hely megközelíthető-e autóval. Ha igen, sokan nyúlnak a rakóhoz, de ha mégsem (és sajnos a part nagy része ilyen) marad a minimális felszerelés és a spicc vagy a gyűrűsbot.

Fogadjátok képes beszámolónkat az első (és utolsó) Zóna matchbotos találkozóról. "Ami nem megy, nem kell erőltetni" - mondja a híres dakota közmondás :) De tényleg. Egyébként ne értsetek félre, nagyon jó kis rendezvény volt. A hangulatom inkább annak szól, mennyire nem népszerű ez a fajta horgászat. Sok oka van ennek, az egyik bizonyára az, amit a versenyzők is megtapasztalhattak: rohadt nehéz műfaj! :)

12:30-at mutat az autóm órája, amikor áthajtok a Zagyva gátján. Nincs is ebben semmi érdekes, hacsak nem az, hogy a kijelző másik sarkában 35 fokos érték látható. Na de semmi baj! Úgy választottam vizet, hogy árnyékban tudjak horgászni. Ezt a számításomat csupán az húzta keresztül, hogy a hőség ellenére elég sok horgásszal találkoztam. Vagy öttel. Ez viszont épp elég volt ahhoz, hogy nekem már ne jusson menedék a nap elől! Nem akartam senki nyakára rátelepedni, így nem maradt más, mint egy verőfényes partszakasz. Ha nem lett volna nálam ernyő, valószínű, hogy visszafordulok!