2013. augusztus 23.
Horgász-Zóna
Két évvel ezelőtt megalakult a Horgászjegy Kft., amely zászlajára tűzte, hogy megreformálja az eddigi gyakorlatot és olyan elektronikus horgászjegy-értékesítési rendszert dolgoz ki, amely száz százalékosan kielégíti a horgászni vágyók jegyvásárlási igényeit. A vállalkozás olyan értékesítési rendszert hozott létre, amely a vásárlók számára garantálja, hogy a horgászjegy árusító helyek nyitva tartásától függetlenül éjjel-nappal hozzájuthatnak a területi jegyükhöz!
2013. augusztus 22.
Galambos Sándor
Immár harmadik éve, hogy augusztusra a Tisza egészen alacsony vízállásokat produkál. Szinte minden év egy újabb negatív rekordot hoz magával. Sokan ilyenkor temetik a horgászatot, viszont vannak, akiknek ezek az időszakok egészen új távlatokat nyitnak. Ők (akik közé én is tartozom) egész évben partról próbálkoznak. Magasabb vízállás esetén felénk a Tisza partról majdhogynem horgászhatatlanná válik. Ami pedig az úszós horgászatot illeti, még a gondolatával is kár játszadozni.
De nem úgy most! Ilyenkor rengeteg partszakasz válik kitűnő úsztatós pályává, legyen az spicc, bolognai vagy akár rakósbot. A módszerek közötti választást szinte csak az határozza meg, hogy az adott hely megközelíthető-e autóval. Ha igen, sokan nyúlnak a rakóhoz, de ha mégsem (és sajnos a part nagy része ilyen) marad a minimális felszerelés és a spicc vagy a gyűrűsbot.
2013. augusztus 21.
Darabos Tamás Zoltán
A harcsa horgászata már régóta piszkálta a fantáziámat, de ez idáig még nem volt alkalmam, lehetőségem komolyabban belekóstolni. Minden évben horgom végre akad ugyan két-három bajuszos, de sosem beszélhettünk tudatos, célzott harcsahorgászatról. Januári gumihalas dunai fogásom is tovább csigázta bennem az érdeklődést, mígnem megszületett az elhatározás, ezen a nyáron ellátogatunk majd a Pó deltavidékére, hátha sikerül némi tapasztalatot szerezni e számomra még járatlan ösvényeken. A felkészülés nem kis erőfeszítéseket kívánt. Kiválasztani és beszerezni a megfelelő felszereléseket, rengeteg utánajárással, keresgéléssel járt. Sokszor külön boltba kellett menni horogért, külön boltba úszóért, vagy ólomért. Az út megtervezése sem volt elhanyagolható logisztikai teljesítmény, különösen, hogy a túratársak személyében is esett némi változás még az utolsó pillanatokban is. Ám, végül felnőttünk a feladathoz és sikerült áthidalnunk minden felmerülő problémát.
2013. augusztus 15.
Ivanics Gergő
Megismerkedni egy új tóval, vízterülettel az mindig csodálatos érzés. E lehetőségnek sajnos hátrányai is lehetnek. Mégpedig az, hogy a horgász nem fog semmit, vagy nem olyan eredményes amilyen lenni szeretne. Hogy nekem hogyan sikerült az első Akasztói „randim”? Az ebből a cikkből kiderül.
Reggel 6 órakor indultunk Akasztóra ahová a család többi tagja is elkísért. Sajnos mivel majdnem 130 km-re lakunk Akasztótól így elég későn tudtam elkezdeni a horgászatot.
2013. augusztus 13.
Luis Piker
A magazin oldalain időről időre folytatásos rendszerben leközlünk egy fejezetet Luis Piker horgászregényéből. A címe egyszerűen: Horgász történet.
Fogadjátok szeretettel a második részt, melynek címe: 2. fejezet, melyben megtudjuk, miért horgászik Bandi és egy korszak is lezárul.
2013. augusztus 12.
Püspöki László
A Tatai derítő tó 32 hektáros és bátran kijelenthetem, hogy akadós! Nem kicsit, nagyon! Régóta járok ide, idestova 20 éve. A magas partra járok, főleg mert ott nincs akkora tömeg és tapasztalataim szerint arra vannak a nagyobbak:)
A 2-es kép a stégekről fényképezve mutatja a magaspartot az 5-ös kép meg már onnan van fényképezve.
A meghorgászandó távolság 50 méter körül van és egy akadósor elé dobálok ilyenkor. Fontos tudni, hogy a magas parton végig ebben a távolságban húzódik az első akadósor, majd ezután 10-15 méterrel van még egy. A képeken látni a kiálló bokrokat, fákat, de mellettük is van végig, amik nem látszanak! A vízmélység itt 1,5-2 méterig alakul. Iszapos, ami kb. 15cm.
Halállomány: Főleg ponty, amur de keszeg és szép kárászok is vannak. A rablóhalasok is megtalálják a számításukat:) Harcsa és süllő de csuka is szép számmal akad.
Technikák, felszerelés: Na itt nehéz a dolgom de azért leírnám én mivel és hogyan vagyok eredményes. Az akadók miatt Heavy feederrel szoktam horgászni. Ez egy 360-as botból (nem kell nagyot dobni) 50-es nyeletőfékes orsóból áll. Főzsinór 22-25. Ez alá nem érdemes menni, mert könnyen szakadás lehet belőle! Horog 6-os méret ki mit szeret:) Dobóelőke használata nem indokolt!