„Apám vitt le először a Tiszára, őt meg a nagyapám… emlékszem mezítlábas kisgyerekként rögtön éreztem: itthon vagyok. A kiszámíthatatlan, folyton változó, titokzatos folyó az évek során baráttá vált, akire - mégha nehezebb idők járnak is - számíthat az ember”

Tudom, most azzal kellene kezdenem, hogy a pontyok száma az élő Tiszában drámaian megfogyatkozott és a célzott pontyhorgászat nem kecsegtet minket túl sok reménnyel. Valamint azzal, hogy ma már csupán a megsárgult fotók maradtak nekünk, ahol a letűnt korok szép fogásai láthatók… A magamfajta „Cián utáni”(katasztrofális szennyezés, tömeges halpusztulás 2000-ben..) generációnak azonban nem lehet megfelelő válasz az állandó múlton való sopánkodás!

(Gondolatok a folyóvízen használatos eszközökről..) A megfelelően összeállított felszerelésnek hatványozottan felerősödik a jelentősége, ha a Tiszára indulunk! Bevezetésként hadd hívjam újra segítségül Zabos Géza „Tisza tudós” erre vonatkozó gondolatatit, amit a hosszú, folyón eltöltött évek érleltek a következő, mai kor horgászai számára is megfontolandó hasznos gondolatokká: „A vereségeket, mert idős vagyok és sokat tapasztalt, már megtanultam elviselni. Olyan dolgok miatt, amelyekről nem tehetek, már nem pörölök, nem lázadozom. De bosszússá, dühössé válok, ha valahol valami az én hanyagságom, tudatlanságom következtében romlott el.

Biztos voltam benne, hogy jót fogok horgászni. Minden stimmelt: szép idő, kecsegtető vízállás és egy általam jól ismert szakasz...

Halat ott könnyű fogni, ahol sok van. Ezzel a közhellyel nem nagyon lehet vitatkozni. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor még a felkészült horgász szája is tátva marad. Hiába a halbőség, a halak horogra kerítése nem mindig egyszerű feladat.